Bajoroszágban jövő héttől nyitások várhatók – csökkentek a fertőzöttségi számok

Bajorország enyhít

A következő héten Bajorországban egyes helyeken nagyobb nyitásra lehet számítani. Ezt jelentette be hétfőn Markus Söder. A nyitás feltétele, hogy a fertőzöttségi számok stabilan a 100-as érték alatt maradjanak. Az éttermek teraszai, mozik nyithatnak meg jövő héttől, pünkösdre pedig a hotelek. A beoltottaknak is enyhítések jönnek.





A bajor miniszterelnök Markus Söder a mai napon jelentette be a Bajorországra vonatkozó nyitási terveket ott, ahol a fertőzöttségi számok nem haladják meg a 100-as értéket.

A legtöbb helyen a fertőzöttségi számok csökkentek, és ha nem jön egy újabb vírus mutáns, a harmadik hullám stabil marad. Az óvatosság továbbra is szükséges, az intenzív osztályok még mindig erősen leterheltek.

– mondta Söder.

Ez azt jelenti, hogy a jövő héttől az éttermek teraszai, a mozik és a sportolási lehetőségek megnyithatnak. Belépés csak negatív teszttel, maszk-kötelezettséggel és előzetes időpont egyeztetéssel.





Pünkösdre (Bajorországban május 21-től) további nyitás várható a hoteleknél, teszteléssel.

A beoltottaknak a tervek szerint enyhítés jár majd a kontakt szigorításoknál, a kijárási tilalomnál és a karanténkötelezettségnél is. A részletekről országosan várhatóan a héten döntenek.

Az iskolák a 100-as fertőzöttségi érték felett zárva maradnak. Kivétel az alsó tagozatok (Grundschulen), amik a 165-ös fertőzöttségi érték alatt a jövő héten megnyithatnak váltakozó oktatással, maszk-és teszt-kötelezettséggel.

Söder bejelentette, hogy júniustól várható, az iskolások oltási lehetősége. Ez különösen a végzős osztályokra lesz érvényes.





Ahogy a Pfizer/Biontech vakcinát 12 éves kortól jóváhagyják, nagyméretű iskolai oltásokra lehet számítani.

Egy aktuális bajorországi fertőzöttségi térképet itt lehet megnézni.

Egy nyitási tervben már március elején megegyeztek a tartományok vezetői, amit aztán elhalasztottak.

Szintén mai hír, hogy az Oktoberfest-et hivatalosan is lemondták. Egy tervezet szerint szervezők idén Dubaiban akarják megrendezni.

Ausztriában az üzletek május elején nyitnak, 19-től már a hotelek is., Svájcban már április 19-én megkezdték a nyitásokat.

A mai sajtótájékoztató, 18:00-nál kezdődik. 33:05-nél Söder elmondja, hogy ez nem az utolsó oltásunk, amit kapni fogunk, mert ez a következő 3 évben így fog folytatódni. Újabb vírusmutánsokkal és oltásokkal, de akkor már elegendő oltás áll majd rendelkezésünkre.

Forrás
Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

Hogyan jelentsünk Németországban beteget? – fontos tudnivalók, szabályok

Hogyan jelentsünk Németországban beteget? - fontos tudnivalók, szabályok
Mit kell tudni, ha betegnek jelentjük magunkat Németországban? A munkáltatót azonnal értesíteni kell, ha beteget ...
Elolvasom

Ingatlanvásárlás Németországban

Ingatlanvásárlás Németországban
Hogyan vásárolj ingatlant Németországban? Hogyan vegyél fel lakáshitelt Németországban?
Elolvasom

Hét alapszabály a német családi pótlékkal kapcsolatban

Hét alapszabály a német családi pótlékkal kapcsolatban
7 alapszabály a német családi pótlékkal kapcsolatban – minden más állítás hamis! Mi az ...
Elolvasom

Húsvét Németországban – Tojáslikőrös kuglóf recepttel

Húsvét Németországban - Tojáslikőrös kuglóf recepttel
Húsvét Németországban tojáslikőrös kuglóf recepttel és németországi szokásokkal
Elolvasom

A német iskolarendszer

A német iskolarendszer
A németországi iskolarendszer más, mint Magyarországon. De Németországon belül is vannak tartományonként némi ...
Elolvasom

Mennyi fizetést kap a szülő, ha otthon marad a gyerekkel Németországban?

Mennyi fizetést kap a szülő, ha otthon marad a gyerekkel Németországban?
December 16-tól Németországban bezárnak az iskolák és óvodák. Van olyan tartomány, ahol már ...
Elolvasom

Legoland és üdülőközpont Bajorországban

Legoland és üdülőközpont Bajorországban
Cim: Legoland-Allee 3, 89312 Günzburg, Bajorország A Günzburgi Legoland a dániai LEGO cég élményparkja, mely Németországban, Günzburgtól nem messze található. A ...
Elolvasom

Adókategóriák Németországban – érthetően

Adókategóriák Németországban - érthetően
Tudj meg mindent a III-as adóosztályról, ahol a legkevesebb adót vonják a fizetésedből. ...
Elolvasom

Németország: 2021-től tilos lesz a fölösleges terhességi ultrahang

Németország: 2021-től tilos lesz a fölösleges terhességi ultrahang
Tilos lesz 2021. január 1-től Németországban a terhesség alatti ultrahang vizsgálat, amely orvosilag ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.