A mainzi vakcinagyártó Biontech/Pfizer újabb sikerről számol be. Október közepétől kezdődően Németországban az első 12 év alatti gyermekeket is beoltathatják a korona védőoltással.
Az elkövetkező hetekben bemutatjuk a 6-11 éves korosztályáról szóló tanulmányunk eredményeit a hatóságoknak, és kérelmezzük az oltás jóváhagyását világszerte ennek a korcsoportnak. A vakcina ugyanaz, de kisebb adag, és kevesebbet kell belőle beadni.
– mondta Özlem Türeci (cimlapfotó), a BionTech főorvosa és egyik alapítója.
Már készülnek a gyártásra.

A vakcinagyártó szerint befejezték a szükséges előzetes vizsgálatokat. Ezeket most fel kell készíteni a jóváhagyó hatóságok, például az EMA számára. “Minden jól néz ki és a tervek szerint halad” – mondta Uğur Şahin, a BionTech igazgatója.
A tervek szerint 2021. végéig meglesznek a tanulmányi adatok a 6 hónapos és idősebb korosztály számára is.
Mindkét BionTech alapító ismét hangsúlyozta, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy meggyőzzék a bizonytalan és oltatlan embereket az oltásról a következő hetekben.
A társadalomnak még kb. 60 nap áll rendelkezésére, hogy elkerülje a kemény telet. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ebben a majdnem két hónapban minél több embert mozgósítsunk. Mindenki, aki oltva van, segít. Nem szabad feladnunk.
– mondta Şahin.
Forrás Cimlapfoto By Stefan Albrecht / BioNTech, CC BY-SA 4.0,
Neked ajánljuk
Mit kell tudni a Kurzarbeit-ról Németországban – összefoglaló
Kinek kell és kinek érdemes adóbevallást beadni
Németországban megnövelik a gyermek után járó betegszabadság napjait
Az elvált és külön élő szülők gyermekei után is jár a német családi pótlék – Mit érdemes tudni
Bemutatkozó: német biztosítási szakember Konyár-Vonnák Orsolya
A 15 legfotogénebb kisváros Németországban
Munkaszerződés Németországban – legyen írásos!
Milyen különbségek vannak még mindig Kelet-és Nyugat-Németország között?
A Német Birodalom létrejötte 1871-ben – egy kis történelem videóval
Németország: 2021-től tilos lesz a fölösleges terhességi ultrahang
Németország fürdőtavai
Németország – Az orvosok szövetsége enyhítéseket követel a koronavírus miatt hozott korlátozásokban
Hogyan jelentsünk Németországban beteget? – fontos tudnivalók, szabályok
A Kölni Dóm, 632 évig építették
Német családi pótlék ügyintézés – Nyáry Gusztáv bemutatkozása