Merkel: Az oltás marad, ősszel az időseket kell ismét oltani

Marad az oltás Németországban

Június 10-én adott sajtótájékoztatót Merkel a tartományi ülés után. Merkel és Markus Söder is elmondta, hogy a mostani nyárra reménnyel tekinthetünk, hiszen az adatok jól alakulnak. Ugyanakkor Merkel figyelmeztet a Delta variánsra és az időseknek újabb oltást akar.




A tartományi találkozón a járványügyi helyzeten kívül a klímavédelem és a digitalizálás volt a téma. Minden személy adatait egy helyen akarják tárolni, amelynek a jogi hátterét már megteremtették. (Registermodernisierung – „once only”). Németországban az adóazonosító számmal (Steuer-Identifikationsnummer – Bürgernummer) tudja majd a jövőben mindenki minden hatóságnál igazolni magát.

Ugyanakkor a jövőben a személyi igazolvány a mobiltelefonon kell, hogy elérhető legyen. Az Egyesült Államokban is dolgoznak már ezen, de Európának saját rendszere lesz, mondta Merkel.

Örvendetes, hogy a járványügyi számok Németország szerte jelentősen csökkentek.

Angela Merkel kancellár azonban figyelmeztetett a koronavírus delta variánsának a veszélyére, és egyúttal bejelentette: Ősztől az idősebb emberek megkapják az első után-oltásukat.

Ami aggaszt minket, az úgynevezett Delta-variáns, amely ismét nagyon erőteljesen terjed Nagy-Britanniában.”

– mondta a miniszterelnöki konferencia (MPK) Berlinben folytatott megbeszélést követően.




A delta variáns jelenleg Németországban csak a fertőzések 2,5%-át teszi ki, tehát nem jelentős, de Merkel szerint ennek elterjedése nem lesz megakadályozható. Emiatt az Indiából és a Nagy-Britanniából beutazást erősen korlátozták.

Az oltások maradnak

Merkel világosan elmondta, hogy az oltás még sokáig velünk marad. Ősszel az idősebb korosztályt ismét be kell oltani.

Markus Söder elmondta, hogy az oltási központok nem zárnak be szeptember végével, mert az oltások jövőre is folytatódnak frissítés formájában vagy az újabb vírus mutánsok miatt. Söder szerint előfordulhat, hogy lesz egy 4. hullám is.

Augusztusban lesz a következő tartományi megbeszélés, ekkor beszélnek majd a nagyobb rendezvények, koncertek, sportesemények megrendezéséről. Ilyen találkozók a jövőben havonta lesznek.




Videó a sajtótájékoztatóról

Forrás

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

További cikkek...

Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!

Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!
A május 14-i sztrájk elmarad! (adsbygoogle = window.adsbygoogle || ).push({}); FRISSÍTÉS! A SZTRÁJK ELMARAD!  Részletek később.  Péntek ...

Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben

Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben
Tragédia a német autógyárban Stuttgart mellett. Május 11-én csütörtök reggel két férfit halálosan ...

Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte

Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte
Néhány napon belül Németországban elindul a 49 eurós jegy használata a tömegközlekedésben, más ...

Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból

Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból
Weddingben az evangélikus egyház Johannesstift Diakonie alapítvány számos idős embernek mondott fel a ...

Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly

Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly
A német rendőrség számai alapján tavaly több mint 23 000 erőszakos bűncselekmény volt, ...

Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban

Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban
Németországban március 1-től, vagyis idő előtt lejárnak a megmaradt országos járványügyi intézkedések is, ...

Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban

Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban
Németországban, Mecklenburg-Vorpommern tartományban egy kis 500 fős faluban, Upahlban, 400 fő menekültet terveznek ...

Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?

Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?
Az uniós országok a hétvégétől kezdve már nem importálhatnak nyersolajtermékeket Oroszországból. Vajon a ...

Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát – több mint 50 esetben robbantottak

Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát - több mint 50 esetben robbantottak
A hollandiai Utrecht és Limburg tartományokban a rendőrség számos épületet átkutatott, és kilenc ...

Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly

Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly
Tavaly az ADAC 474 000 forgalmi dugót számolt össze Németországban, összesen 733 000 ...

Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt – mondta Lauterbach

Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt - mondta Lauterbach
A kijárási tilalmak, a kötelező maszkviselés a szabadban, a játszóterek lezárása a koronajárvány ...