Bajorországban csütörtöktől már harmadszor hirdetik ki a katasztrófa helyzetet a koronavírusjárvány óta. Markus Söder (CSU) bajor miniszterelnök bejelentésekor a járvány jelenlegi aggasztó helyzetére hivatkozott. A belügyminisztérium hamarosan kiadja az erről szóló közleményt, csütörtöktől lép érvénybe, november 11-től.
A 7 napos fertőzöttségi szint napi szinten rekordot dönt, ugyanakkor a kórházakban tovább nő a covid-19 betegek száma. Sok kórházban már alig áll rendelkezésre szabad kapacitás, van ahol a betegeket át kell helyezni más kórházakba.
Hatékony eszköz
A tartományi vezetés szerint a katasztrófahelyzet elrendelése lehetővé teszi a katasztrófavédelemben érintett valamennyi hatóság, hivatal és szervezet összehangolt és strukturált együttműködését.
Először 2020. március közepétől június közepéig, majd 2020. decemberétől 2021. június elejéig volt érvényben a tartományban a katasztrófa helyzet.
Söder hangsúlyozta, hogy a katasztrófahelyzet tág lehetőséget adott a kórházak irányításának jobb és gördülékenyebb megszervezésére, a betegek áthelyezésére, az ápolószemélyzet reaktiválására, a kórházak közötti koordinációra.
A miniszterelnök ugyanakkor azt szeretné, ha a döntést jelzésként is értelmeznék:
Ezzel azt is jelezni szeretnénk, hogy a helyzet súlyos, mivel a kórházak tele vannak.
Söder aggódik amiatt, hogy a német kormány gondolkodik azon, hogy megszüntesse a járványügyi vészhelyzetet, miközben a fertőzöttségi számok robbanásszerűen nőnek.
Söder: A kórházi jelentések aggasztóak
Söder már a keddi kormányülés után kijelentette, hogy a hét folyamán ismét meghirdethetik a katasztrófahelyzetet. Sok aggodalomra adó jelentés érkezik a kórházakból, mondta Söder.
Söder hangsúlyozta: a katasztrófa nem jelent egy általános katasztrófát, csak hozzásegít ahhoz, hogy még könnyebben lehessen cselekedni, a mostaninál egyértelműbb utasításokkal lehet betegeket áthelyezni.
Bajorországot különösen súlyosan érinti a jelenlegi járványügyi hullám. Németország 10 olyan körzete közül 9, ahol a legmagasabb a 7 napos fertőzöttségi szint, Bajorországban található. A Rottal-Inn körzet 1 héten belül 100 000 lakosra 1.104,3 új fertőzést jegyzett.
Egész Bajorországban a 7 napos fertőzöttségi érték 395,8 volt, ezért kedden pirosra emelték a riasztási fokozatot, miután vasárnap emelték még csak sárgára.
Bajorország új szabályai itt olvashatóak.
További cikkek...
Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!
Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben
Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte
Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból
Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly
Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban
Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban
Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?
Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát – több mint 50 esetben robbantottak
Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly
Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt – mondta Lauterbach