Elhalasztották az önkényes üzletnyitást Németországban

önkényes üzletnyitás Németországban

Január 11-ére tervezték Németországban a kereskedők, hogy kinyitnak a lezárás ellenére. Nagy érdeklődés kísérte a bejelentést, a “Wir machen auf” akciót, melyet a Telegramon keresztül szerveztek, melynek már 60.000 követője van.

A kezdet előtt röviddel azonban a szervezők lemondták a nyitást. Szó sincs azonban visszavonulásról, mondta Macit Uzbay fő szervező. Ellenkezőleg.

Az akció biztonságosabbá tétele a cél és elhalasztotta január 18-ára.





Elmondása szerint nem szeretné, ha valaki kárt szenvedne. Először a jogi részét kell az akciónak pontosan letisztázni, majd ezután átgondoltan cselekedni.

A cél nem az, hogy csak úgy, minden átgondolás nélkül megnyissanak.

Napok óta erről beszél az internet, hogy milyen jogi következményei lehetnek annak, ha az üzletek csak úgy megnyitnak. De a Querdenken mozgalom ügyvédje, akik az anti-korona tüntetéseket szervezik Németországban, melyeket az utóbbi időben egyik város sem engedélyezett, Ralf Ludwig rámutatott, hogy előtte szükség van egy teljes jogi alapot adni az akciónak.





Az ügyvéd az európai jogra alapoz, amiben talált egy támadható pontot a korona intézkedések ellen, ami a vállalkozókat érinti.

A kereskedelmi és gasztronómiai szövetség elhatárolódott az akciótól és résztvevőit felszólították, hogy tartsák be a német törvényeket.

Egy Merkelhez írt levelükben aggodalmukat fejezték ki a kezdeményezés kapcsán. Az írásban ugyanakkor felszólítják Merkelt és a pénzügyminisztert, hogy a segélyeket gyorsan és komplikációk nélkül folyósítsák a kereskedőknek.

A “Wir Machen Auf” akció Ausztriában és Svájcban is nagyon aktív. A médiákban egy-két esetről lehet csak olvasni, ahol a rendőrség keményen föllépett.

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

Húsvét Németországban – Tojáslikőrös kuglóf recepttel

Húsvét Németországban - Tojáslikőrös kuglóf recepttel
Húsvét Németországban tojáslikőrös kuglóf recepttel és németországi szokásokkal
Elolvasom

Németországban megnövelik a gyermek után járó betegszabadság napjait

Németországban megnövelik a gyermek után járó betegszabadság napjait
Január 14-én döntött a Bundestag arról, hogy a szülők hosszabb ideig kapják a ...
Elolvasom

A német iskolarendszer

A német iskolarendszer
A németországi iskolarendszer más, mint Magyarországon. De Németországon belül is vannak tartományonként némi ...
Elolvasom

A 15 legfotogénebb kisváros Németországban

A 15 legfotogénebb kisváros Németországban
A német kisvárosok unalmasak lennének? Vannak köztük világhírűek, amik többet kínálnak, mint szűk ...
Elolvasom

Munkaajánlatok szállással Németországban – 1. rész Munkakeresés Németországban

Munkaajánlatok szállással Németországban - 1. rész Munkakeresés Németországban
Sokan keresnek szállással munkát Németországban. Milyen okai lehetnek: Még Magyarországon tartózkodik a munkakereső Németországban vagy ...
Elolvasom

Fürdőtavak Németországban – térképen

Fürdőtavak Németországban - térképen
Nagyobb felmérést végeztek 2006-ban, mely tavak milyen tisztaságúak Németországban. Ez látható az alábbi ...
Elolvasom

Német családi pótlék ügyintézés – Nyáry Gusztáv bemutatkozása

Német családi pótlék ügyintézés - Nyáry Gusztáv bemutatkozása
Tisztelt Olvasó! Németországban élő magyarokat ill. Magyarországon élő családjukat segítem elsősorban német családi pótlék ...
Elolvasom

Az elvált és külön élő szülők gyermekei után is jár a német családi pótlék – Mit érdemes tudni

Az elvált és külön élő szülők gyermekei után is jár a német családi pótlék - Mit érdemes tudni
Elvált és külön élő szülők gyermeke(i) után is jár a német családi pótlék ...
Elolvasom

Németország – Az orvosok szövetsége enyhítéseket követel a koronavírus miatt hozott korlátozásokban

Németország - Az orvosok szövetsége enyhítéseket követel a koronavírus miatt hozott korlátozásokban
A koronavírus fertőzés egyre jobban terjed, de az intenzív ápolást igénylő betegek és ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.