5 napos sztrájk lesz a német vasútban szept. 2-7-ig

Sztrájk Németországban a vasútban szeptemberben

A német vasút és a GDL mozdonyvezetők szakszervezete közötti egyezkedés eddig sikertelen volt, ezért a szakszervezet ismét sztrájkba lép immár egymás után harmadszor. Ezúttal a mostani lesz a leghosszabb sztrájk csütörtöktől kedd reggelig.




Szeptember 2-tól csütörtöktől kezdve a német mozdonyvezetők szakszervezete (GDL) 5 napra megbénítja a vasúti forgalmat, ahogy elnöke, Claus Weselsky mondta ma Frankfurt am Mainban.

Ennek szeptember 7 -én, kedden hajnali 2 órakor lesz vége. Ez azt jelenti, hogy a harmadik sztrájk a hétvégét is érinti az utasforgalomban. Az áruszállításban az GDL-tagok már szerda este leteszik a munkájukat.

Az ünnepek még tartanak, hétvégén ér véget a szünidő Szászországban és Türingiában.

Ez az egyik leghosszabb munkaügyi harc amelyet most teszünk, és ezt tudatosan tesszük. Ne gondolja senki hogy az GDL nem képes hosszabb idejű sztrájkra is.

– mondta Weselsky.

Egy határozatlan idejű sztrájkot azonban kizárt.

Az utasoknak azt üzenjük, hogy sajnáljuk, hogy egy harmadik sztrájkot is kénytelenek végigcsinálni, bosszankodást azonban nem mi kell, hogy okozzunk nekik, hanem a német vasút vezetése, amely továbbra sem tett elfogadható ajánlatot.




A vonatok 40%-a fog közlekedni

A Deutsche Bahn (német vasút) bejelentette, hogy a regionális és az S-Bahn forgalomban a járatok 40%-a közlekedni fog, a távolsági vonatok negyede.

Ugyanakkor mindenkit figyelmeztet, hogy ha teheti, halassza el az utazását a sztrájk előtti vagy után időszakra.

“Akik tehetik, halasszák el az utazást a sztrájk előtti vagy utáni időre” – mondta a társaság. Az utasok a jegyeiket a sztrájk idején rugalmasan használhatják fel, előrébb hozhatják az utazás időpontját, vagy szeptember 17-ig felhasználhatják. Visszatérítés is lehetséges.

A legutóbbi sztrájk a múlt hét szerdán este ért véget. Másnap a forgalom ismét nagyjából normális volt. Azóta a felek nem közeledtek egymáshoz.

Richard Lutz a vasút igazgatója az elmúlt napokban készített interjúiban felszólította a szakszervezetet, hogy térjen vissza a tárgyalóasztalhoz. Egyúttal azzal vádolta az GDL elnökét, Weselskyt, hogy hamis állításokkal megosztotta a munkásokat. Ezek a szavak a szakszervezet vezetőjét hidegen hagyták.




Vitatott pontok

A vasút 3,2%-kal kész növelni a béreket és fizetéseket, ahogyan azt a GDL szakszervezet megköveteli. Az azonban, hogy az egyes szintek mikor lépnek érvénybe és hogy az új kollektív szerződés mennyi ideig érvényes, vitatott.

sztrájk Németország feltételek
Korábban a korona bónusz is vitapont volt, azóta a német vasút ebben már engedett volna valamennyit., de a szakszervezetnek ez kevés volt Kép: Tagesschau

Az GDL 28 hónapos futamidőt akar, a vasúti ajánlat 40 hónapig tartana. “Ez egy teljesen más kollektív szerződés” – hangsúlyozta Weselsky, egyben a közlekedés többi tagjait is sztrájkra szólítja fel.

A nyugdíj és a koronabónusz is vitapont.

Az GDL az EVG szakszervezettel versengve szeretné kiterjeszteni befolyását a munkavállalók körében. Az erősségét elsősorban a tarifaegységességi törvény veszélyezteti.

Ez a törvény azt írja elő, hogy egy cégnél, ahol több szakszervezet is van, annak az egyezsége számít, amelyik a legtöbb taggal rendelkezik. A német vasútnál ez jelenleg az EVG, amely 300 taggal rendelkezik.

Videó: A harmadik sztrájk bejelentése

A GDL vezetője elmondja, hogy ne feledjük, hogy a német vasút (Deutsche Bahn AG.) vezetősége az adónkból él és hatalmas pénzeket kapnak, közben 30 milliárd adósságot halmoztak fel és további adósságba hajtják a céget azzal, hogy sztrájkra kényszerítik a dolgozókat. A teljes nyilatkozatot sajnos nem adták le más csatornák sem. A DB állami kézben van.

Forrás

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

Schlossanlage Schleißheim Bajorország, kastélyok, múzeumok, csodálatos park egy helyen München mellett

Schlossanlage Schleißheim Bajorország, kastélyok, múzeumok, csodálatos park egy helyen München mellett
Schlossanlage Schleißheim Kastély Schleißheim, Bajorország, 85764 Oberschleißheim Hivatalos weboldala, virtuális túra, valamint aktuális információk itt: ...
Elolvasom

Szülés Németországban a koronavírus idején – kórházban vagy nem? – blog

Szülés Németországban a koronavírus idején - kórházban vagy nem? - blog
A napokban a német szomszédasszonyommal beszélgettem, aki épp a harmadik babáját várja. A ...
Elolvasom

Németországban a PCR-teszt elvégzése igen költséges lehet

Németországban a PCR-teszt elvégzése igen költséges lehet
A teszteléshez tanácsos először a háziorvost felkeresni, hiszen az ő beleegyezése szükséges a ...
Elolvasom

Húsvét Németországban – Tojáslikőrös kuglóf recepttel

Húsvét Németországban - Tojáslikőrös kuglóf recepttel
Húsvét Németországban tojáslikőrös kuglóf recepttel és németországi szokásokkal
Elolvasom

Mennyi fizetést kap a szülő, ha otthon marad a gyerekkel Németországban?

Mennyi fizetést kap a szülő, ha otthon marad a gyerekkel Németországban?
December 16-tól Németországban bezárnak az iskolák és óvodák. Van olyan tartomány, ahol már ...
Elolvasom

2,5 millió ember keres havonta bruttó 2.000 Eurónál kevesebbet Németországban teljes munkaidőben

2,5 millió ember keres havonta bruttó 2.000 Eurónál kevesebbet Németországban teljes munkaidőben
Németországban több mint 2,5 millió ember keres havonta bruttó 2.000 Eurónál kevesebbet. Körülbelül ...
Elolvasom

Ittas vezetés Németországban és a büntetések

Ittas vezetés Németországban és a büntetések
Németországban különböző véralkoholszint-határértékek vonatkoznak a járművezetésre, amelyek különböző büntetéseket vonnak maguk után. 0,5 ...
Elolvasom

A kedvenc német ételem és receptje – blog

A kedvenc német ételem és receptje - blog
Mi a kedvenc ételem? Tette fel a kérdést egy ismerősöm. Talán a döner, ...
Elolvasom

Néhány alapvető tudnivaló a Kurzarbeit-ról Németországban – ez most sokakat érint

Néhány alapvető tudnivaló a Kurzarbeit-ról Németországban - ez most sokakat érint
“Kurzarbeitergeld” és segély-csomag a koronavírus miatt: ezek érvényesek a munkavállalókra és a vállalkozókra A politika ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.