Anyák napja – Szülés Németországban – blog

A saját tapasztalatomat szeretném átadni a várandós magyar anyukáknak, akik a nyelvvel hadilábon állnak még, és Németországban fogják megszülni a gyermekeiket. Első gyermekem születésénél még alig tudtam németül, de még így is elboldogultam a két hét kórházi tartózkodás alatt.

Egy titkom volt:

“am Nachmittag kommt Papa”

– ez volt a jelszavam, vele már mindent meg tudtak beszélni.

Második gyermekemnél már több mindent értettem és beszélni is tudtam németül, így jobban elboldogultam, és az első szülés varázsmondatára már nem volt szükségem.

Szülésnél és utána a kórházban is megtapasztaltam, hogy aki meg akar minket külföldieket érteni, az meg is fog. Mindkét kórházban olyan megértően hallgatták a nyelvtanilag biztosan nem helyes mondataimat, hogy még magam is elhittem, hogy jól mondom.

Nemzetközi szülészeti osztály

Ezért ha egy magyar kismama félne a német nyelv hiánya miatt a kórházi szüléstől, ne tegye. Ahogy a szülészeten lévő anyukák nemzetközi összetételét megnéztem, hozzá vannak már szokva a kórházi osztályok a külföldiekhez. Volt lengyel szobatársam, hallgattam egy arab anyuka sikoltozásait a szülőszobára várva,  de akadtak azért német nemzetiségű anyukák is az osztályon. Ezúton köszönöm a Németországban előttem szülő külföldi anyukáknak a kórházi dolgozók „kiképzését” és a külföldiekhez való hozzászoktatását.

Alapvetően azt tapasztalja az ember a német kórházban, amire már előre számít: jobb körülményeket, mint egy általános magyar kórházban.

Igényes és tiszta környezetet, jól felszerelt szobákat, modern gépeket és eszközöket, kedves és nem túlterhelt egészségügyi dolgozókat, jó ízű és elegendő mennyiségű ételeket, italokat.

A személyes kedvencem az ágy melletti kisszekrényen elhelyezett rádió volt, amit rendszeresen hallgattam, több adó közül választhattam és a hangerő is szabályozható volt. Az ágy háttámlájának állíthatóságával is játszhattam. A kétágyas szobában kék színnel jelölték az egyik ágyhoz tartozó szekrényt, törölköző tartót, stb., pirossal a másikat, így egyértelmű volt, melyik kihez tartozik.

Elégedett voltam mindennel, bár nem is vagyok egy állandóan elégedetlenkedő típus. Szeretek örülni annak, ami van és élvezni az életet. Örültem, amikor hazajöhettem a babákkal a kórházból, de a kellemes körülmények és kedves dolgozók megkönnyítették a kórházi tartózkodásunkat.

A szülés

Ha a gyerekek a pocakban töltött időre vagy a babás korszakukra kérdeznek rá, akkor mindig előtörnek a nosztalgikus emlékek a várandóssággal, szüléssel és az első babás időkkel kapcsolatban.

Anyák napján és a lányok születésnapján mindig sírni tudnék az örömtől és a meghatódottságtól, hogy a gyermekáldás örömét kétszer is átélhettük és azóta is boldogan neveljük két cserfes csemeténket Ramónát és Dorinát.

Mindkét várandósságom szerencsére problémamentesen telt és mindkettőt egy nem mindennapi szüléstörténet követett – Németországban. A sors talán így akart revansot venni a kiegyensúlyozott várandós hónapokért.

Ramóna

Kis falusi lagzit követően, félidős terhesen költöztem ki Németországba a párom után, aki már 6. éve itt kinn dolgozott.

Igazából semmi nem érdekelt már, csak az, hogy végre együtt vagyunk és családot alapítunk. Szerencsére a közeli városban dolgozott egy magyar nőgyógyász, akinek azóta is hálás vagyok, hogy mindkét terhességemet végigkísérte, így a terhesgondozás könnyedén ment az anyanyelvemen. A magyar orvos már csak ritkán praktizál, nyugdíjba vonult.

