Berlini tüntetés: több száz letartóztatás, rendőrök sérültek meg

Miközben a német parlament módosítja a járványügyi törvényt – a közelben ezrek tiltakoznak a kormány és a tartományok koronapolitikája ellen. Csak a vízágyúk segítségével sikerül feloszlatni a szabálysértő demonstrációt.

A berlini anti-korona és az új járványügyi törvény elleni tüntetésen a rendőrség estig ideiglenesen 365 embert vett őrizetbe. Okok: A szabadság korlátozása, a szabadság megvonása, a járványügyi törvény megsértése, közölte a rendőrség. De felmerült a béke megsértésének gyanúja is. Két gyanúsított esetében a bíró dönt majd, hogy őrizetbe kerülnek-e.





Eddig a rendőrségnek 10 sérült rendőrről van tudomása. Köztük volt egy rendőrnő, akit fejbe rúgtak, amikor levette a sisakját, kórházba került. Egy másik rendőr válla kimozdult, egy másik esetben a rendőr a kezét törte.

Világosan elmondom, hogy már nem vagyok hajlandó ilyesmit többet elfogadni Berlinben, amit itt láttunk. Egyrészt ezrek demonstráltak anélkül, hogy tekintettel lettek volna bármilyen korona-szabály előírásra, másrészt a járványvédekezés az iskolák nyitva tartásáról és a számtalan vállalkozás életben tartásáról szól” – mondta Michael Müller, Berlin polgármestere.

A berlini tüntetésen kb. 2.400 rendőr volt szolgálatban. Vízágyúkat is bevetettek.





“A berlini rendőrség és az állami rendőrség határozottan cselekedett, anélkül, hogy kíméletlen lett volna. A vízágyúk nem bocsátottak ki erős sugarakat, csupán eláztatták a tüntetőket. A rendőrség esőről beszélt. Sérült tüntetőkről estig nincs tudomásunk” – mondta Müller.

A rendőrség szerint körülbelül 7.000 koronavírus-kritikus tüntetett Berlinben a Reichstag épülete, a Brandenburgi kapu és a Strasse des 17. Juni között. Köztük volt ismét számos Reichsbürger és szélső jobboldali. Források megnevezése nélkül a “Berliner Zeitung” összesen 15.000 résztvevőről számolt be.

Mivel sokan a korona-szabályokat nem tartották be, a tüntetést feloszlatták.

Este egyes csoportok még kint maradtak. “A rendőrség szemmel tartja őket” – mondta a szóvivő.

Időközben több száz ember gyűlt össze Frank-Walter Steinmeier német elnök hivatalos rezidenciája előtt. Itt is közbelépett a rendőrség.

A rendőrségnek nem volt könnyű dolga feloszlatni a demonstrációt, a hangulat agresszív volt.

Az interneten láthatóak olyan videofelvételek, ahol a rendőrök nem engedik, hogy a mentősök segítsenek sérült tüntetőkön, és többször is felszólítják őket, hogy távozzanak, vagy erőszakkal vezetik el őket is.

 

FORRÁS: www.ntv.de

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

Német családi pótlék ügyintézés – Nyáry Gusztáv bemutatkozása

Német családi pótlék ügyintézés - Nyáry Gusztáv bemutatkozása
Tisztelt Olvasó! Németországban élő magyarokat ill. Magyarországon élő családjukat segítem elsősorban német családi pótlék ...
Elolvasom

Németország: az alapnyugdíjjal sem biztos, hogy elég pénz marad

Németország: az alapnyugdíjjal sem biztos, hogy elég pénz marad
Miután az alapnyugdíj 2021. január 1-jén életbe lépett Németországban, sok nyugdíjas várja a ...
Elolvasom

Mit jelent és honnan származik az “AHA-Regeln” kifejezés?

Mit jelent és honnan származik az "AHA-Regeln" kifejezés?
Az AHA-szabályokat betartani és a fertőzést elkerülni Többször hallhattuk, olvashattuk már, hogy a legfontosabb, ...
Elolvasom

Fürdőtavak Németországban – térképen

Fürdőtavak Németországban - térképen
Nagyobb felmérést végeztek 2006-ban, mely tavak milyen tisztaságúak Németországban. Ez látható az alábbi ...
Elolvasom

A 15 legfotogénebb kisváros Németországban

A 15 legfotogénebb kisváros Németországban
A német kisvárosok unalmasak lennének? Vannak köztük világhírűek, amik többet kínálnak, mint szűk ...
Elolvasom

Magyaros Ostern – avagy egy magyar család húsvétja Németországban

Magyaros Ostern - avagy egy magyar család húsvétja Németországban
Gyerekkoromban talán ezt az ünnepet szerettem legkevésbé. Persze nem a csoki nyuszit és ...
Elolvasom

Melyik magyar süteményt kedvelik a németek? – blog

Melyik magyar süteményt kedvelik a németek? - blog
Magyar embernek az ünnepnapok, de gyakran a vasárnapok sem telhetnek el anélkül, hogy ...
Elolvasom

Mit kell tudni a Kurzarbeit-ról Németországban – összefoglaló

Mit kell tudni a Kurzarbeit-ról Németországban - összefoglaló
Kinek kell a Kurzarbeitergeld-et megigényelnie? A Kurzarbeitergeld-et általában a munkaadó igényli meg, úgy, hogy ...
Elolvasom

Kétszer annyi késelés Németországban a vonatokon 2022-ben – nehéz a kitoloncolás

Kétszer annyi késelés Németországban a vonatokon 2022-ben - nehéz a kitoloncolás
Egy jelentés szerint 2022-ben majdnem megduplázódott a vonatokon késsel elkövetett erőszakos cselekmények száma ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.