Elon Musk meglátogatta a Tesla berlini gyárának építkezését

Elon Musk most először, 2020. szeptember 3-án  látogatta meg a Berlinben, Grünheide-ben épülő európai óriás-gyárát. A gyár rekord gyorsasággal épül, a lakkozó csarnok már elkészült.

Három hónappal ezelőtt még csak egy síkság volt a gyár helyén. Elképzelhető, hogy a Tesla berlini gyára még hamarabb fog elkészülni, mint az ez előtti, mely Sanghaji-ban 11 hónap alatt lett kész. Ez úgy lehetséges, hogy Musk ideiglenes engedélyekkel dolgozik és saját felelősségre.

Tesla raubt Brandenburg das Trinkwasser | Wasser | Branchen | TGA

@KarachoBerlin – StockAdobe.com

Elon Musk németországi látogatása felhajtás nélküli és titokzatossággal teli volt. Először Tübingen-ben járt, ahol megnézte a korona-védőoltás projektet, mely EU támogatással készül.

Szeptember 1-én kora este érkezett meg Schönfeld repterére, 2-án pedig Berlinben találkozott Brandenburg miniszterelnökével és gazdasági miniszterével, valamint a német gazdasági miniszterrel, Peter Altmaier-rel (CDU). Szeptember 3-án látogatást tett az épülő “Giga Berlin” elnevezésű gyárában és egy rövid sajtótájékoztatót tartott.




Tízperces spontán sajtótájékoztató

Musk rövid beszédében dicsérte a gyors építkezési munkálatokat. “Deutschland rocks” – mondta, és az új gyárát a világ leg-környezetbarátabb gyárának írta le.

Ha minden jól halad, 2021 nyarától évente 500.000 elektromos autó készül az új gyárban. A helyi politika 12 000 új állásban reménykedik.

A gyárban tervezők és designerek is dolgozni fognak. Elon Musk elmondta, hogy az autóipar teljes megreformálásán fognak dolgozni. Erről részletesebben szeptemberben beszél majd az un. “Battery-Day“-en.

Ezután Musk körbenézett az építkezésen, beszélt a megbízott tervezőirodával és kivitelezőkkel.

Egy másik cikkben olvashatunk arról, hogy engedélyt kért a vasárnapi teherautó közlekedéshez, amit egyelőre úgy néz ki nem fog megkapni, mivel hagyományos, dízel járművekről van szó.





Egy polgári kezdeményezés keretében pedig környezetvédelmi tiltakozók ellenzik a gyár megépülését, akik főleg a túl sok talajvíz használatért aggódnak.

Erre is reagált Musk a sajtótájékoztatón. Szerinte a vízprobléma megoldható, hiszen Brandenburg nem száraz környék.

Megtudtuk, hogy a legközelebbi látogatására elhozza magával Brandenbrugba a pár hónapja született kisfiát is. A gyár megnyitójára pedig egy hatalmas bulit rendez, ahova meghívja a környék lakosait is.

A Tesla negyedik gyárát építi most Berlinben. Elon Musk elmondta, hogy a munka a gyárban vidáman kell, hogy folyjon.Nagyszerű munkahelyet szeretnék itt létrehozni.” – mondta.

Ehhez tartozik az is, hogy az alkalmazottak a jövőben vonattal Berlinből közvetlenül elérhessék a gyárat.

Miért olyan sietős neki? “Hiszek a sebességben. Fontos a környezetvédelemnek, hogy az átállás az új energiára olyan gyorsan, ahogy lehetséges megtörténjen, ez a Tesla küldetése.” – mondta Musk.





Ebből a gyárból szeretné a Tesla Európát meghódítani.

Szinte mindenki lelkes

A Tesla gyár Grünheide-ban jelenleg a leggyorsabban felépülő nagyméretű építkezés a szövetségi köztársaságban. 2019. novemberében kapta meg az engedélyeket és júliusban indultak a munkálatok.

Tesla in Grünheide: So soll die Gigafactory aussehen

Brandenburg gazdasági minisztere Jörg Steinbach (SPD) Twitteren nagy lelkesedéssel írt a találkozóról, ami inspiráló és motiváló volt számára. Megköszönte Musk-nak, hogy Grünheide-t választotta az elektromos autógyárának és bizalmat fektetett az állami vezetésbe. Végül ezt írta: “Kérem jöjjön hamarosan ismét

A német műszaki szakértő Frank Thelen szerint Elon Musk befektetései jelzés értékűek a német gazdaság számára.

Így áradozott róla: “Végre tempót hoz Németországba. Bebizonyítja, hogy mégiscsak megy ez gyorsan is. A német befektetők példát vehetnének róla. Musk egy lottó nyeremény Németországnak, de ez önmagában nem elég. Utánoznunk kell őt. Ismét úttörőnek kell lennünk és félelem nélkül, bátorsággal kell a jövőbe lépnünk“. – mondta Thelen.

A gyár épülését Youtube-on ezen a csatornán lehet figyelemmel követni.

FORRÁS: www.tagesspiegel.de www.ntv.de

Címplapfotó: Grafik Elon Musk / Twitter


Neked ajánljuk
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.