2013. október 3-ra voltam kiírva, de augusztus 26-án kora délután váratlanul egy mosás bekészítésekor elfolyt a magzatvizem egy része. Hazarendeltem férjuramat a munkából és felhívtuk a magyar nőgyógyászt, aki épp rendelt. Bementünk hozzá, majd közölte:

“Bizony itt ma szülés lesz”

fáradjunk fel a kórházba a frissen kiállított beutalóval.

Ekkor már enyhe fájásokat is kezdtem érezni, de félelem nem volt bennem, csak izgalom és várakozás, mi is fog velünk történni. Megnyugtatott az a tudat, hogy életem párja ott lesz velem és ketten megküzdünk ezzel a feladattal is. Ha valamit nem értek németül, akkor majd ő segít.

Koraszülés lett

A sigmaringeni kórházban a vizsgálat után közölték, hogy ők nem vállalnak koraszülést, ezért mentővel átszállítanak a ravensburgi kórházba.

A ravensburgi St. Elisabethkórház rendelkezik jól felszerelt koraszülött intenzív osztállyal és gyermekklinikával, amennyiben ez szükséges lenne. Kaptam valami fájás késleltető injekciót, nem tudom pontosan, de akkor egy időre megszűntek a fájások.

Izgalmas percek a mentőben

A párom saját autóval haladt utánunk. Aztán félúton ismét jöttek a rendszeres fájások, a mentőorvos a hír hallatán teljesen elfehéredett, azt hittem, hogy előbb őt kell kezelni, majd én valahogy megszülök. De összeszedte magát a mentőorvos, megkopogtatta a sofőr vállát és mondott neki valamit.

Ezután a szelíd mentősofőrből előtört az autóversenyző és sokkal határozottabban vezetett a kórházig. Láthatóan egyiknek sem volt kedve egy mentős szüléshez, és a megkönnyebbülés látszott is rajtuk, amikor odaértünk. Szerintem a kórházig a mentős fejben az egészségügyi könyveinek „Entbindung” témakörhöz tartozó részeit lapozgatta. A párom a következőt látta: körforgalomnál megáll a mentő, mögötte ő is. Majd huss, gyorsan eltűnt a mentő villogva a szeme elől az ekkor már nem várandós, hanem (gond)terhes feleségével.

Végre a kórházban

Oké, a mentő mehet így, de ő? Ekkor férjem biztos volt benne, hogy lemaradt mindenről és a gyermek megszületett a mentőben. A navigációt beállítva igyekezett minket megtalálni.

Nálam is zajlottak eközben az események. A kórház új szárnyára költözött a szülészet, amit a nem honos mentősök még nem ismertek. Így keletkezett az a vígjátékba illő jelenet, hogy a terhes, hordágyon fekvő kismamát őrült tempóban tologat két mentős három vagy négy hosszú folyosón át, mire végül megtalálták a szülészetet.

Én fekve jobbára a kanyarokat észleltem és a fejem felett futó lámpasort. Ekkor este 7 órát mutatott a szülészet órája, amikor elfoglaltam a szülőágyat.

Szerencsére a férjem megérkezett kb. 25 perces késéssel, ebből 5 percet ő is végigrohangálta a folyosókat, ahol mi is jártunk előtte. Innen már ment minden a maga útján és 20:58-kor egészséges koraszülött kislányunknak adtam életet.

Megszületett Ramóna – kitűnő kórházi ellátás

Ritkán előforduló légzéskimaradásai miatt megfigyelő állásra tették az újszülöttünket a gyermek intenzív osztályon. Este 11 óra tájban foglalhattam el a kétágyas szobámat, amelyhez egy saját WC és fürdő tartozott.

Kimerültem, és mivel az ebéd volt az utolsó, amit magamhoz vettem, nagyon éhes voltam. A nővérke volt olyan kedves, hogy este 11-kor még előkerített nekem egy friss zsemlét, vajjal és szalámival. De ez az ellátás az egész klinikai tartózkodásunkat végigkísérte. Étkezésekor a bőség zavara volt a jellemző.

