Esett Németország digitális versenyképessége

Az IMD tanulmánya szerint Németország egyre jobban veszít a digitális versenyképességéből. A 63 ország ranglistáján idén visszaesett a 18. helyre. 2016-ban még a 15. helyen állt.

Magyarország a 47. helyen szerepel, Görögország után, de Szlovákia, Románia és Horvátország előtt.

A közgazdászok azt vizsgálták, hogy egy ország mennyire támaszkodik a digitális technológiákra. Ettől függhet az is, hogy egy ország milyen jól tud egy vírusjárvánnyal megküzdeni, mint pl. most a koronavírus járvánnyal.





Az alkalmazkodás képessége úgy az egyéni, mint a magánszektorban dolgozóknál egy fontos szempont, hogy a gazdaság a járvány után minél hamarabb helyre álljon” – mondta Christos Cabolis, az IMD vezető közgazdásza.

Cabolis szerint Németország kiváló kutatásokkal és tehetségekkel rendelkezik. Viszont: „Például hiányzik a technológiai infrastruktúra és a telekommunikációs beruházások. Ugyanakkor túl sok német nem ismeri ki magát a digitális világban. Az oktatás is alulteljesített ezen a területen“, mondta Cabolis.





Az előző évhez hasonlóan a rangsorolásban első helyen az USA és Szingapúr szerepel. Dánia most a harmadik helyen áll, és meg tudta előzni Svédországot. Az első 10 között az említett négy országon kívül Hong Kong, Svájc, Hollandia, Dél-Korea, Norvégia és Finnország is szerepel. Ez szinte nem változott a tavalyi rangsoroláshoz képest.

Az IMD tanulmánya szerint, ami megkülönbözteti az első tízet a többi országtól, az több minden. Pl. a digitális tehetség hatékony felhasználása. Ez ugyanis annak a jele, hogy az országok kihasználják a rendelkezésükre álló technológiai lehetőségeket, valamint az új technológiák bevezetésével sem késlekednek.

Az USA esetében például ez azt jelenti, hogy az oktatás és a kutatás a digitális növekedésmozgatórugója.





A robottechnika is egyre nagyobb szerepet játszik a képzésben.

Svédország és Dánia a rangsorban plusz pontokat szerez a tudás felépítésével, ami mindkét ország gazdaságát produktívabbá és hatékonyabbá teszi.

A tanulmány alapján természetesen nem lehet megjósolni, hogy melyik ország tudja hamarabb a járványt leküzdeni. „A fellendülést számos tényező vezérli, például az államháztartás állapota. De alapvetően a gazdaságok digitális versenyképessége is ”- mondta Arturo Bris, az IMD igazgatója.

A teljes lista,országok, mely országok fektetnek be a legjobban a digitalizálásba:

1. USA
2. Singapore
3. Denmark
4. Sweden
5. Hong Kong SAR
6. Switzerland
7. Netherlands
8. Korea Rep.
9. Norway
10. Finland
11. Taiwan, China
12. Canada
13. United Kingdom
14. UAE (Arab Emirátusok)
15. Australia
16. China
17. Austria
18. Germany
19. Israel
20. Ireland

21. Estonia
22. New Zealand
23. Iceland
24. France
25. Belgium
26. Malaysia
27. Japan
28.Luxembourg
29. Lithuania
30. Qatar
31. Slovenia
32. Poland
33. Spain
34. Saudi Arabia
35. Czech Republic
36. Kazakhstan
37. Portugal
38. Latvia
39. Thailand
40. Cyprus
41. Chile
42. Italy
43. Russia
44. Turkey
45. Bulgaria
46. Greece
47. Hungary
48. India
49.Romania
50. Slovak Republic
51.Brazil
52. Croatia
53. Jordan
54. Mexico
55. Peru
56. Indonesia
57. Philippines
58. Ukraine
59. Argentina
60. South Africa
61. Colombia
62. Mongolia
63. Venezuela

 

FORRÁS: www.wiwo.de

Bild von Gerd Altmann auf Pixabay 

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

További cikkek...

