A német külügyminiszter szorgalmazza az oltottak előjogait

Jöhet az oltási előjog Németországban?

Heiko Maas (SPD) német külügyminiszter az első miniszter, aki felszólalt az oltottak előjogai érdekében.

Azok, akik beoltatták magukat, mehessenek ismét étterembe vagy moziba. Maas egy német lapnak nyilatkozva mondta, hogy szerinte a beoltottak korábban gyakorolhassák alapjogaikat.

Datei:Future Affairs Berlin 2019 - „Digital Revolution Resetting Global Power Politics?“ (47959588643).jpg – Wikipedia

Heiko Maas, német külügyminiszter

“Még nem tudni, hogy az oltott emberek megfertőzhetnek-e másokat, de ami biztos, hogy aki beoltatta magát, már nem veszi el senkitől a lélegeztető gépet. Ezzel egy központi ok szűnik meg, amiért az alapjogokat korlátozni kell.”





Maas szerint valamikor joguk van az bezárt éttermeknek, múzeumoknak, színházaknak és moziknak ahhoz, hogy újra kinyithassanak, ahogy a lehetőségek engedik. És ez akkor lesz, amikor már többen is beoltatták magukat.

“Ha csak a beoltottak lesznek az éttermekben és a mozikban, ők egymást már nem fertőzhetik meg.”

A német kormány elutasította az oltottak előjogait arra hivatkozva, hogy nem tudni, hogy másokat fertőzhetnek-e.

Jelenleg egy Nagy-Britanniából származó vírus mutáns terjed, ami sokkal fertőzőbb.





Horst Seehofer német belügyminiszter még decemberben nyilatkozta, hogy óva int az ilyen megkülönböztetéstől, mivel ez a társadalom töréséhez vezethet.

A német külügyminiszter erről így vélekedik:

“Igen, ez egy átmeneti időszakban egyenlőtlenséghez vezethet, de amíg erre egy nyomós okunk van, addig ez nem ütközik az alaptörvénybe.”

Eddig Németországban kb. 1 millió embert oltottak be, főleg nagyon idős embereket, ápolásra szorulókat, valamint orvosi személyzetet, gondozókat.

www.ntv.de

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

Legyél Te is önkéntes Németországban! 1. rész

Legyél Te is önkéntes Németországban! 1. rész
A gimnázium adott nekem lehetőséget, hogy önkéntesként menjek Németországba dolgozni, amit mindenképpen ki ...
Elolvasom

BLOG: Magyarország vs. Németország – Miért gyenge a forint és miért mindig a szomszéd füve zöldebb?

BLOG: Magyarország vs. Németország - Miért gyenge a forint és miért mindig a szomszéd füve zöldebb?
A dojcsland.blogger.hu online portálon ír egy volt németországi lakos arról, hogy hogyan érez ...
Elolvasom

Adókategóriák Németországban – érthetően

Adókategóriák Németországban - érthetően
Tudj meg mindent a III-as adóosztályról, ahol a legkevesebb adót vonják a fizetésedből. ...
Elolvasom

A Duna forrása a Fekete-erdőben, Donaueschingen-ben

A Duna forrása a Fekete-erdőben, Donaueschingen-ben
Európa második leghosszabb folyama (a Volga után)  1700 mérföldön át, és 10 országon ...
Elolvasom

Legoland és üdülőközpont Bajorországban

Legoland és üdülőközpont Bajorországban
Cim: Legoland-Allee 3, 89312 Günzburg, Bajorország A Günzburgi Legoland a dániai LEGO cég élményparkja, mely Németországban, Günzburgtól nem messze található. A ...
Elolvasom

Szülés Németországban a koronavírus idején – kórházban vagy nem? – blog

Szülés Németországban a koronavírus idején - kórházban vagy nem? - blog
A napokban a német szomszédasszonyommal beszélgettem, aki épp a harmadik babáját várja. A ...
Elolvasom

Hiányszakmák Németországban 2019-2020

Hiányszakmák Németországban 2019-2020
Egy tanulmány szerint több, mint 300.000 állás maradt üresen, mert hiányzik a szakember ...
Elolvasom

Hogyan adjunk kölcsönt barátnak Németországban?

Hogyan adjunk kölcsönt barátnak Németországban?
Nem kérdés: A barátoknak segítünk. De ettől függetlenül ne feledjük a mondást, miszerint pénzügyekben ...
Elolvasom

EU Bíróság: Jogosult a lengyel apa a német segélyre akkor is ha munkanélküli

EU Bíróság: Jogosult a lengyel apa a német segélyre akkor is ha munkanélküli
Az Európai Bíróság meghatározó ítéletet hozott. Ezek szerint Németországban a munkanélküli uniós országok ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.