Reggelinél 4 csillagos szállodákkal vetekedő svédasztal várt minket, ebédre és vacsorára azt kaptuk, amit kértünk: előre be kellett jelölni minimum 3 féle választékból, hogy mit szeretnénk. Volt lehetőség dupla és fél adag kérésére is. Nem mindig értettem, hogy mit is fogok kapni aznap ebédre, de általában kellemesen csalódtam.

A testvérem rá 6 hétre hozta világra Magyarországon az első lányát, ő ezzel ellentétben reggelire egy zsemlét kapott Mackó sajttal. Amikor a magyar volt kollégáimnak elküldtem a fotót a kórházi reggeli kínálatról, megkérdezték, hogy én most wellness szállodában vagyok vagy kórházban? Szép, tiszta és modern volt minden.

Visszatérve a kislányomra: 3 nap múlva 24 óra folyamatos, szünet nélküli légzése után áthelyeztek minket a gyermekklinikára. Oka: sárgaság, és nem akart anyatejet enni, cumisüvegből sem. Elmaradt a szülés utáni természetes szopási reflex az aranyórában, amiért szülés után rögtön a megfigyelő állásra tették a babát a gyermek intenzíven.

Anyaotthonba kerültem a koraszülés miatt

Engem ekkor már kiengedtek a kórházból, de egy „anyaotthon” részlegen kaptam szobát, a gyermekklinika egyik szárnyán, közel a kislányom szobájához.

A szoba tv-vel, dupla ággyal és wc-mosdóval volt ellátva. Sok időt tölthettem a babámmal, amikor ő aludt, akkor pihentem én is. Éjszaka is felhívtak, ha felébredt a baba, hogy mehetek hozzá.

Egy éjszakát az Apuka is benn töltött velünk, az ő szállását kellett kifizetnünk zsebből, de nem volt több 40 Euronál. A kórházban dolgozó orvosok és nővérek, a személyzet nagyon segítőkész és kedves volt, panaszra nem volt okom. Idővel megerősödtünk, megtanultuk a szoptatást, megismertük egymást és 12 nap után haza is engedtek minket. 2910 gramm és 48 centi tömény szeretetet vittünk haza.

Dorina

Ilyen kalandos előzmények ismeretében vágtunk neki a következő babaprojektnek. Problémamentes, de aktívabb várandósságot éltem meg az akkor 3 éves lányom mellett.

Anyukám egy novemberi vasárnap érkezett, hétfőn megmutattam és elmondtam neki mindent, amire a kórházi tartózkodásom alatt tudni érdemes, másnap beindult a szülés.

Párom azt mondogatta már hetekkel azelőtt, nyugi, november 29-én kedden megyünk szülni és így is lett. Délután elkezdtek jönni a fájások… na, gondoltam, még hogy a nők a boszorkányok!

Menet ugyanaz: férj hazarendelése, zuhanyzás, autó, irány a sigmaringeni kórház, ahol ezúttal tudtak érkezésünkről, nem érte őket váratlanul, mint a nagy testvér esetében.

Bennem továbbra sem volt félelem, csak az izgalommal teli várakozás a párom oldalán.

Este 6 fele el is foglaltuk a szülőszobát, ami az ágyon kívül bordásfallal és nagy fitneszlabdával is el volt látva. A labdán ülve sok fájást vészeltem át, a talpamat teli erővel leszorítva a padlóra. Ekkor még elviselhető fájásaim voltak.

Váratlan kádas szülés egy félreértés miatt

Haladt az idő előre és vele együtt a fájdalom mértéke is nőtt. Mondtam páromnak, hogy

“Miért nem adnak már valami fájdalomcsillapítót, mert most már megőrülök”

mire kiderült, hogy mondta a szülésznő, hogy

“Szóljak, ha kérek fájdalomcsillapítót”!