“Nehéz ősz előtt állunk”, mondta Lauterbach – tanácskoztak a német egészségügyi miniszterek

"Nehéz ősz előtt állunk", mondta Lauterbach - tanácskoztak a német egészségügyi miniszterek
Még az egészségügyi miniszterek konferenciája után sincs pontos terv arra vonatkozóan, hogy a ...

Megszűnik az ingyenes tesztelés Németországban – 3 Euró lesz júliustól

Megszűnik az ingyenes tesztelés Németországban - 3 Euró lesz júliustól
Jelenleg Németországban minden lakosnak joga van havonta egyszer egy ingyenes koronateszt elvégzésére teszt-központokban, ...

Ausztria végleg eltörli a koronavírus elleni védőoltás kötelezettséget

Ausztria végleg eltörli a koronavírus elleni védőoltás kötelezettséget
Ausztria konzervatív-zöld kormánya bejelentette, hogy végleg eltemeti a kötelező koronavírus elleni védőoltás bevezetéséről ...

Németországban gázellátási vészhelyzet van – bejelentették a második riasztási fokozatot

Németországban gázellátási vészhelyzet van - bejelentették a második riasztási fokozatot
A német kormány a gázpiac feszült helyzete miatt a mai nappal bejelentette a ...

Németország: Lauterbach szerint a nyári járványhullám valósággá vált – Bajorország kötelező oltást akar 60 év felett

Németország: Lauterbach szerint a nyári járványhullám valósággá vált - Bajorország kötelező oltást akar 60 év felett
Lauterbach német egészségügyi miniszter szerint a koronavírus nyári hulláma mára valósággá vált. Az ...

Június 16-a ünnepnap több helyen Németországban – dugókra kell számítani a hosszú hétvégén

Június 16-a ünnepnap több helyen Németországban - dugókra kell számítani a hosszú hétvégén
A katolikus Fronleichnam (Úrnapja) június 16-án Németországban több helyen ünnepnap, idén csütörtökre esik. ...

Németország: hiába az üzemanyagár-adókedvezmény, nem csökkentek az árak

Németország: hiába az üzemanyagár-adókedvezmény, nem csökkentek az árak
Az energiaadó-csökkentésnek Németországban valójában mentesítenie kellene a fogyasztókat a magas üzemanyagártól. Mostanra azonban ...

Németország visszaállítja a határellenőrzést hétfőtől, június 13-tól ideiglenesen

Németország visszaállítja a határellenőrzést hétfőtől, június 13-tól ideiglenesen
Június 13-tól, hétfőtől Németország ismét bevezeti a határellenőrzést július 3-ig. Elmau-ban rendezik június ...

Szerda délelőtt Berlinben egy ámokfutó autós a tömegbe hajtott, 1 ember meghalt, többen súlyosan megsérültek

Szerda délelőtt Berlinben egy ámokfutó autós a tömegbe hajtott, 1 ember meghalt, többen súlyosan megsérültek
Szerda délelőtt Berlinben egy 29 éves férfi az autójával a tömegbe hajtott, egy ...

Súlyos vonatbaleset történt pénteken Bajorországban – 4 halottja, 30 sérültje van

Súlyos vonatbaleset történt pénteken Bajorországban - 4 halottja, 30 sérültje van
Bajorországban, az iskola utolsó napján a pünkösdi ünnepek előtt pénteken 12:30-kor egy regionális ...

Bajorország: egy faház összedőlt a viharban, 14 sérült – Németországban 60 sérültje és egy halottja van a viharnak

Bajorország: egy faház összedőlt a viharban, 14 sérült - Németországban 60 sérültje és egy halottja van a viharnak
Péntek este (május 20-án) összedőlt egy faház Enderndorf am See-ben (Spalt, Roth kerületében), ...