A Tönnies húsgyár miatt ismét szigorításokat vezetnek be Gütersloh-ban

Ma délelőtt adott sajtótájékoztatót Armin Laschet, Nordrhein-Westfalen miniszterelnöke.

Miután a Tönnies húsgyárban Nordrhein-Westfalen-ben kitört a koronavírus járvány, Gütersloh-ban elrendelték az ismételt szigorításokat.

Most előszór történt, hogy Németországban egy városban ismét be kell vezetni a szigorításokat, melyek márciusban voltak érvényesek, mondta NRW miniszterelnöke, Armin Laschet.

A szigorítások első körben június 30-ig fognak tartani és a szomszédos Warendorf-ra is kiterjesztik az óvatosság miatt.

Ez tehát ismét azt jelenti, hogy az emberek csak egy háztartásból találkozhatnak egymással, illetve családból és maximum két ember lehet együtt nyilvános helyeken.

A szabadidős tevékenységek nem lehetségesek zárt helyeken, kiállítások, múzeumok ismét bezárnak. Az éttermek nyitva maradhatnak, de csak egy háztartásban élők mehetnek oda. Grillezés a parkokban tilos, de a városból nem tilos elutazni.

Gütersloh-ban van eddig a legnagyobb fertőzés Németországban. A gyár 7 000 dolgozója közül immár 1 553 pozitív, a legtöbben a gyár húsfelvágó részlegéről. Nem gyári dolgozók közül idáig 24 embernél volt pozitív a teszt.

A miniszterelnök nehezményezi, hogy a cég nem működik mindenben együtt. A dolgozók adatait csak hivatalos felszólításra adták ki, az adatvédelmi okokra hivatkozva, pedig ez járványügyi helyzetben nem érvényes. A cég okozta károkat a krízishelyzet után mérik fel.

Teszteléseket kibővíteni, karanténokat ellenőrizni

A hivatalok a lakosság körében jelentősen kiterjesztik a tesztek elvégzését. A külföldi dolgozók számára tolmácsokat helyeztek ki. A rendőrség kíséri a mobil teszt-csapatot. Szükség esetén a hivatalok erőszakkal is rávehetnek bárkit, hogy alávessék magukat a tesztnek. Ezzel egyidőben humanitárius intézkedéseket is bevezetnek az érintetteknek. Napi egy étel nem elég. A karanténban lévő emberek intenzív gondoskodásra szorulnak, mondta Laschet.

Egyelőre a karantén betartása nehézkesen ment, mivel 7 000 dolgozóról és családjukról van szó. Ezért Nordrhein-Westfalen kormányzata több rendőrt is küldött a helyszínre, akik ellenőrizni fogják a karanténban lévő embereket.

Az iskolák és óvodák a 370 000 lakosú Gütersloh-ban már bezártak, a gyártást a gyárban pedig leállították.

Az embereket nem szabad megbélyegezni

Laschet figyelmeztetett, hogy a Gütersloh-i embereket nem szabad megbélyegezni. Ezt arra hivatkozva mondta, hogy állítólag a környező üdülőhelyekről elutasították az innen érkező vendégeket. Egy házaspárt Gütersloh-ból pedig Usedom szigetén felszólítottak, hogy hagyják el az üdülőhelyet a tervezettnél korábban.

 

FORRÁS: www.tagesschau.de

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

Kinek kell és kinek érdemes adóbevallást beadni

Kinek kell és kinek érdemes adóbevallást beadni
Kinek kell és kinek erdemes jövedelemadobevallast (Einkommensteuererklärung) beadni Nemetorszagban? Az adóbevallást az adózónak kell beadni, természetesen ...
Elolvasom

Németországban megnövelik a gyermek után járó betegszabadság napjait

Németországban megnövelik a gyermek után járó betegszabadság napjait
Január 14-én döntött a Bundestag arról, hogy a szülők hosszabb ideig kapják a ...
Elolvasom

Munkaajánlatok szállással Németországban – 1. rész Munkakeresés Németországban

Munkaajánlatok szállással Németországban - 1. rész Munkakeresés Németországban
Sokan keresnek szállással munkát Németországban. Milyen okai lehetnek: Még Magyarországon tartózkodik a munkakereső Németországban vagy ...
Elolvasom

A Familienkasse 5 trükkje, hogy ne kapd meg a német családi pótlékot

A Familienkasse 5 trükkje, hogy ne kapd meg a német családi pótlékot
A német családi pótlék egy jogosultság – a feltételeket lásd itt -, amely ...
Elolvasom

Neuschwanstein kastély, Bajorország

Neuschwanstein kastély, Bajorország
Németország egyik fő turistalátványossága a németül Schloss Neuschwanstein, magyarul Új Hattyúkő kastély, egy, a ...
Elolvasom

Grindelwald Svájcban, Bernben – Németországból vonattal

Grindelwald Svájcban, Bernben - Németországból vonattal
Tartomány: Bern Cím: Grindelwald GPS: 46° 37′ 26.9904″, 8° 2′ 29.02632″ Honlap: https://grindelwald.ch/ de/sommer/ Grindelwald egy község (Gemeinde) és település Svájc, Bern kantonjában, Interlaken kerületben. Grindelwald régóta kedvelt téli üdülőhely, ...
Elolvasom

Hasznos tudnivalók a németországi óvodákról és bölcsődékről

Hasznos tudnivalók a németországi óvodákról és bölcsődékről
Mit kell tudni a németországi óvodai és bölcsődei ellátásról? Néhány fontos tudnivaló a ...
Elolvasom

Mit kell tudni a Kurzarbeit-ról Németországban – összefoglaló

Mit kell tudni a Kurzarbeit-ról Németországban - összefoglaló
Kinek kell a Kurzarbeitergeld-et megigényelnie? A Kurzarbeitergeld-et általában a munkaadó igényli meg, úgy, hogy ...
Elolvasom

Családostul kerékpárral a Bodensee és a Duna mentén – blog

Családostul kerékpárral a Bodensee és a Duna mentén - blog
A napokban olvastam egy hírt, amely szerint Németországot kerékpár-országgá akarják tenni. Új kerékpár ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.