Bajorországban 900 határmenti pozitív teszt kerül megkésve a tesztalanyokhoz

A következő pár napban 900 ember fogja megtudni Németországban, hogy a külföldi utazásából visszatérve a teszteredménye pozitív lett. A teszteket pár nappal korábban készítették Bajorország határánál az autópályákon. A késlekedés és az illetékesek hibázása nagy hullámokat kavar Németország szerte.

A Bajorországban történt súlyos mulasztás miatt, hogy az eredményeket nem sikerült időben eljuttatni az érintettekhez, Jens Spahn Németország egészségügyi minisztere felszólította Bajorországot, hogy a hibát gyorsan oldják meg.

Ugyanakkor elmondta, hogy olyan különleges időket élünk, ahol az ilyesmi előfordulhat.

Alapvetően nagyon hálás vagyok, hogy Bajorországban lehetőség van arra, hogy egy ilyen szinten kiterjedt tesztelést végezhessünk, például az autóval érkezőket pihenőhelyeken tesztelni lehet. Természetesen aztán az eredményeket is továbbítani kell.”– mondta Spahn. Egyébként ilyen lehetőséget egyedül Bajorország biztosít az autópályán külföldről érkezőknek.





Markus Södernek augusztus végéig még nagy tervei vannak ezzel kapcsolatban, erről itt írtunk pár napja.

Mi történt?

Bajorország egészségügyi minisztere Melanie Huml szerdán jelezte, hogy összesen 60.000 tesztet készítettek, melyből 44.000 teszt eredménye nem lett továbbítva a tesztalanyok felé.

Bajorországban a reptereken, főpályaudvarokon és autópályákon önkéntesen lehet ingyenesen tesztet végezni az országba beutazóknak, azoknak, akik rizikó-országokból érkeznek pedig kötelező.

Spahn kiemelte még, hogy ami fontos, hogy az ilyen hibák napvilágra kerüljenek, hogy mielőbb meg lehessen oldani őket. Ezt pedig a bajor tartományi vezetés megtette.

Az eredmények csütörtökön mindenkihez el fognak jutni, illetve a legtöbb embert a megadott telefonszámon próbálnak elérni. A hibát abban látják, hogy a tesztelők adatai kézzel lettek felírva, sokszor hiányosan vagy nehezen olvashatóan, melyet túl sokáig tartott aztán digitalizálni.

A Vörös Kereszt visszautasítja a hibáztatást

A bajor Vörös Kereszt a hivatalokat hibáztatja. Őket Bajorország bízta meg, hogy 1 nap alatt 5 teszt-állomást hozzanak létre. A hivatalok azonban ilyen rövid időn belül nem tudtak felkészülni arra, hogy digitális rendszerbe vegyék fel az egyes személyek adatait, ezért az utazók kézzel töltötték ki a nyomtatványokat.

A Vörös Kereszt sajnálatosnak tartja, hogy az önkéntes embereit akarják negatív fényben feltüntetni, akik 40 fokos melegben is helytálltak.

Coronavirus - Test an Rastanlage

Ez az eset kellemetlen helyzetbe hozza a bajor miniszterelnököt, Markus Södert, az ellenzék konzekvenciákat követel.

Söder a hír hallatán azonnal lemondta a csütörtökre tervezett utazását.

Twitteren ezt írta: “Bajorország az első. Ez nagyon nagyon bosszantó, azonnal meg kell oldani és többet nem fordulhat elő. A rendszert azonnal át kell vizsgálni”

Az érintettek egyébként nem csak Bajorországban élők. Sok átutazó is van köztük, hogy mennyien, jelenleg még nem tudni.

Egy Ntv olvasó névtelenül leírta a tapasztalatait:

Augusztus 6-án tért vissza a férfi Spanyolországból és érkezett meg a müncheni reptérre, ahol tesztet csináltatott. 3 nappal később a labor felhívta a figyelmét, hogy egy azonosító kódra van szüksége ahhoz, hogy az eredményt megkapja. A férfi többször írt a labornak és kérte a kódot, amit csak 7 nap elteltével kapott meg. Az eredmény szerencsére negatív lett.

A 900 pozitív teszteredmény egyelőre így a statisztikákban sem látszódhat.





