Vízhiány Németországban – nagy a forróság és a szárazság

Kiszáradt füves területek, hervadó virágok. Sok helyen ez a látvány tárul elénk Németországban így augusztus közepén. Mivel az utóbbi időben nagy szárazság és forróság volt, több településen tiltották be a kerti medencét vízzel feltölteni, vagy a füvet öntözni, autót otthon lemosni.

Ez a helyzet alakult ki pl. Simmern-Rheinböllen-ben, Rheinland-Pfalz-ban is. A lakosoknak spórolniuk kell a vízzel, hogy a következő pár napban ne legyen túl kevés az ivóvíz, ami már Alsó-Szászországban megtörtént.

Itt már a hétvégén nem folyt víz a csapból. Nordrhein-Westfalen-ben pedig egy strandot átmenetileg be is kellett zárni a vízhiány miatt. Hessenben is az ivóvíz spórolására hívták fel a lakosság figyelmét. Ahol pedig a tiltás ellenére pl. locsolják a kertet, pénzbüntetést kaphatnak.




Ennek okai

  1. Az elmúlt években kevesebb eső esett, mint egyébként szokott, így a vízkészlet (talajvíz) nem kapott utánpótlást.
  2. Amikor nagy a forróság (Trierben 38,6 C fokot mértek), több vizet használunk öntözésre, ivásra.
  3. A jelenlegi koronavírus helyzet miatt sokan otthon maradtak, akik egyébként ilyenkor elutaznak.

Aggódnunk kell?

Nem. A szakemberek szerint elég víz van Németországban. Ennek ellenére egyes területeken előfordulhat a jövőben is, hogy kevés lesz az ivóvíz, ha nagy szárazság jön és a talajvíz elfogy. Ilyenkor az embereket felszólíthatják ismét, hogy spóroljanak a vízzel. Ez egyébként akkor is hasznos dolog, ha nincs szárazság.

Más ipari országokhoz képest Németországban aránylag kevés a vízfogyasztás. Ez napi szinten / fő 120 liter vizet jelent.

A legtöbb vizet a következőkre használjuk el:

– zuhanyzásra

– főzéshez

– virágok öntözéséhez

– mosáshoz

– WC-öblítéshez

– takarításhoz

 

Ivóvíz felhasználás Németországban 2018-ban

Verbrauch von Trinkwasser in deutschen Haushalten nach Verwendungsart im Jahr 2018 (statista)

A virtuális vízfogyasztás azonban ennél sokkal több. Ebbe tartoznak bele az áruk, élelmiszerek előállítására felhasznált vizek, amiket napi szinten fogyasztunk. Így az egy főre eső vízfogyasztás 5.288 liter / Németországban.

Át kell gondolni a vízgazdálkodást

A növekedő szárazság miatt a vízgazdálkodást Németországban alapjaiban kell megváltoztatni. Eddig az volt a cél, hogy a vizet mielőbb eltereljék, hogy ne álljon a felületen ezzel is megakadályozva az árvizeket. Most arra kell figyelni, hogy minél több árteret hozzanak létre, a folyóknak és patakoknak nagyobb teret biztosítsanak.

Időközben kialakult egy olyan helyzet Németországban, hogy a víz szűkössé vált. Egyre többen igénylik a nagy mennyiséget ipari szinten (pl. Tesla gyár).





Németország víztartaléka 188 milliárd m3, ebből 13%-ot használunk el évente. Regionálisan azonban hatalmas különbségek vannak. A homokos talajnál okozza a vízellátás a legnagyobb problémát, vagyis Észak- és Kelet Németországban.

FORRÁS: www.zdf.de www.stuttgarter-nachrichten


Neked ajánljuk
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.