Magyar horgásztó Baden-Württembergben sok finomsággal

horgásztó Németországban magyar

Ho … Ho … Ho… Ötisheimi Horgásztó! horgaszto Németországban tulajdonosok

Sokan úgy neveznek minket, hogy egy “Kis Magyarország a német felvidéken“.

Ezt a kis darabka földet szeretném bemutatni most Nektek.

12 éves korom óta horgászom és gyerekkori álmom volt, hogy egyszer legyen egy horgásztavam.

Az élet Németországba sodort 14 évvel ezelőtt, és mint sok minden más álom, ez is feledésbe merült.

Mint diplomás, az akkori körülmények között én sem tudtam a végzettségemnek megfelelő munkát találni.

Amikor 4 évvel ezelőtt megjelent egy hirdetés, hogy egy hozzám közel eső kis faluban kiadó egy horgásztó, éreztem, hogy ezt valahogy a sors nekem szánta.

horgásztó Németországban magyar konyhával

Másnap izgatottan álltam a tulajdonos előtt.

Utólag visszagondolva, volt pár dolog, amiről fogalmam sem volt, de teljes lelkesedéssel vágtam bele. Talán még életemben nem végeztem annyi kerti munkát, mint akkor a 3 hektáron.

A tó partja az évek során rendezett lett és megszépült.

Ahhoz, hogy olyan legyen, mint ma, párommal együtt rengeteg segítséget kaptunk a magyar közösségtől és az idejáró magyar horgászoktól.

Az “ötisheimi horgásztóStuttgart és Karlsruhe között helyezkedik el, Baden-Württembergben.

A horgászpark valójában 3 tóból áll. A tavakon pontyozni, pisztrángozni, tokhalazni és harcsázni lehet.

Idén novembertől pedig gyönyörű nagy lazac pisztrángokat is foghatnak a horgászok.

Nálunk a barátságos, családias környezet és magyaros hangulat kikapcsolódást nyújt minden pihenésre és magyar ízekre vágyó számára.

A Nagy-tavon kihívásokkal találkozhatnak a tapasztalt horgászok, a kis tavakon pedig akár a felnőttek, akár a gyerekek pecázhatnak a szüleikkel önfeledten.

A Nagy-tó pontyai elérik a 20 kg-ot, a harcsák pedig a 2 métert. Emellett a kárász, keszeg és süllő is megtalálható.

A pisztrángozás a gyerekeknek sikerélményt nyújt, a családoknak pedig kellemes közös program.

Most karácsony előtt, jó lehetőség az ünnepi vacsorát is kifogni. Akinek pedig nincs kedve horgászni, friss halat bármikor elvihet.

Természetesen a tóparti élmény elmaradhatatlan része a két Hungarikum, Mátyás a komondor és Botond a kuvasz. Mindketten a halak és a tó biztonságára vigyáznak. Bumi, a golden retriever pedig a szürke gémek riogatásával járul hozzá a mindennapi feladatok ellátásához.

Bár a park egész évben fogadja a vendégeket, azt is hallottuk már, hogy a nálunk eltöltött idő a régi balatoni nyarak emlékeit hozza vissza.

langos a németországi magyar horgásztónál

Ez köszönhető annak is, hogy halászlét, lángost, hurkát, kolbászt a tóparton ülve elfogyasztani tényleg jó élmény és Németországban egyedi.

Boldoggá tesz, hogy minden nap kinyithatom egy horgásztó kapuit. Ugyan gyerekkori álmaim között nem szerepelt, hogy majd egyszer Németországban fogom ezt tenni.

Az sem szerepelt benne, hogy a tóparton majd kialakul egy magyar közösség távol a hazámtól. A horgászat és a magyar ízek vonzották ide az első látogatókat, a barátságok viszont itt köttettek.

“Szeretném remélni, hogy ennek a lehetőségét még sokáig meg fogom tudni osztani Veletek”

Kalny István tógazda, a Kalny Fishing Ötisheim üzemeltetője

A horgásztónál engedély nélkül is lehet horgászni.

Weboldalunk a horgásztóról további információkkal: www.angelnmachtspass.de

Ételrendelés a horgásztóról::www.paprika-express.de vagy az info@paprika-Express.de email-címen ill. a 0157-5134-9997-es telefonszámon várjuk az érdeklődőket, megrendeléseket

E-mail címünk további információkért: info@angelnmachtspass.de

A tó címe: Im Röhrich 1, 75443 Ötisheim, Baden Württemberg

Mikulásgyár gyűjtőpont

Az ötisheimi horgásztó a Mikulásgyár karácsonyi programját támogatja, aminek keretében szegénységben elő magyar gyerekeknek gyűjtünk élelmiszert. Amennyiben adományozni tudtok, kérünk benneteket, hogy december 17-ig hozzátok el hozzánk ajándékaitokat.

mikulasgyar ötisheimi tó baden-württemberg

A Facebookon is megtalálhatóak vagyunk

Einer unserer letzten sonnigen Tage … Ab dem 28. November wird sich der große Teich ändern … wir freuen uns darauf,…

Gepostet von Angeln Macht Spass am Mittwoch, 11. November 2020

 

németországi horgásztóhorgásztó Németországbanhorgásztó Németországban Ötisheim

horgásztó Németországban füstölt áru

Neked is van egy jó sztorid? Írj nekünk és mi közzétesszük! info@nemetoldal.hu


Neked ajánljuk
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.