Korábban ér véget a vasúti sztrájk Németországban, mert február 5-től tárgyalásokba kezd a szakszervezet és a Deutsche Bahn. A vasút szeretne márciusra megállapodni.
A Deutsche Bahn személyszállító járatain a mozdonyvezetők sztrájkja hétfőn hajnali 2 órakor ér véget. A sztrájkot eredetileg hétfő este 6 óráig hirdették meg, és múlt szerdán kezdődött. A tehervonatok a tervek szerint vasárnap 18 órától közlekednek újból.
A Deutsche Bahn és a mozdonyvezetők szakszervezete, a GDL újra akarják folytatni a tárgyalásokat.
Már szombat reggel kiderült, hogy a két fél ismét tárgyalásokat folytat.
A tárgyalások végre újra sínen vannak. Azt szeretnénk, ha az utasok nyugodtan tervezhetnék utazásaikat, munkavállalóinknak pedig hamarosan béremelést helyezhetünk kilátásba.
– mondta Martin Seiler, a DB emberi erőforrásokért felelős igazgatósági tagja sajtóközleményében.
Február 5-től kezdődő tárgyalások
Február 5-től kezdik meg a bértárgyalást, és a cél az, hogy március elejére megállapodás szülessen. Március 3-ig biztosan nem lesznek vasúti sztrájkok, ebben egyeztek meg.
Hétfőn még lehetnek korlátozások
A Deutsche Bahn az elmúlt napokban a sztrájk ideje alatt a távolsági járatokon a szokásos járatok mintegy 20 százalékát kínálta rendkívüli menetrenddel. A távolsági és regionális járatokon jövő hétfőn még mindig lehetnek elakadások.
“Kérjük utasainkat, hogy hétfőn ismét időben, utazásuk megkezdése előtt még ellenőrizzék járatuk indulását” – kéri a vasúttársaság.
Azok az utasok, akik január 24. és 29. közötti sztrájk idejére tervezték utazásaikat, továbbra is felhasználhatják vonatjegyeiket egy későbbi időpontban.
A Deutsche Bahn és a GDL közötti bértárgyalások november elején kezdődtek. Az első forduló után Claus Weselsky, a GDL főnöke figyelmeztető sztrájkot hirdetett, a második forduló után pedig kudarcnak nyilvánította a tárgyalásokat, és szavazást kezdeményezett. Azóta tárgyalás helyett eszkalálódott a helyzet, a mostani 6 napos meghirdetett sztrájk a leghosszabb.
A heti munkaidő továbbra is nehéz kérdés
A tárgyalások egyik eddigi vitás pontja a szakszervezet követelése, hogy a heti munkaidő 2028-tól 38 óráról 35 órára csökkenjen, teljes bérkompenzáció mellett, itt a több műszakos munkaidőről van szó.
A szakszervezet vezetője tegnapi drezdai beszédében, mint büszke drezdai, nem csak a Deutsche Bahn vezetőségét, a management-et, de a kormányt is támadta. Elmondta, hogy szégyen, hogy Svájc képes pontos vonatokat járatni, a német pedig nem. A vezetőséget “időrablóknak” nevezte, akik ellopják az emberek idejét a pontatlansággal.
Baden-Württembergben, Stuttgartban két napja tartott nagyon sikeres beszédet a szakszervezeti tagok előtt, ahol szintén elmondta, hogy a pontosság hiánya a vezetőség hibája, nem a mozdonyvezetőké. Sértőnek nevezte a német vasút legutóbbi ajánlatát. Szólt a Lügenpresse-ről is, vagyis hogy hazudik a sajtó. Elmondja, hogy miközben a vasúton éveken át spóroltak, a vezetőség nagymértékű emelést kapott, úgy, hogy nem megfelelő a szolgáltatás, ami szerinte szégyenteljes. Azt is elmondja, hogy a vezetőségnek szakmailag fogalma sincs a vasútról, ráadásul limuzinnal közlekednek. A helyzetet a német vasútban borzalmasnak írja le. Hiányolja azt is, hogy megszüntették a mozdonyvezetők köztisztviselői állapotát. Munkaerőhiány van, és örül, ha fiatalokat sikerül megszólítania. Stuttgart különleges helyszín, a Stuttgart 21 főpályaudvar építése miatt is. Zürichet emlegette, hogy ha megnézi az ottani főpályaudvart, szégyelli magát, mi folyik Németországban.