Bajorországban szeptember 2-tól lép érvénybe az új rendelet – októbertől nyitnak a szórakozóhelyek

Bajorország új rendelet Bajorországban

Bajorország új korona-szabályaival Markus Söder szerint a szabadság egy új formája lép életbe. Mai sajtótájékoztatóján számolt be az új rendeletről, és leszögezte, hogy az oltás előrehaladottsága nem ad okot arra, hogy az év elejeihez hasonló lezárás vagy komolyabb szigorítás lépjen érvénybe. Csütörtöktől lép érvénybe az új rendelet.




Már 60%-a be van oltva az társadalomnak, ezért komoly lezárásra nem kell számítani. Nemsokára jön az un. frissítő oltás, vagyis a harmadik, és az iskolákban és környékén is megkezdik majd a 12 éven felüliek oltását, mondta Söder a mai sajtótájékoztatóján.

A szabadban nem lesz maszkkötelezettség, csak olyan nagyobb rendezvényeknél, melyek több, mint 1.000 fő látogatóval rendelkeznek. A rendezvényszervezők maguk dönthetnek majd, hogy maszkkal több embert, vagy maszk nélkül kevesebb embert engednek be. A 2G szabályozás is szabadon lesz választható.

A zárt terekben marad a maszk-kötelezettség, mint pl. üzletekben vagy tömegközlekedésben, de itt elég lesz a sima orvosi maszk, az FFP2 maszkkötelezettség egyelőre megszűnik.

Az új rendelet lényege a 3G szabály, amely csütörtöktől, szeptermber 2-től lép érvénybe. Ez azt jelenti, hogy sok helyre innentől kezdve csak a beoltottak, teszteltek, vagy a gyógyultak léphetnek be (Geimpft, Getestet, Genesen).

A kivételek közé tartozik pl. a tömegközlekedés, a kereskedelem. A szabadban a tesztelésre csak 1.000 fős rendezvény fölött lesz szükség.

Söder figyelmeztetett, hogy a tesztelés október 11-től fizetős lesz, ezért érdemes felvenni az oltást.




Megnyitnak a szórakozóhelyek

Októbertől nyithatnak meg a szórakozóhelyek, klubok, diszkók Bajorországban, több mint másfél év kihagyás után, és itt is a 3G szabállyal. A rendelet azonban itt szigorít ugyanúgy, mint Baden-Württembergben, vagyis az oltatlanok csak PCR teszttel mehetnek be.

Gasztronómia, kereskedelem

A gasztronómiában nem lesz idő előtti záróra, az üzletekben, szolgáltatóknál nem lesz létszám korlátozás, és a kulturális és sportrendezvények területén is enyhítések lesznek.

Alapvetően ismét minden rendezvény megengedett lesz, a megfelelő higiéniai koncepcióval.

– mondta Söder.

Kórházi lámpa váltja fel a járványügyi értéket

A 7 napos járványügyi érték, ami idáig az alapot adta minden korona-szigorításnak, többé nem lesz döntő jelentőségű kritérium, de azért figyelni fogják.

Helyette lép érvénybe az un. kórházi lámpa figyelmeztetőrendszer, amely a kórházak terheltségét mutatja majd Bajorországban.




Két jelzés lesz, sárga és piros. A sárga akkor lép érvénybe, ha 7 napon belül 1.200 beteg kerül be a kórházakba általánosan Covid-19 megbetegedéssel.

Ekkor szigorúbb szabályok lépnek majd a tartományban érvénybe, pl. ismét kötelező lesz az FFP2 maszk, kontaktszigorítások lehetnek.

A piros jelzés akkor lép érvénybe, ha Bajorországban több, mint 600 koronabeteg fekszik az intenzív osztályokon főleg lélegeztető gépeken. Ekkor további szigorításra lehet majd számítani, hogy az egészségügyet ne terheljék túl.

Az iskolákban nem lesz váltakozó oktatás

Bajorországban alapvetően jelenléti oktatás lesz.

Egyelőre szükséges lesz a tanítási órákon maszkot viselni, a középiskolákban heti háromszor tesztelnek majd, az általános iskolákban kétszer egy héten. 6 év kor alatt nem kell teszteltetni. A szellőztetés továbbra is fontos marad.

A karantén szabályok megváltoznak: egész osztályokat nem érinthet már és lerövidül az ideje, akárcsak Baden-Württembergben a kapcsolattartási karantén időszak 5 napra rövidül.

Videó a sajtótájékoztatóról

Forrás

 

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

Németország: az alapnyugdíjjal sem biztos, hogy elég pénz marad

Németország: az alapnyugdíjjal sem biztos, hogy elég pénz marad
Miután az alapnyugdíj 2021. január 1-jén életbe lépett Németországban, sok nyugdíjas várja a ...
Elolvasom

Fürdőtavak Németországban – térképen

Fürdőtavak Németországban - térképen
Nagyobb felmérést végeztek 2006-ban, mely tavak milyen tisztaságúak Németországban. Ez látható az alábbi ...
Elolvasom

10+1 dolog, amit tudni érdemes a Németországba frissen érkezőknek

10+1 dolog, amit tudni érdemes a Németországba frissen érkezőknek
Új vagy Németországban, vagy most tervezed, hogy megindulsz Németország felé? Akkor nem árt, ...
Elolvasom

Elkezdődött a Canstatter Volksfest Stuttgartban, ami vetekszik az Oktoberfesttel – október 8-ig tart

Elkezdődött a Canstatter Volksfest Stuttgartban, ami vetekszik az Oktoberfesttel - október 8-ig tart
Az Oktoberfest után a Canstatter Volksfest a legnagyobb fesztivál Németországban. Október 8-ig több ...
Elolvasom

Magyaros Ostern – avagy egy magyar család húsvétja Németországban

Magyaros Ostern - avagy egy magyar család húsvétja Németországban
Gyerekkoromban talán ezt az ünnepet szerettem legkevésbé. Persze nem a csoki nyuszit és ...
Elolvasom

A német nyugdíj – az öregségi nyugdíjon túl

A német nyugdíj - az öregségi nyugdíjon túl
Sokaktól hallom, hogy “Jaj, minek a nyugdíjra gondolni, én azt úgysem érem meg“. ...
Elolvasom

Schlossanlage Schleißheim Bajorország, kastélyok, múzeumok, csodálatos park egy helyen München mellett

Schlossanlage Schleißheim Bajorország, kastélyok, múzeumok, csodálatos park egy helyen München mellett
Schlossanlage Schleißheim Kastély Schleißheim, Bajorország, 85764 Oberschleißheim Hivatalos weboldala, virtuális túra, valamint aktuális információk itt: ...
Elolvasom

Adókategóriák Németországban – érthetően

Adókategóriák Németországban - érthetően
Tudj meg mindent a III-as adóosztályról, ahol a legkevesebb adót vonják a fizetésedből. ...
Elolvasom

Neuschwanstein kastély, Bajorország

Neuschwanstein kastély, Bajorország
Németország egyik fő turistalátványossága a németül Schloss Neuschwanstein, magyarul Új Hattyúkő kastély, egy, a ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.