EU Bíróság: Jogosult a lengyel apa a német segélyre akkor is ha munkanélküli

Az Európai Bíróság meghatározó ítéletet hozott. Ezek szerint Németországban a munkanélküli uniós országok állampolgárainak is joguk van szociális ellátásra rövidebb munkaviszony után is, amennyiben a gyermekeik Németországban járnak iskolába.

Erről döntött kedden a luxemburgi Európai Bíróság egy krefeldi ügy kapcsán.




A gyermekeknek joguk van iskolába járni

Az ügyben egy lengyel állampolgárról van szó, aki két lányával 2013 óta Németországban él. 2015 és 16-ban különféle munkákat végzett majd munkanélküli lett.

A család 2016-ban és 2017-ben részleges támogatást kapott a Hartz IV (szociális segély) keretében a Jobcentertől. De 2017 második felében a krefeldi Jobcenter törölte a szociális segélyét.

Az Európai Bíróság ítélete szerint ez sérti az uniós jogot. Az apának jogában van munkanélküliként is az országban tartózkodnia a gyerekei miatt, akiknek joguk van továbbra is az iskolába járni.





Ez pedig a szociális juttatások esetében a német állampolgárokkal való egyenlő bánásmódhoz való jogot eredményezi. Ez megakadályozza, hogy gyerekes uniós polgárok munkanélküliség esetén haza kell, hogy térjenek és ezzel megszakítsák a gyermekeik iskolába való járását.

A német hatóságok az EU-bíróság szempontjából ebben az esetben nem hivatkozhatnak arra, miszerint a munkanélküli EU-polgárok a szociális segélyből kizárhatóak.

Az ítélet szerint itt más a helyzet: a tartózkodási jog a gyermekek iskolába járásán alapul.




Hartz IV, alapbiztosítás (Grundsicherung) Németországban

Az alapbiztosítás (Grundsicherung) azt a pénzügyi eszközökkel kapcsolatos létminimumot biztosítja, melyre a minimális életvitelhez mindenkinek szüksége van.

Keresőképes személyek, akik munkanélküliek és nem jönnek ki a munkanélküli segélyből vagy túl alacsony a jövedelmük, munkanélküli segély II-ben (Arbeitslosengeld II, ALG II) részesülnek a Második Társadalombiztosítási Törvénykönyv (SGB II), az úgynevezett „Hartz IV” keretében.

Azok a személyek, akik például betegség vagy nyugdíjas életkor miatt nem keresőképesek, tehát nem tudnak dolgozni, a Tizenkettedik Társadalombiztosítási Törvénykönyv (SGB XII) alapján támogatást kaphatnak.





Figyelem: A nem német, de EU állampolgárokra az ilyen szociális juttatásoknál külön szabályok vonatkoznak.

Szociális segélyre jogosult a Második Társadalombiztosítási Törvénykönyv (SGB II) értelmében, ha:

• Németországban dolgozik, de nem keres elegendő pénzt ahhoz, hogy megélhetését fedezze vagy
• Németországban több mint 1 évig dolgozott, és önhibáján kívül vált munkanélkülivé.

Ha kevesebb mint 1 évig dolgozott Németországban, akkor a segély 6 hónapra korlátozódik.

A család vagy gyermek nélküli személyek jelenleg 432 eurót kapnak havonta. A szállás és a fűtés költségeit az állam átvállalja.

Amennyiben kizárólag álláskeresés céljából tartózkodik Németországban, és előtte nem dolgozott kellő ideig, az SGB II és SGB XII értelmében segélyt csak 5 éves jogszerű Németországban való tartózkodás után kaphat.




Aki nem jogosult és haza szeretne térni

Amennyiben valaki nem jogosult segélyre és nincs miből fedeznie ittlétét addig, amíg hazautazik, 1 hónapos ellátási segélyt kaphat (áthidaló pénzügyi segítség, Überbrückungsgeld).

Ezt indokolt esetekben (például utazásképtelenség) egyedi esetekben 1 hónapon túlra is engedélyezhetik.

Részletek

Erről részletes tájékoztatót a Német Munkaügyi Hivatal Kérdések és válaszok oldalon találhat.

A szociális segélyre a kérvényt a helyi Jobcenter-nél adhatja be, miután kapott egy kitöltendő nyomtatványt (Antrag).

A kérvény mellé sok más dokumentációt is csatolni kell, pl. bérleti szerződés, utolsó 3 havi bankszámla kivonatok, villany és gázszámlák, stb.

A kérvény megítélésénél figyelembe veszik a vagyoni státuszt.

FORRÁS: www.eu-gleichbehandlungsstelle.de www.focus.de

Photo by Element5 Digital on Unsplash


Neked ajánljuk
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.