Csütörtök este több járókelőre is rátámadt késsel egy férfi a bajorországi Ansbachban, akit a rendőrség végül lelőtt. A férfi elutasított menedékkérő volt. A támadás során azt kiabálta, hogy “Allahu Akbar”.
Csütörtök este 18:00 óra körül Bajorországban, Anspbachban a főpályaudvarnál egy afgán menekült több járókelőre is rátámadt késsel. Két személyt, egy 17 éves és egy 20 éves fiatalt megsebesített.
Amikor a rendőrök a férfit meg akarták fékezni, a rendőrökre támadt. Ezután a rendőrök lelőtték és olyan súlyosan megsérült, hogy az azonnali újraélesztési intézkedések ellenére a helyszínen meghalt.
A tettes többször is azt kiabálta, hogy “Allahu Akbar” (“Isten nagy”) – közölte csütörtök este a rendőrség szóvivője.
Emiatt a nyomozó hatóságok jelenleg intenzív vizsgálatokat folytatnak. Azt is vizsgálják, hogy a bűncselekmény iszlamista vagy terrorista háttérrel hozható-e összefüggésbe.
A támadó afgán állampolgár volt, 2015-ben kért menedéket Németországban, de elutasították. A 30 éves afgánnak csak ideiglenes tartózkodási engedélye volt, amely egy hét múlva járt volna le, mondta Dieter Hegwein, a rendőrségi nyomozás vezetője.
A tettest korábban többször is elítélték már
A rendőrség közölte, hogy korábban az afgán férfi már öt testi sértés, valamint szexuális bűncselekmény és a kábítószertörvény megsértéséért büntetett előéletű volt. A környezetében tartott házkutatás során többek között antidepresszánsokat foglaltak le – mondta Hegwein.
Forrás Foto: Ansbacher Blaulicht Facebook
Neked ajánljuk
Néhány alapvető tudnivaló a Kurzarbeit-ról Németországban – ez most sokakat érint
Szeretnéd tudni, hogy gazdag vagy szegény vagy Németországban?
BLOG: Magyarország vs. Németország – Miért gyenge a forint és miért mindig a szomszéd füve zöldebb?
Milyen különbségek vannak még mindig Kelet-és Nyugat-Németország között?
Legoland és üdülőközpont Bajorországban
Adókategóriák Németországban – érthetően
Ingatlanvásárlás Németországban
Berchtesgaden Nemzeti Park Bajorországban – lezárhatják a híres Infinity-Pool-t
Németországban megnövelik a gyermek után járó betegszabadság napjait
Családostul kerékpárral a Bodensee és a Duna mentén – blog
Kinek kell és kinek érdemes adóbevallást beadni
A Német Birodalom létrejötte 1871-ben – egy kis történelem videóval
Magyaros Ostern – avagy egy magyar család húsvétja Németországban
Hiányszakmák Németországban 2019-2020
Mikor mehetünk nyugdíjba Németországban és mire számíthatunk?