Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzést a magyar határon is

Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzés Magyarországgal szemben

Ausztria belügyminisztériuma november 11-én jelentette be, hogy Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzését Magyarországgal, Szlovéniával és Szlovákiával szemben.




Magyarország és Szlovénia esetében legalább május közepéig, Szlovákia esetében december 12-ig maradnak érvényben a határellenőrzések. Gerhard Karner (ÖVP) belügyminiszter ezzel az embercsempészet ellen akar küzdeni.

A belügyminisztérium szerint minden határellenőrzést a szomszédos országok belügyminisztériumaival szoros együttműködésben fognak végezni.

Rámutattak arra, hogy a Cseh Köztársaság a határon történő személyellenőrzést Szlovákiára is kiterjesztette.
Jelenleg többek között Németország, Dánia és Franciaország is végez határellenőrzést.

Csak komoly veszély esetén lehetséges

Elvileg a schengeni térséghez tartozó uniós országok csak a közrendjüket vagy belső biztonságukat fenyegető súlyos veszély esetén vezethetnek be ilyen ellenőrzéseket, legfeljebb 6 hónapra. Ezt követően bizonyítani kell egy új, komoly fenyegetést.

A der Standard beszámolt arról is, hogy Szlovénia kritizálta Ausztria ezen lépését.




Szlovénia kritikája

Szlovénia indokolatlannak minősítette a határellenőrzések kiterjesztését, és azzal vádolta Ausztriát, hogy nem bizonyított új biztonsági fenyegetést.

A ljubljanai külügyminisztérium szerint az illegális határátlépések és a migránsok visszautasításának száma alacsony és a korábbi évek számaihoz hasonló.

Ljubljana azt várja, hogy Bécs megszünteti az ellenőrzéseket. Azt is elvárja az Európai Bizottságtól, hogy következetesebben ellenőrizze az ideiglenes határellenőrzések indokoltságát.

Ugyanakkor mai hír, hogy Szlovénia fenntarthatja az ellenőrzést Horvátországgal közös határán abban az esetben is, ha a szomszédos ország január 1-jével csatlakozik a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezethez – jelentette ki Tanja Fajon szlovén külügyminiszter Brüsszelben, az uniós tagállamok külügyminisztereinek hétfői ülése után.




Tanja Fajon szlovén külügyminiszter azzal indokolta országa ragaszkodását a határellenőrzéshez, hogy Horvátország schengeni térséghez való csatlakozása után sem akarják, hogy Szlovénia a bevándorlók és menekültek számának növekedése miatt zsákutcává váljon.

Az EU határ- és partvédelmi ügynöksége (Frontex) hétfői közlése szerint az idei év első tíz hónapjában 275 500 határsértést jelentettek az Európai Unió külső határain, ami 73%-kal több, mint a tavalyi év azonos időszakában, és továbbra is a Nyugat-Balkán országain keresztül vezető útvonalon a legintenzívebb az illegális migráció.

7
Az utóbbi pár hónapban milyen szintű határellenőrzést tapasztaltál Ausztriába való beutazáskor?

Forrás1 Forrás2

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

A német nyugdíj – az öregségi nyugdíjon túl

A német nyugdíj - az öregségi nyugdíjon túl
Sokaktól hallom, hogy “Jaj, minek a nyugdíjra gondolni, én azt úgysem érem meg“. ...
Elolvasom

Németországban megnövelik a gyermek után járó betegszabadság napjait

Németországban megnövelik a gyermek után járó betegszabadság napjait
Január 14-én döntött a Bundestag arról, hogy a szülők hosszabb ideig kapják a ...
Elolvasom

Németország: októbertől aktuális a téli autógumi – Tudod mi az “O bis O” szabály?

Németország: októbertől aktuális a téli autógumi - Tudod mi az "O bis O" szabály?
Melegrekord 20 fokkal, és mindez november elején? Az enyhe hőmérséklet miatt kevés járművezető ...
Elolvasom

Hulladékszelektálás Németországban magyar szemmel

Hulladékszelektálás Németországban magyar szemmel
Szemét szelektálás Németországban magyar szemmel. Milyen típusú szemetet kell különválasztani? Miért érdemes ezt ...
Elolvasom

Neuschwanstein kastély, Bajorország

Neuschwanstein kastély, Bajorország
Németország egyik fő turistalátványossága a németül Schloss Neuschwanstein, magyarul Új Hattyúkő kastély, egy, a ...
Elolvasom

Mennyi fizetést kap a szülő, ha otthon marad a gyerekkel Németországban?

Mennyi fizetést kap a szülő, ha otthon marad a gyerekkel Németországban?
December 16-tól Németországban bezárnak az iskolák és óvodák. Van olyan tartomány, ahol már ...
Elolvasom

A Kölni Dóm, 632 évig építették

A Kölni Dóm, 632 évig építették
A Kölni Dóm Németország leglátogatottabb turista látványossága. Hivatalos nevén Szent Péter és Szűz Mária ...
Elolvasom

Fürdőtavak Németországban – térképen

Fürdőtavak Németországban - térképen
Nagyobb felmérést végeztek 2006-ban, mely tavak milyen tisztaságúak Németországban. Ez látható az alábbi ...
Elolvasom

Legoland és üdülőközpont Bajorországban

Legoland és üdülőközpont Bajorországban
Cim: Legoland-Allee 3, 89312 Günzburg, Bajorország A Günzburgi Legoland a dániai LEGO cég élményparkja, mely Németországban, Günzburgtól nem messze található. A ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.