Alsó-Szászországban a bíróság felfüggeszti a karantén-kötelezettséget a visszatérőknek

Niedersachsen-ben a bíróság feloldotta az általános karanténkötelezettséget a Németországba külföldről hazatérőknek. Ezzel azoknak a helyzetén könnyítettek, akiknek Svédországban van nyaralójuk és hazautazásukkor nem kell a 14 napos karantént letölteniük.

Eddig csak az ingázók voltak a karantén alól kivételek, vagy a külön engedéllyel rendelkezők.

„A szabadság jelentős mértékben való korlátozása”

A fertőzésvédelmi törvény kimondja, hogy karanténba  a beteg, ill. a beteg-gyanús embereknek kell vonulniuk. Az esetek számából a világnépesség arányában nézve azt a következtetést vonhatjuk le, hogy egy külföldről beutazó nem nevezhető általánosságban fertőző-gyanús embernek, mondta ki a bíróság.

A karanténban lévő emberek szabadsága nagymértékben lekorlátozódik. A bíró érvelése szerint, akkor lehet valakit karanténba zárni, hogy ha egy olyan országból érkezik vissza, amelyiket hivatalosan is egy magasan fertőzött országnak nyilvánítanak.

A tartományok idáig a közösen meghozott karantén-rendelkezésekhez tartották magukat, a tartományok azonban külön-külön is hozhatnak saját döntéseket.

Nordrhein-Westfalen miniszterelnöke Armin Laschet is azért érvel, hogy az Európából hazatérőknek ne kelljen karanténba vonulniuk és, hogy a határok mielőbb legyenek megnyitva.

A politikában is egyre többen adnak hangot annak, hogy  a határzár nem a jó megoldás.

Horst Seehofer belügyminiszter már múlt héten nyilatkozta, hogy a határok május 15-ig vannak lezárva, a további intézkedésekről a héten döntenek.

FORRÁS: www.tagesschau.de

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

További cikkek...

Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!

Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!
A május 14-i sztrájk elmarad! (adsbygoogle = window.adsbygoogle || ).push({}); FRISSÍTÉS! A SZTRÁJK ELMARAD!  Részletek később.  Péntek ...

Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben

Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben
Tragédia a német autógyárban Stuttgart mellett. Május 11-én csütörtök reggel két férfit halálosan ...

Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte

Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte
Néhány napon belül Németországban elindul a 49 eurós jegy használata a tömegközlekedésben, más ...

Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból

Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból
Weddingben az evangélikus egyház Johannesstift Diakonie alapítvány számos idős embernek mondott fel a ...

Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly

Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly
A német rendőrség számai alapján tavaly több mint 23 000 erőszakos bűncselekmény volt, ...

Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban

Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban
Németországban március 1-től, vagyis idő előtt lejárnak a megmaradt országos járványügyi intézkedések is, ...

Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban

Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban
Németországban, Mecklenburg-Vorpommern tartományban egy kis 500 fős faluban, Upahlban, 400 fő menekültet terveznek ...

Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?

Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?
Az uniós országok a hétvégétől kezdve már nem importálhatnak nyersolajtermékeket Oroszországból. Vajon a ...

Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát – több mint 50 esetben robbantottak

Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát - több mint 50 esetben robbantottak
A hollandiai Utrecht és Limburg tartományokban a rendőrség számos épületet átkutatott, és kilenc ...

Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly

Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly
Tavaly az ADAC 474 000 forgalmi dugót számolt össze Németországban, összesen 733 000 ...

Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt – mondta Lauterbach

Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt - mondta Lauterbach
A kijárási tilalmak, a kötelező maszkviselés a szabadban, a játszóterek lezárása a koronajárvány ...