A német lapok 1 billió Eurós II. Világháborús jóvátétel-követelésről írnak

A vita arról, hogy Németország a II. Világháborús országoknak jóvátételt fizessen, megy tovább. Ilyen követelései vannak Németországgal szemben Lengyelországnak és Görögországnak, méghozzá elég nagy összegben. Az ügy egy következő stádiumba lépett: a két ország együtt lép fel, hogy kiharcolja a pénzt Németországtól.

Állítólag ez a kezdeményezés a görög parlament felől érkezett és úgy tűnik, hogy nagy csatára készülnek. Görögország júniusban szólította fel Németországot a tárgyalások folytatására a további háborús jóvátétel ügyében. Az összeg amit Görögország követel 289 milliárd Euro, de a német lapok konkrétan 1 billió Euróról írnak összesen, a két országot együtt véve. Lengyelország is hasonló helyreállítási költséget szeretne kapni, Arkadiusz Mularczyk lengyel jobboldali politikus és ügyvéd vezetésével nemsokára benyújtja a pontos elképzeléseiket.

Az még egyelőre nyitott, hogy az együttműködés Athen és Varso között hogyan fog alakulni, mivel Lengyelország egyelőre csak szóban jelezte a követelését.

Németország a “Zwei-plus-Vier-Vertrag” szerződésre hivatkozik

Németországnak ez a téma az 1990-ben kötött Zwei-plus-Vier-Vertrag” („Kettő plusz Négy” szerződés) szerződéssel politikailag és jogilag el van intézve, habár ebben a szerződésben, melyet a 4 megszálló nagyhatalommal írtak alá a német egyesüléskor (USA, Szovjetúnió, Nagy-Britannia, Franciaország) nem esik külön szó a jóvátétel költségeiről. Ráadásul ebbe a szerződésben számtalan olyan országot nem vontak be, akiket a náci Németország annak idején megszállt, ezek között szerepel Görögország és Lengyelország is.

A jóvátételi igények beárnyékolják a megemlékezést

A jóvátétel kifizetése téma volt a II. Világháború kezdetének 80. évfordulójának megemlékezésén Lengyelországban is.  A német köztársasági elnök, Frank-Walter Steinmeier, Lengyelországban tett látogatást, ahol a lengyel kollégája ismét felhívta a figyelmét a világháborús jóvátétel követeléseire.

A jóvátétel egy “felelősségvállalási és morális kérdés“, mondta a lengyel elnök. “Az a háború, amiről ma beszélünk, Lengyelországban hatalmas károkat okozott“- mondta Andrzej Duda, “amiért Lengyelország egy számlát fog benyújtani“.

A megemlékezésen a lengyel elnök azt mondta Steinmeiernek “azért van Ön most itt, hogy egyfajta morális jóvátételt tegyen.” Steinmeier pedig azt mondta, hogy “Az igazságtalanságot és a szenvedéseket nem tudjuk meg nem történté tenni”.

Németország 1939. szeptember 1-én támadta meg Lengyelországot és kezdte ezzel meg a Második Világháborút, melyben a számítások szerint 80 millió ember halt meg. Csak Lengyelországban 6 millió ember, a lengyel fővárost és több, mint 1000 más várost a porral tettek egyenlővé.

Potsdamer Abkommen  (Potsdami konferencián) 1945-ben megállapodtak a győztes hatalmak, hogy a Szovjetunió fogja kártalanítani a keleti területeket.

Lengyelország azonban azzal érvel, hogy az ő részüket a Szovjetunió felé ki is egyenlítették a szénszállítással, így nekik nem sok maradt. Ráadásul Lengyelország összehasonlítva más nyugati országokkal, mint Franciaország és Hollandia, sokkal rosszabbul járt. “Vannak olyan országok, akik sokkal kevesebbet veszítettek, mint mi, de jóval több kompenzációt kaptak. Ez vajon rendben van? – kérdéezte Czaputowicz, lengyel külügyminiszter.

Németország nem akarja jogi útra terelni a dolgot

Görögország és Németország nem akarja nemzetközi jogi útra terelni a görögországi követelést, mondta a német külügyminiszter.

Szeretnél a cikkhez hozzászólni? Regisztrálj! Az oldalon lehetőség van apróhirdetés feladására, blog írására, programok és látnivalók közzétételére! Regisztrálj és oszd meg velünk élményeidet, tapasztalataidat Németországban! Legyen ez az oldal a Németországi Magyarok közösségének oldala!

Tetszett a cikk? Oszd meg!

FORRÁS:

https://www.focus.de/politik/deutschland/polen-wurde-diskriminiert-streit-um-weltkriegs-reparationen-die-eine-billion-euro-frage_id_11056437.html

https://www.focus.de/politik/ausland/ziehen-in-die-schlacht-griechen-und-polen-kaempfen-gemeinsam-um-reparationen_id_11122350.html


Neked ajánljuk
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.