Lezárás Ausztriában november 3-tól, egy hónapra

Sebastian Kurz október 31-én jelentette be Ausztria második lezárását.

Ausztria a koronavírus járvány leküzdése érdekében korlátozza a közélet jelentős részét. Keddtől, október 3-tól Kurz kancellár egyebek között kijárási korlátozásokat jelentett be este 20:00 órától reggel 06:00 óráig, az intézkedések 4 hétig tartanak.

Kurz osztrák kancellár az intézkedéseket a következőképpen indokolta: “Ha most nem cselekszünk”, akkor túlterhelődnek az orvosilag szükséges kapacitások”




Kijárási korlátozás 20:00 – 06:00

Az osztrák belügyminiszter, Karl Nehammer 5 kivételt nevezett meg a kijárási korlátozások alól: 1. Az élet védelmében, a testi épséget ill. a vagyont fenyegető okokból, 2. A segítségre szorulók ápolása, gondozása, családi látogatások. 3. Bevásárlás 4. Munkaügyi okokból 5. Testi és lelki pihenés, regenerálódás.

Látogatási tilalom is érvényben van ezalatt az időszak alatt. Max. két háztartásból valók találkozhatnak.

Kurz elmondta, hogy az éjszakai korlátozással csupán annyi a céljuk, hogy az emberek ne járjanak el este bulizni és ne találkozzanak egymással. Aki éjjel sörrel a kezében járkál, azt azonnal föl lehet jelenteni.

Aki ez ellen vét, az feljelentést von maga után.

Kurz kancellár “szükségesnek” nevezi a magánszférába való beavatkozást és a kerti partik betiltását. Aki együtt szeretne másokkal szórakozni, az hatalmas kárt okozna a jelenlegi általános állapotban. A rendőrség, a belügyminisztérium szerint, nem csak zajoskodás miatt hívható majd ki, hanem akkor is, hagy gyanú van arra, hogy valahol tiltott bulit tartanak.




Egyéb korlátozások

Az idősotthonokat továbbra is lehet látogatni, a tervek szerint több tesztelést végeznek majd a látogatókon és a személyzeten.

A kulturális-és szabadidős, valamint sport létesítményeket bezárják. Rendezvényekre nem kerülhet sor. Kivételt képeznek a temetések.

A szálloda- és vendéglátóiparnak is be kell zárnia, ételt csak elvitelre lehet vásárolni. Szállodákban üzleti okokból továbbra is meg lehet szállni.

A profi sport közönség nélkül zajlik majd. A privát szabadtéri sportok megengedettek, sőt, azt ajánlják is, mivel egészséges a szív és az elme számára.

Az üzletek, a szolgáltatók, mint pl. a fodrászok, az iskolák is bizonyos feltételek mellett nyitva maradhatnak. Az üzletekben a 10 nm/fő szabály az érvényes.

Iskolák

Az iskolákban különböző intézkedések lesznek: az általános iskoláknak és az óvodáknak nyitva kell maradniuk. A középiskolák (Oberstufen) és az egyetemek viszont áttérnek a távoktatásra.

Kurz kancellár reméli, hogy a lezárás elősegíti a normális és óvatos élet visszatérését decemberre. Kurz megismétli magabiztos prognózisát, miszerint “legkésőbb2021 nyarán visszatérhetünk a normális életbe.

A károsult vállalkozások segélyt kapnak erre az időre.

Videó a sajtótájékoztatóról

FORRÁS: www.br.de

Bild von SatyaPrem auf Pixabay

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

Hasznos tudnivalók a németországi óvodákról és bölcsődékről

Hasznos tudnivalók a németországi óvodákról és bölcsődékről
Mit kell tudni a németországi óvodai és bölcsődei ellátásról? Néhány fontos tudnivaló a ...
Elolvasom

Németországban a PCR-teszt elvégzése igen költséges lehet

Németországban a PCR-teszt elvégzése igen költséges lehet
A teszteléshez tanácsos először a háziorvost felkeresni, hiszen az ő beleegyezése szükséges a ...
Elolvasom

Hiányszakmák Németországban 2019-2020

Hiányszakmák Németországban 2019-2020
Egy tanulmány szerint több, mint 300.000 állás maradt üresen, mert hiányzik a szakember ...
Elolvasom

A kedvenc német ételem és receptje – blog

A kedvenc német ételem és receptje - blog
Mi a kedvenc ételem? Tette fel a kérdést egy ismerősöm. Talán a döner, ...
Elolvasom

2,5 millió ember keres havonta bruttó 2.000 Eurónál kevesebbet Németországban teljes munkaidőben

2,5 millió ember keres havonta bruttó 2.000 Eurónál kevesebbet Németországban teljes munkaidőben
Németországban több mint 2,5 millió ember keres havonta bruttó 2.000 Eurónál kevesebbet. Körülbelül ...
Elolvasom

Adókategóriák Németországban – érthetően

Adókategóriák Németországban - érthetően
Tudj meg mindent a III-as adóosztályról, ahol a legkevesebb adót vonják a fizetésedből. ...
Elolvasom

Mit jelent és honnan származik az “AHA-Regeln” kifejezés?

Mit jelent és honnan származik az "AHA-Regeln" kifejezés?
Az AHA-szabályokat betartani és a fertőzést elkerülni Többször hallhattuk, olvashattuk már, hogy a legfontosabb, ...
Elolvasom

A 15 legfotogénebb kisváros Németországban

A 15 legfotogénebb kisváros Németországban
A német kisvárosok unalmasak lennének? Vannak köztük világhírűek, amik többet kínálnak, mint szűk ...
Elolvasom

Mennyi fizetést kap a szülő, ha otthon marad a gyerekkel Németországban?

Mennyi fizetést kap a szülő, ha otthon marad a gyerekkel Németországban?
December 16-tól Németországban bezárnak az iskolák és óvodák. Van olyan tartomány, ahol már ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.