A férj azt hitte, hogy értettem, csak egy hős vagyok és nem kérek. Nekem ez a rész valahogy kimaradt sajnos a fájások közepette, de talán így volt jobb.

A kedves szülésznő akkor már csak meleg vízzel teli kádat tudott ajánlani, ami lazítja az izmokat, ezáltal csökken a fájdalom mértéke.

Mondtam, hogy

“Nekem mindegy, akkor jöhet a kád, de valami legyen már.”

Mire elkészült a kád tele meleg vízzel, addigra én is eléggé kész voltam. Beleültettek, férj a fejemnél, mellettem a szülésznő. Alig ücsörögtem ott 2 percet, amikor jöttek a tolófájások. Mondtam, hogy akkor most kiszállnék, mert bizony jön a gyerek. Azt mondták, hogy

“Maradjak, a kádban szülünk és majd ők kiszedik a vízből a babát”.

Olvastam neten, hogy van ahol lehetséges a kádban való szülés, de soha nem gondoltam arra, hogy egyszer én is ott fogok szülni.

Még vajúdáskor lefotóztuk a szülőszobából nyíló fürdőrészt a káddal, mint érdekesség, de még akkor sem gondoltam arra, hogy mi lenne, ha ott szülnék.

Nem volt sok időm az értetlenkedésre és a megdöbbenésre, mert jött az újabb tolófájás, és 21:08-kor megszületett a második lányunk, egy fürdőkádban!

Megszületett Dorina

Magzatvízből melegvízbe érkezett a baba. Valószínűleg tetszhetett neki a közeg, mert nem sírt fel, csak kicsit nyöszörgött. A Hebamme gyorsan kiemelte a kádból a magzatot, betette törölközőbe és rögtön odaadták a kezembe.

A köldökzsinórt az akkor már kétszeres apuka vágta el, balkezesként jobb kezes ollóval. Állítása szerint mintha egy vastagabb slagot kellett volna életlen szerszámmal elvágnia. Pár perc együtt töltött idő után elvitte a doktornő a babát vizsgálatokra, ahova a férjem is elkísérte. 

Ketten maradtunk, a Hebamme és én, ekkor volt kis időm körülnézni, hol is vagyok: egy véres és langyos vízzel teli kádban ültem, miután a méhlepény is megszületett, mint egy igazi rossz horrorfilmben. Csak itt nem kioltottuk valaki életét, hanem ellenkezőleg: életet adtunk.

A baba-mama szoba

Szülés után kétágyas baba-mama szobában helyeztek el minket, amihez mosdó és WC is tartozott. Az ellátással itt sem volt gond, de mivel kisebb kórház, ezért a reggeli svédasztalos kínálat egy igényes háromcsillagos panzió reggeli kínálatának felelt meg, amivel tökéletesen elégedett voltam. Ezt egy külön helységben fogyaszthattuk el.

Ebédre és vacsorára szintén egy papíron előre bejelölhettem, mit szeretnék. Minimum 3 féle ételből választhattam és ezt a szobánkban fogyaszthattuk el, az ágyhoz rögzített, lecsukható kis asztalkánkon. Az orvosok és a nővérek készségesen álltak itt is a rendelkezésünkre.

Teljes a család

Dorina megszületése után 4 fős család lettünk, vele teljes és kerek az életünk! 3 nap múlva 3970 gramm és 50 cm hosszú tömény huncutságot vittünk haza.

A történetben nem szerepel a szülés közben átélt fájdalom, ahogy az azt követő megkönnyebbülés, öröm, büszkeség és lábadozás sem.

De nincs annál szebb dolog, mint amikor először fogjuk kezünkbe a gyermekünket, belenézünk a kis magzatmázas baba apró szemeibe és bemutatkozunk neki:

“Szia! Én vagyok az Anyukád!”

Meghitt pillanat, ami örökre elkísér és elfeledteti velünk hamar mindazt a fájdalmat, amit a fogantatás pillanatától valaha is éreztünk.

Nektek is van hasonló érdekes szülésélményetek? Írjatok hozzászólásokban!