Az IKEA visszavásárolja a bútorait július 15-től Németországban

Jövő héttől mind az 53 németországi IKEA üzletben visszaveszik a használt IKEA bútorokat és újból eladják őket. Készpénzt nem kap érte senki, de levásárolható az összeg, és persze vannak feltételei is.

Az IKEA ügyfelek a jövőben minden üzletben, ami Németországban van, visszavihetnek használt IKEA bútorokat, amiért egy levásárolható kártyát kapnak cserébe. A programot “Zweite-Chance-Programm”-nak nevezték el, vagyis “Második-Lehetőség-Program”-nak, ami Julius 15-től indul.

Korábban már tesztelték ezt a módszert több helyen is (Siegen, Kaarst, Würzburg, Hannover/Expo-Park sowie Berlin-Lichtenberg), és jónak ítélték a tesztelési eredményeket, különösen Berlinben volt nagy sikere.

Azt mindenesetre nem árt tudni, hogy az IKEA csakis jó állapotban lévő, összeszerelt bútorokat vásárol vissza, nyilván olyat, amit egyből ki is állíthat (a “Fundgrube” részlegen) és gyorsan el is adható.

Az IKEA honlapján (https://www.ikea.com/de/de/zweitechance/) lehet majd megnézni, hogy azt a terméket, amit vissza szeretnénk vinni, egyáltalán visszaveszik e és milyen árra számíthatunk a visszavásárlásnál.

Ugyanis 1000 terméknél határozta meg az IKEA, hogy visszavihető használtan, és ezen kívül még meg kell felelni az alábbi feltételeknek is:

– Eredeti IKEA termék kell, hogy legyen. Semmilyen másolatot, hamisítványt nem vesznek vissza.
– A termék nem lehet sérült, pl. a szék nem billeghet, a szekrény ajtaja nem lóghat, stb.
– A bútorokat csakis összeszerelve veszik vissza, ez azért lényeges, hogy a helyszínen az IKEA dolgozók egyből el tudják dönteni, hogy a termék megfelel e a feltételeknek.
– Eredeti állapotban kell, hogy legyen. Ha már ki lett cserélve egy része, vagy hiányos, vagy lakkozva lett, már nem visszacserélhető.
– Nem szabad, hogy túlságosan használt állapotban legyen, tehát ne legyen erősen koszos, mély karcolási nyomokkal, letört sarkok, szélek, nem lehet erős szaga, mint pl. dohányzás által kialakult szagok, vagy penészesedés és rozsdásodás is kizáró ok lehet a visszavételre.

Az IKEA a használt bútorokat azon az áron adja majd el, amin visszavásárolja, csak az ÁFA-t teszi majd rá.

A teszt során kiderült, hogy a Billy szekrények, a komódok és a kisebb bútorok, mint székek voltak a nagy kedvencek a visszaszállítási listán. A legtöbb termék két nap alatt gazdára is talált.

Az IKEA környezetvédelmi szempontok alapján is döntött így, mondta Dennis Balslev, az IKEA Németországi vezetője. Természetesen az ügyfeleket szeretnék új termékek vásárlásához is megnyerni.

Ez egyébként érhető is, hiszen ha megnézzük a különböző Facebook csoportokat, online weboldalakat, számtalan helyen féláron vagy akár ingyen is lehet már különböző IKEA bútorokat elhozni magánemberektől. Nyilván ezt is szeretné az IKEA kivédeni, hogy a bútorai lehetőleg ne így találjanak új gazdákra.

De a kényelem nagyon sok helyen így is győzedelmeskedni fog. Aki már ismeri a németországi viszonyokat az tudja, hogy a németek hajlamosak levinni a bejárati ajtó elé és elvitetni a kukással (Sperrmüll), ami aztán bedarálja ezeket.

Mint második lehetőség, és akkor már megerőltettük magunkat, feltesszük az internetre, hogy ingyen elvihető. Akik már egy kicsit “kapzsibbak”, azok kérnek valami szimbolikus árat is érte.

Nem lehet csodálkozni viszont, ha sokan kihagyják az online árusítást, aki már egyszer kipróbálta az tudja, hogy egy bútordarabnál akár 15 ember is ráír egy nap az emberre, (Facebook, többcsoportos hirdetés esetén) és ebből talán egy komoly érdeklődő van és végül ő is lemondja. Ha pedig hamar elviszik, nem győzi az ember lemondani a többieket. Tehát elég időigényes és a türelmünket is próbára teheti, több napos, akár hetes tevékenység is lehet egy ilyen eladás.

Viszont a jó hír az IKEA-nál nem csak az eladási lehetőség, hanem, hogy remélhetőleg még olcsóbban is hozzájuthatunk jó kis darabokhoz IKEA-s vásárlásunkkor, amiket aztán már összeszerelnünk sem kell!
szerk.

FORRÁS:
https://www.faz.net/aktuell/wirtschaft/unternehmen/ikea-wird-bundesweit-zum-second-hand-haendler-16274032.html?utm_content=buffera0c3a&utm_medium=social&utm_source=facebook.com&utm_campaign=GEPC%253Ds6&fbclid=IwAR1YST1JekOGsgGbDHHc4DQfP_o6FLjeoImFWB8Mewj_qDD8PEWm73m3NTQ

https://www.t-online.de/finanzen/boerse/news/id_86057046/ikea-rueckkauf-moebelkette-kauft-bundesweit-gebrauchte-moebel-zurueck.html


Neked ajánljuk
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.