Az EU javaslatot tett – akár heteken belül dönthetnek a közös belépési korlátozásokról

A javaslat – amelyről heteken belül dönthet a tagállamokat képviselő Tanács és szembemegy a jelenlegi magyar szabályozással – ugyan nem nevezi meg Magyarországot, ám a bizottság korábban egyértelműen jelezte a magyar kormánynak, nem ért egyet azzal, ahogy a határzárat bevezette, – írja a HVG.

A panasz szerint a kormány nem nyújtott tájékoztatást Brüsszelnek, a bejelentés mindössze négy nappal előzte meg a határzár hatályba lépését, ráadásul a bevezetés után döntöttek arról, hogy egyes tagországok (V4) magyarországi foglalással rendelkező polgárai könnyített feltételekkel léphetnek be Magyarországra.




Az EU javaslata

Javaslatot fogadott el az Európai Bizottság, amelynek a célja az, hogy uniós szinten hangolják össze a koronavírus-járvány miatt a szabad mozgást korlátozó intézkedéseket és azok kommunikációját.

A javaslatban négy dologban vár együttműködést a tagállamoktól:

  1. közös kritériumok és küszöbértékek alapján döntsenek a korlátozásokról;
  2. a közös kritériumok alapján besorolt területeket az elfogadott színkódokkal határozzák meg;
  3. közös keretrendszert dolgozzanak ki a magas kockázatú területekről érkező utasok esetében alkalmazandó intézkedésekre;
  4. a nyilvánosságot egyértelműen és időben tájékoztassák a korlátozásokról.




Színkódok – a lámpás besorolás

  • Zöld szín: azok a területek, ahol az utóbbi 14 napban az újonnan regisztrált Covid19-esetek száma 25-nél kevesebb, és az ott elvégzett összes Covid19-tesztből a pozitív eredményt hozó tesztek százalékos aránya kevesebb, mint 3%;
  • Narancssárga szín: azok a területek, ahol az utóbbi 14 napban az újonnan regisztrált Covid19-esetek száma 50-nél kevesebb, de az ott elvégzett összes Covid19-tesztből a pozitív eredményt hozó tesztek százalékos aránya legalább 3%.
  • Piros szín: azok a területek, ahol az utóbbi 14 napban az újonnan regisztrált Covid19-esetek száma 50-nél több és az ott elvégzett összes Covid19-tesztből a pozitív eredményt hozó tesztek aránya legalább 3%.
  • Szürke szín: ha nem áll rendelkezésre elegendő információ a javasolt kritériumok értékeléséhez VAGY az adott területen elvégzett Covid19-tesztek száma 100 000 főre vetítve kevesebb, mint 250.

Az Európai Bizottság azt szorgalmazza, hogy a tagállamok ne tagadják meg a más tagállamokból érkező személyek beutazását.

Ha mégis így döntenek – saját eljárás alapján –, akkor megkövetelhetik a piros és szürke területekről érkezőktől a karantént vagy a Covid-teszt elvégzését.

Azt is szorgalmazza Brüsszel, hogy a tagállamok minden héten részletes tájékoztatást adjanak a bevezetni és megszüntetni kívánt korlátozásokról. Ez azt jelenti, hogy a hatályba lépés előtt egy héttel értesítést kell küldeniük a változásról.





Ez a javaslat Németországra nézve is mindenképpen örvendetes, hiszen Németország idáig szinte mindig egyik napról a másikra jelentette be, ha “rizikó-területbe” tett egy országot vagy területet, szerencsés esetben a média tájékoztatott róla.

Ausztria igyekezett mindig előre figyelmeztetni a polgárait.

Németország

Németország jelenlegi rizikó-területei a Robert Koch Institute weboldalán tekinthető meg.  A németországi legújabb döntésekről pedig már korábban itt írtunk.

Az új szabályok szerint a kötelező karantén 14 napos a rizikó-területről érkezőknek, melyet egy negatív teszttel, az érkezéstől számított legkorábbi 5. napon lehet befejezni. Ez a szabályozás a tervek szerint október 1-től lép érvénybe. Innentől kezdve a tervek szerint megszűnhet a kötelező és ingyenes tesztelés, de erről nem született még döntés.

FORRÁS és részletes leírás: www.hvg.hu

 

 

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

Németország: októbertől aktuális a téli autógumi – Tudod mi az “O bis O” szabály?

Németország: októbertől aktuális a téli autógumi - Tudod mi az "O bis O" szabály?
Melegrekord 20 fokkal, és mindez november elején? Az enyhe hőmérséklet miatt kevés járművezető ...
Elolvasom

A kedvenc német ételem és receptje – blog

A kedvenc német ételem és receptje - blog
Mi a kedvenc ételem? Tette fel a kérdést egy ismerősöm. Talán a döner, ...
Elolvasom

Németország: az alapnyugdíjjal sem biztos, hogy elég pénz marad

Németország: az alapnyugdíjjal sem biztos, hogy elég pénz marad
Miután az alapnyugdíj 2021. január 1-jén életbe lépett Németországban, sok nyugdíjas várja a ...
Elolvasom

Hiányszakmák Németországban 2019-2020

Hiányszakmák Németországban 2019-2020
Egy tanulmány szerint több, mint 300.000 állás maradt üresen, mert hiányzik a szakember ...
Elolvasom

Németország: 2021-től tilos lesz a fölösleges terhességi ultrahang

Németország: 2021-től tilos lesz a fölösleges terhességi ultrahang
Tilos lesz 2021. január 1-től Németországban a terhesség alatti ultrahang vizsgálat, amely orvosilag ...
Elolvasom

Németország Top 100 fő látványossága 2019 / 2020 egy közvéleménykutatás alapján

Németország Top 100 fő látványossága 2019 / 2020 egy közvéleménykutatás alapján
A Deutschen Zentrale für Tourismus egy közvéleménykutatást végzett, ami 2019-ben kezdődött és 2020. ...
Elolvasom

Mikor mehetünk nyugdíjba Németországban és mire számíthatunk?

Mikor mehetünk nyugdíjba Németországban és mire számíthatunk?
Kedves Olvasó! Először is szeretnék bemutatkozni, Herczeg Tímea vagyok és pénzügyi tanácsadóként dolgozom Konyár-Vonnák ...
Elolvasom

Húsvét Németországban – Tojáslikőrös kuglóf recepttel

Húsvét Németországban - Tojáslikőrös kuglóf recepttel
Húsvét Németországban tojáslikőrös kuglóf recepttel és németországi szokásokkal
Elolvasom

Munkaszerződés Németországban – legyen írásos!

Munkaszerződés Németországban - legyen írásos!
Nem kevesen dolgoznak munkaszerződés nélkül Németországban, ami a hiedelemmel ellentétben nem szabályos. E ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.