Magyarország június 24-től tervezi megnyitni a határait – az EU-ban megegyeztek a szabad utazásban

Magyarország június 24-től megnyitja a határait

Szijjártó magyar külügyminiszter pozsonyi látogatása során jelentette be, a jelenlegi tervek szerint június 24-től megnyitják a magyar határt.




Szijjártó szerdán, a pozsonyi magyar nagykövetségen mondta el, hogy több, mint 9 hónap után, ha a világjárvány nem vesz váratlan fordulatot, Magyarország június 24-től megszünteti a schengeni határokon a határok ellenőrzését, megnyithatja a belső lezárt határokat.

Szijjártó Facebook bejegyzése a sajtótájékoztatóról Pozsonyból

Szijjártó Európa legeredményesebb oltási kampányának nevezte a magyart. Szerinte a magyarok inkább többé, mint kevésbé vannak biztonságban. Ezért tehet Magyarország egy újabb lépést a normális élet irányába.

Arról is beszélt, hogy a terveik közt szerepel az is, hogy már hamarosan lehetővé teszik, hogy a Magyarországgal határos megyékben, régiókban élők Magyarországon vehessék fel a koronavírus elleni oltást, függetlenül az állampolgárságtól. Pontos dátum még nincs, egyelőre a technikai folyamatokat készítik elő.

>>> Németországban marad a tesztkötelezettség beutazáskor a légiforgalomban




Az EU hétfőn egyezett meg a szabad utazásról

Az EU tagállamok június 14-én, hétfőn állapodtak meg abban, hogy a járványhelyzet javulásának köszönhetően az utazási korlátozásokat fokozatosan feloldják.

Már biztosak lehetünk benne: az aktuális digitális COVID igazolvánnyal az EU-ban szabadon lehet utazni. Így már nyár elején biztosíthatjuk az EU állampolgárok részére a megkönnyebbített utazást, és várhatóan csak minimális utazási korlátozásra lehet helyenként számítani, de ez sem valószínű.

– mondta Didier Reynders, az EU igazságügyi biztosa, az EU tanács megegyezése a szabad utazási lehetőségek kapcsán.

A tagállamok többek között abban állapodtak meg, hogy teljesen szabadon utazhatnak:

  • a teljes oltással rendelkezők,
  • és a gyógyultak.




Területi besorolások az EU-ban – június 15-től indult a Re-open EU

Az EU területbesorolásai lesznek ezentúl a mérvadóak és egy új utazási rendszer lehet most kialakulóban. A területi besorolásokat a reopen.europa.eu.hu oldalon lehet megnézni, ill. az www.ecdc.europa.eu oldalon is.

Magyarország és Németország is jelenleg narancssárga besorolásban van, Ausztria is, Salzburgot kivéve.

A narancssárga besorolású területről érkezőtől tesztet kérhetnek a beutazáshoz,(így írják az eu portálon) a piros besorolású országokból érkezőknél karanténkötelezettség is lehet, ha nem tudnak tesztet a beutazás előtt felmutatni, a zöld besorolású területről érkezőknél semmilyen korlátozás nem lesz.

A megegyezésben konkretizálták a 12 éves kor alattiakra vonatkozó szabályokat a családi utazások miatt a tesztek érvényességi idejében, vagyis egy PCR teszt 72 óráig érvényes, az antigén-gyorsteszt 48 óráig.

Map of 14-day notification rate and test positivity for EU, EEA and UK

Az EU utazási szabályozásairól járvány idején az ec.europa.eu oldalán olvashatunk magyarul is! Itt szó van az úniós digitális covid igazolványról is. 2020. június 15-én az Európai Bizottság útjára indította a Re-open EU-t.

A platform eredetileg a Bizottság által bejelentett turisztikai és közlekedési csomag egyik intézkedése volt, amely – a szükséges egészségügyi óvintézkedések tiszteletben tartása mellett – az utazás és a turizmus biztonságos újrakezdését kívánja elősegíteni az EU-ban.

Forrás1  Forrás2

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

Magyaros Ostern – avagy egy magyar család húsvétja Németországban

Magyaros Ostern - avagy egy magyar család húsvétja Németországban
Gyerekkoromban talán ezt az ünnepet szerettem legkevésbé. Persze nem a csoki nyuszit és ...
Elolvasom

EU Bíróság: Jogosult a lengyel apa a német segélyre akkor is ha munkanélküli

EU Bíróság: Jogosult a lengyel apa a német segélyre akkor is ha munkanélküli
Az Európai Bíróság meghatározó ítéletet hozott. Ezek szerint Németországban a munkanélküli uniós országok ...
Elolvasom

A kedvenc német ételem és receptje – blog

A kedvenc német ételem és receptje - blog
Mi a kedvenc ételem? Tette fel a kérdést egy ismerősöm. Talán a döner, ...
Elolvasom

Németország: az alapnyugdíjjal sem biztos, hogy elég pénz marad

Németország: az alapnyugdíjjal sem biztos, hogy elég pénz marad
Miután az alapnyugdíj 2021. január 1-jén életbe lépett Németországban, sok nyugdíjas várja a ...
Elolvasom

Hét alapszabály a német családi pótlékkal kapcsolatban

Hét alapszabály a német családi pótlékkal kapcsolatban
7 alapszabály a német családi pótlékkal kapcsolatban – minden más állítás hamis! Mi az ...
Elolvasom

Német esküvő vs. magyar esküvő – blog

Német esküvő vs. magyar esküvő - blog
A férjem 14 éve dolgozik ácsként Németországban, én 8 éve élek itt. Ez ...
Elolvasom

BLOG: Magyarország vs. Németország – Miért gyenge a forint és miért mindig a szomszéd füve zöldebb?

BLOG: Magyarország vs. Németország - Miért gyenge a forint és miért mindig a szomszéd füve zöldebb?
A dojcsland.blogger.hu online portálon ír egy volt németországi lakos arról, hogy hogyan érez ...
Elolvasom

Bemutatkozó: német biztosítási szakember Konyár-Vonnák Orsolya

Bemutatkozó: német biztosítási szakember Konyár-Vonnák Orsolya
Kedves Olvasók! Szeretnék bemutatkozni Nektek, mint pénzügyi tanácsadó, és a jövőben hasznos tanácsokkal ellátni Benneteket, ...
Elolvasom

Néhány alapvető tudnivaló a Kurzarbeit-ról Németországban – ez most sokakat érint

Néhány alapvető tudnivaló a Kurzarbeit-ról Németországban - ez most sokakat érint
“Kurzarbeitergeld” és segély-csomag a koronavírus miatt: ezek érvényesek a munkavállalókra és a vállalkozókra A politika ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.