Németország: június 7-től indul a 12 éven felüliek oltása

Jön az oltás a gyerekeknek Németországban június 7-től

Németországban június 7-től indulhat a 12 éven felüli gyermekek és serdülők oltása. Az EU engedélye hozzá a Pfizer vakcinával valószínűleg még a héten meglesz. A digitális oltási és tesztelési alkalmazás júniusban várható.




Ma tartott a kancellária és a tartományok vezetői ülésezést az oltások ütemezésével kapcsolatban és elfogadták a német egészségügyi miniszter korábbi javaslatát.

E szerint Németországban 12 éves kortól már lehet oltani, ha az EMA is jóváhagyja a Biontech / Pfizer vakcina gyerekeknek való használatát. Nyár végéig minden 12 év feletti számára rendelkezésre kell, hogy álljon az oltás lehetősége. A német kormány feltételezései szerint 60% mutat majd oltási hajlandóságot.

A serdülők oltását rendelőkben, vagy az oltási központokban lehet elvégezni – mondta Merkel. A konkrét eljárást a tartományokra bízzák.

Merkel továbbá hangsúlyozta, hogy a biztonságos iskolai működés kérdése „független” attól, hogy a tanulókat beoltották-e.




Külön kampányt a gyerekek oltására nem indítanak, mivel egyelőre nem is áll megfelelő mennyiségű oltás rendelkezésre.

387
Beoltatnád a gyermekedet? 2021. május 24.

A STIKO (Német Oltási Bizottság) az EMA döntését várja

Az EMA várhatóan holnap, pénteken dönt a Biontech / Pfizer gyártó koronavakcinájának jóváhagyásáról 12 éves kortól. Az EMA-határozat után az Állandó Oltási Bizottság (STIKO) hamarosan foglalkozik a kérdéssel – mondta Merkel.

A német Biontech gyártó és amerikai partnere, a Pfizer külön kérelmezte az oltóanyag jóváhagyásának kiterjesztését 12-15 éves korosztályra.

Eddig a terméket az EU-ban csak 16 éves és idősebb emberek számára hagyták jóvá. Az USA-ban és Kanadában az oltás már alkalmazható gyermekeknél. A gyártó szerint tanulmányok kimutatták, hogy a készítmény még gyermekeknél is nagyon hatékony és jól tolerálható. Az EU-ban eddig jóváhagyott négy vakcina közül még egyet sem engedélyeztek gyermekek számára.

Ezenkívül a tartományok és a kormány megvitatta az egyes oltóanyaggyártók szállítási ütemezését. Nagyjából úgy fognak érkezni, ahogyan eddig megállapodtak – mondta Merkel. Csak a Johnson & Johnson gyártóval kapcsolatban vannak bizonytalanságok. A Biontech / Pfizer és a Moderna viszont nagyon megbízhatóan teljesített – mondta Merkel.




Június végén jön a digitális oltási igazolvány

Végül a csoport megegyezett a jövőbeli digitális oltási igazolványról is. Jens Spahn egészségügyi miniszter azt ígérte, hogy június végén vagy július elején lesz elérhető – mondta a Merkel.

Az EU jogi szabályozása után a digitális oltási és tesztelési igazolvány külön telefonos alkalmazásként (app) tölthető majd le és célja, hogy egész Európában egységesen lehessen majd felhasználni. E mellett megmarad a papír formátumú igazolás is.

Videó a mai sajtótájékoztatóról

Forrás

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

További cikkek...

Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!

Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!
A május 14-i sztrájk elmarad! (adsbygoogle = window.adsbygoogle || ).push({}); FRISSÍTÉS! A SZTRÁJK ELMARAD!  Részletek később.  Péntek ...

Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben

Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben
Tragédia a német autógyárban Stuttgart mellett. Május 11-én csütörtök reggel két férfit halálosan ...

Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte

Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte
Néhány napon belül Németországban elindul a 49 eurós jegy használata a tömegközlekedésben, más ...

Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból

Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból
Weddingben az evangélikus egyház Johannesstift Diakonie alapítvány számos idős embernek mondott fel a ...

Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly

Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly
A német rendőrség számai alapján tavaly több mint 23 000 erőszakos bűncselekmény volt, ...

Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban

Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban
Németországban március 1-től, vagyis idő előtt lejárnak a megmaradt országos járványügyi intézkedések is, ...

Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban

Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban
Németországban, Mecklenburg-Vorpommern tartományban egy kis 500 fős faluban, Upahlban, 400 fő menekültet terveznek ...

Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?

Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?
Az uniós országok a hétvégétől kezdve már nem importálhatnak nyersolajtermékeket Oroszországból. Vajon a ...

Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát – több mint 50 esetben robbantottak

Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát - több mint 50 esetben robbantottak
A hollandiai Utrecht és Limburg tartományokban a rendőrség számos épületet átkutatott, és kilenc ...

Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly

Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly
Tavaly az ADAC 474 000 forgalmi dugót számolt össze Németországban, összesen 733 000 ...

Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt – mondta Lauterbach

Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt - mondta Lauterbach
A kijárási tilalmak, a kötelező maszkviselés a szabadban, a játszóterek lezárása a koronajárvány ...