A helyzet sok kérdést és kétséget vet fel. Vajon hány ember vette észre, hogy megfertőződött? Hány embernél jelentkezett tünet? És hány embert fertőztek ők tovább akaratukon kívül?

Ezeket megpróbálják szimulálni, de a valóságot már soha nem fogjuk megtudni.

Markus Söder-t pedig az ügy mindenképpen rossz színben tüntetni fel, minden igyekezete ellenére.

A következményekről a következő pár napban olvashatunk majd és ez bizonyosan sokáig még téma lesz Németországban. Valószínűleg még több hiányosságra is fény fog derülni.

Frissítés, sajtótájékoztató: 2020. augusztus 13.  

A pozitív leletekkel rendelkező alanyokat telefonon próbálják elérni, még nem tudják megmondani, hogy hány embert sikerült tájékoztatni. Részletekről nem tudnak felvilágosítást adni, pl. a tesztek melyik tartományból származnak,  mert még folyamatban van a felülvizsgálat. Sok kézzel kitöltött nyomtatvány nem jól olvasható.  Söder nem fogadja el a bajor egészségügyi miniszter lemondását és elmondja, hogy szerinte a corona-app még mindig nem működik megfelelően, egyben elnézést kér az esetért.  A bajor egészségügyi miniszter dicséri az önkéntesek munkáját és elmondja, hogy természetesen azok, akiknek nincs digitális elérhetőségük, szintén tájékoztatva lesznek.

Frissítés augusztus 17-én: 

46 pozitív tesztet nem tudnak beazonosítani, közölte a bajor belügyminisztérium.

 

FORRÁS: www.ntv.de www.ntv.dewww.suddeutschezeitung.de

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

5 hasznos érdkesség Németországról

5 hasznos érdkesség Németországról
Mint minden országnak, Németországnak is megvannak a sajátosságai. Ebből foglaltam össze most néhányat, ...
Elolvasom

Ingatlanvásárlás Németországban

Ingatlanvásárlás Németországban
Hogyan vásárolj ingatlant Németországban? Hogyan vegyél fel lakáshitelt Németországban?
Elolvasom

BLOG: Magyarország vs. Németország – Miért gyenge a forint és miért mindig a szomszéd füve zöldebb?

BLOG: Magyarország vs. Németország - Miért gyenge a forint és miért mindig a szomszéd füve zöldebb?
A dojcsland.blogger.hu online portálon ír egy volt németországi lakos arról, hogy hogyan érez ...
Elolvasom

Legyél Te is önkéntes Németországban! 1. rész

Legyél Te is önkéntes Németországban! 1. rész
A gimnázium adott nekem lehetőséget, hogy önkéntesként menjek Németországba dolgozni, amit mindenképpen ki ...
Elolvasom

Mikor mehetünk nyugdíjba Németországban és mire számíthatunk?

Mikor mehetünk nyugdíjba Németországban és mire számíthatunk?
Kedves Olvasó! Először is szeretnék bemutatkozni, Herczeg Tímea vagyok és pénzügyi tanácsadóként dolgozom Konyár-Vonnák ...
Elolvasom

A Kölni Dóm, 632 évig építették

A Kölni Dóm, 632 évig építették
A Kölni Dóm Németország leglátogatottabb turista látványossága. Hivatalos nevén Szent Péter és Szűz Mária ...
Elolvasom

Magyar ízek Németországban – termékek beszerzése – blog

Magyar ízek Németországban - termékek beszerzése - blog
Magyarországon ahhoz voltam szokva, hogy a kis autómmal havonta egyszer nagy bevásárlást tartunk ...
Elolvasom

Magyar horgásztó Baden-Württembergben sok finomsággal

Magyar horgásztó Baden-Württembergben sok finomsággal
Ho … Ho … Ho… Ötisheimi Horgásztó! Sokan úgy neveznek minket, hogy egy ...
Elolvasom

Mennyi fizetést kap a szülő, ha otthon marad a gyerekkel Németországban?

Mennyi fizetést kap a szülő, ha otthon marad a gyerekkel Németországban?
December 16-tól Németországban bezárnak az iskolák és óvodák. Van olyan tartomány, ahol már ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.