Egy nappal az eddigi legszigorúbb korlátozási intézkedések bejelentése után Sebastian Kurz osztrák kancellár új tervvel lepte meg az embereket.
Ausztria szoros kapcsolatban áll Szlovákiával, ahol az egész lakosságot tesztelték.
“Ez hatalmas erőfeszítéssel járt Szlovákiában, de nagy sikere volt. Katonák és civilek tízezrei segítettek a tömeges tesztelésben. A fertőzötteket ezután ideiglenes karanténba különítették el. Hasonlót szeretnénk Ausztriában is.”– mondta Kurz.
Szlovákiában a lakosság nagy részét tesztelték, 10 éves kortól 64 éves korig. Akik nem akarták teszteltetni magukat, karanténba kellett maradniuk.
Az osztrák kancellár most Ausztriában is szeretne ilyen tömeges tesztelést végrehajtani, és ezt a következő héten fogja hivatalosan bejelenteni.
“Időközben már lehetőség van több millió antigén gyors-teszthez hozzájutni. A tervek szerint a tesztelés első lépésben a lezárás után, a második és nagyobb lépésben a karácsonyi időszak előtt lenne” – mondta az osztrák kancellár.
Az első körben egy bizonyos szakmai csoportok, pl. a tanárok lennének tesztelve, majd minden polgár. A cél: felfedezni a tünetmentes fertőzötteket.
“Az új Lockdown-nal szeretnénk gyorsan visszaszorítani a fertőzöttek számát. A kérdés, hogyan oldhatjuk fel úgy a szigorításokat, hogy szabadon és biztonságban élhessünk.
A tömegteszteléssel Kurz a karácsonyt szeretné megmenteni, lehetővé tenni a családlátogatásokat.
A tömeges tesztelés előreláthatólag december 7-én kezdődne.
Rövid tájékoztató
FORRÁS: www.heute.at