Döntött az Európai Bíróság: Nem lesz német autópályadíj

Németország, azon belül is a CSU, már 2015 óta tervezte, hogy bevezeti az autópályadíjat és erre gondosan kidolgozta a tervezetet, melyet 2016-ban hosszas tárgyalás és némi változtatás után az EU-bizottság jóváhagyott volna.
Ausztria azonban ebbe nem nyugodott bele és jogi úton megtámadta. Indoklása az volt, hogy a tervezett intézkedés által a külföldi autósok egyértelműen hátrányos helyzetbe kerülnének, mivel a belföldi autósok az adójukból leírhatták volna a költségeket. Ausztria vádemelése mellett állt még Hollandia is, viszont Dánia pedig Németországot támogatta.

A tervezet volt: 2020 októberétől max. 130 Eurót kellett volna évente minden autósnak autópályadíjat fizetnie, német és külföldinek egyaránt. A belföldieknek aszerint, hogy mekkora motort használnak és mennyire környezetbarát az autó, valamint csökkentett járműadóval megúszhatták volna a költségeket. Míg a külföldi autósoknak az éves matrica mellett még két rövidtávú (10 napos vagy 2 hónapos) matrica is lett volna, motortól függően.

Ma azonban az Európai Biróság Luxemburgban úgy döntött, hogy Bécsnek ad igazat, vagyis a német tervezet nem egyezik az EU-s jogokkal.
A bíró is kimondta: Eszerint az elképzelés szerint minden költség tulajdonképpen kizárólag a más EU-s tagországbeli autósokra hárulna.
De a szabad és ingyenes Europán belüli áruszállítás ellen is szólna, mivel ezáltal a külföldi szállítócégek hátrányba kerülnének a németországiakkal szemben, főleg mivel a plussz költség miatt előbb utóbb árat kellene emelniük.

Az ügy egyébként a CSU-nak egy presztizs kérdése is volt, hiszen nagy reményeket fűztek hozzá bevétel és politikai húzás szempontjából is. A jelenlegi bukás pedig annál nagyobb. A kritika a zöldek részéről már meg is fogalmazódott: “Ez az ítélet nagy pofon a kormánynak és arra inti, hogy hagyjanak fel végre a “Quatsch-Maut”-tal (hülyeség-autópályadíj), és találjanak ki végre egy értelmes közlekedési politikát. – mondta Hofreiter.

Egyébként az FDP is kritizálta az autópályadíj bevezetéséről szóló tervezetet, ami szerintük már kezdetektől fogva egy “politikai katasztrófa” volt és nem utolsó sorban felhívták a figyelmet arra, hogy rengeteg pénzt öltek ebbe a projektbe, méghozzá az adófizetők pénzéből.

Most az a kérdés, hogy vajon föladják e teljesen a tervet, vagy újabb tervezetet dolgoznak ki.

Forrás:
https://www.n-tv.de/politik/Deutsche-Pkw-Maut-verstoesst-gegen-EU-Recht-article21092494.html

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

Berchtesgaden Nemzeti Park Bajorországban – lezárhatják a híres Infinity-Pool-t

Berchtesgaden Nemzeti Park Bajorországban - lezárhatják a híres Infinity-Pool-t
A Berchtesgaden Nemzeti Park azt tervezi, hogy lezárja híres Infinity-Pool-t, melyet nem csak ...
Elolvasom

Húsvét Németországban – Tojáslikőrös kuglóf recepttel

Húsvét Németországban - Tojáslikőrös kuglóf recepttel
Húsvét Németországban tojáslikőrös kuglóf recepttel és németországi szokásokkal
Elolvasom

Németországban a PCR-teszt elvégzése igen költséges lehet

Németországban a PCR-teszt elvégzése igen költséges lehet
A teszteléshez tanácsos először a háziorvost felkeresni, hiszen az ő beleegyezése szükséges a ...
Elolvasom

Hulladékszelektálás Németországban magyar szemmel

Hulladékszelektálás Németországban magyar szemmel
Szemét szelektálás Németországban magyar szemmel. Milyen típusú szemetet kell különválasztani? Miért érdemes ezt ...
Elolvasom

Bemutatkozó: német biztosítási szakember Konyár-Vonnák Orsolya

Bemutatkozó: német biztosítási szakember Konyár-Vonnák Orsolya
Kedves Olvasók! Szeretnék bemutatkozni Nektek, mint pénzügyi tanácsadó, és a jövőben hasznos tanácsokkal ellátni Benneteket, ...
Elolvasom

Az elvált és külön élő szülők gyermekei után is jár a német családi pótlék – Mit érdemes tudni

Az elvált és külön élő szülők gyermekei után is jár a német családi pótlék - Mit érdemes tudni
Elvált és külön élő szülők gyermeke(i) után is jár a német családi pótlék ...
Elolvasom

Anyák napja – Szülés Németországban – blog

Anyák napja - Szülés Németországban - blog
A saját tapasztalatomat szeretném átadni a várandós magyar anyukáknak, akik a nyelvvel hadilábon ...
Elolvasom

Munkaajánlatok szállással Németországban – 1. rész Munkakeresés Németországban

Munkaajánlatok szállással Németországban - 1. rész Munkakeresés Németországban
Sokan keresnek szállással munkát Németországban. Milyen okai lehetnek: Még Magyarországon tartózkodik a munkakereső Németországban vagy ...
Elolvasom

Mit kell tudni a Kurzarbeit-ról Németországban – összefoglaló

Mit kell tudni a Kurzarbeit-ról Németországban - összefoglaló
Kinek kell a Kurzarbeitergeld-et megigényelnie? A Kurzarbeitergeld-et általában a munkaadó igényli meg, úgy, hogy ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.