Berlin betiltja a szombatra tervezett korona-demonstrációt

A Berlini Gyülekezési Hivatal (Versammlungsbehörde) több, a hétvégére tervezett demonstrációt is betiltott, melyek a korona-politika ellen lettek volna megtartva Berlinben.

Azzal számolunk, hogy a demonstrációkon a résztvevők megszegnék az előírt szabályokat”. –  mondta a szenátus.

Az augusztus 1-i gyülekezés megmutatta, hogy a résztvevők tudatosan vétenek a higiéniai szabályok ellen.





Kihangsúlyozták, hogy ez nem a szabad gyülekezési jog ellen szól, hanem a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében.

Még a járvány kellős közepén vagyunk növekvő számokkal, ezért választanunk kellett a gyülekezés szabadságának alapjoga és az élet sértetlensége között, és mi az élet mellett döntöttünk”, mondta Berlin belügyi szenátora, Andreas Geisel (SPD).

Szerinte a szabad gyülekezési jog nem azt jelenti, hogy a jelenleg érvényben lévő szabályokat nem kötelező betartani.

Az augusztusi berlini gyülekezésen tudatosan szegték meg a szabályokat, melyeket előtte a rendőrséggel egyeztettek és elfogadtak, mint pl. a maszk viselése és a 1,5 méteres távolság betartása.

Egy ilyen fajta viselkedés nem elfogadható a város számára.





A berlini demonstrációt ismételten a stuttgarti törzshelyű, Michael Ballweg szervezete, a “Querdenken 711″ szervezte, elnevezése: “Berlin invites Europa – Fest für Freiheit und Frieden”. Az elnevezésből arra lehet következtetni, hogy egész Európából vártak tüntetőket. Egyébként szombaton Angliában is lesznek tüntetések, hacsak be nem tiltják addig ott is.

A sátorozás sem lesz megengedett. “Nem szabad megengednünk, hogy Berlin legyen a kempinghelye az összeesküvés elméletek hívőinek és a másképp gondolkodóknak.”

Augusztus 1-én Berlinben több ezren tüntettek a berlini utcákon. Erről korábban itt irtunk.

Egy sajtótájékoztatón elmondták, hogy a bejelentés óta rengeteg fenyegetést kapott a rendőrség és a szenátor is.

Egyes hírek szerint az emberek a tiltás ellenére is ki fognak menni az utcára.





FORRÁS: www.tagesschau.de

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

2,5 millió ember keres havonta bruttó 2.000 Eurónál kevesebbet Németországban teljes munkaidőben

2,5 millió ember keres havonta bruttó 2.000 Eurónál kevesebbet Németországban teljes munkaidőben
Németországban több mint 2,5 millió ember keres havonta bruttó 2.000 Eurónál kevesebbet. Körülbelül ...
Elolvasom

Fürdőtavak Németországban – térképen

Fürdőtavak Németországban - térképen
Nagyobb felmérést végeztek 2006-ban, mely tavak milyen tisztaságúak Németországban. Ez látható az alábbi ...
Elolvasom

Ingatlanvásárlás Németországban

Ingatlanvásárlás Németországban
Hogyan vásárolj ingatlant Németországban? Hogyan vegyél fel lakáshitelt Németországban?
Elolvasom

Bemutatkozó: német biztosítási szakember Konyár-Vonnák Orsolya

Bemutatkozó: német biztosítási szakember Konyár-Vonnák Orsolya
Kedves Olvasók! Szeretnék bemutatkozni Nektek, mint pénzügyi tanácsadó, és a jövőben hasznos tanácsokkal ellátni Benneteket, ...
Elolvasom

Legoland és üdülőközpont Bajorországban

Legoland és üdülőközpont Bajorországban
Cim: Legoland-Allee 3, 89312 Günzburg, Bajorország A Günzburgi Legoland a dániai LEGO cég élményparkja, mely Németországban, Günzburgtól nem messze található. A ...
Elolvasom

Német családi pótlék ügyintézés – Nyáry Gusztáv bemutatkozása

Német családi pótlék ügyintézés - Nyáry Gusztáv bemutatkozása
Tisztelt Olvasó! Németországban élő magyarokat ill. Magyarországon élő családjukat segítem elsősorban német családi pótlék ...
Elolvasom

Magyaros Ostern – avagy egy magyar család húsvétja Németországban

Magyaros Ostern - avagy egy magyar család húsvétja Németországban
Gyerekkoromban talán ezt az ünnepet szerettem legkevésbé. Persze nem a csoki nyuszit és ...
Elolvasom

Németország: az alapnyugdíjjal sem biztos, hogy elég pénz marad

Németország: az alapnyugdíjjal sem biztos, hogy elég pénz marad
Miután az alapnyugdíj 2021. január 1-jén életbe lépett Németországban, sok nyugdíjas várja a ...
Elolvasom

A koronavírus (SARS-CoV-2) munkajogi és munkahelyi egészség és biztonságvédelmi jogi vonzatai Németországban I.

A koronavírus (SARS-CoV-2) munkajogi és munkahelyi egészség és biztonságvédelmi jogi vonzatai Németországban I.
2020.03.25 A koronavírus (SARS-CoV-2) munkajogi és munkahelyi egészség és biztonságvédelmi jogi vonzatai Németországban Otthon maradhatok? Akkor ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.