A legutóbbi iszlamista terrortámadásokat követően a vezető európai kormányfők és uniós politikusok felszólaltak a biztonsági hatóságok közötti fokozott együttműködés és a schengeni külső határok fokozottabb védelme mellett.
Angela Merkel kancellár tárgyalt Emmanuel Macron francia elnökkel, Sebastian Kurz osztrák kancellárral, Mark Rutte holland miniszterelnökkel, valamint az Európai Tanács elnökével, Charles Michellel és az EU Bizottság elnökével, Ursula von der Leyen-nel.
Macron elmondta: “Minden biztonsági rés, ami egy uniós államban van, veszélyezteti az összes többi EU országot. Nem tudjuk nyitva tartani a határainkat, ha nem változtatjuk meg alapvetően a schengeni szabályokat. Ezt a reformot végre kell hajtanunk, hogy a schengeni terület biztonságos legyen.”
“December végén pedig egy új határozatot hozunk, amivel az internetről kitöröltetünk minden gyűlöletkeltő, terrorista jellegű közzétételt.” – mondta Macron. Ennek fontosságát minden vezető kihangsúlyozta.
Von der Leyen beszélt a készülő uniós digitális szolgáltatások törvényéről (The digital services act), ami által szinte azonnal kitörölhető lesz bármilyen illegális, káros internetes tartalom.
Kurz hasonló nyilatkozatot tett. “Mindannyian örülünk, hogy belső határok nélküli Európában élhetünk. De ezt csak akkor tudjuk fenntartani, ha a külső határaink működnek. Ez vonatkozik a migrációra és az Európába belépő és onnan kilépő emberekre vonatkozó biztonsági intézkedésekre is. Ha ezt nem sikerül mindenhol garantálni a schengeni határnál, akkor a belső határok nélküli Európa hosszú távon veszélyben van” – Ezt meg kell akadályozni” – figyelmeztetett Kurz.
Ugyanakkor a biztonsági erőknek több kompetenciát kell adni az iszlamista fenyegetések kezelésében és nyomon követésében.
Az elmúlt hetekben számos iszlamista indíttatású támadás okozott rémületet. Egy 20 éves iszlamista négy embert lelőtt Bécsben. Az Iszlám Állam terrorszervezet magára vállalta a támadást. Franciaországban egy szélsőséges lefejezte Samuel Paty tanárt, aki az osztályban megvitatta a véleménynyilvánítás szabadságát. Nizzában egy iszlamista három embert megölt egy templomban. A férfi nemrég illegálisan lépett be az EU-ba, majd Olaszországból Franciaországba.
A témáról már 5 éve tárgyal az EU, 2015 óta, amióta megindult a menekült áradat. Macron elmondta, hogy a belső határok nyitva tartása alapvető dolog, melyet még most, a koronavírus idején is sikerült megtartani.
Von der Leyen bizottsági elnök megígérte, hogy december 9-én tárgyalnak a terrorizmus leküzdéséről, ahol az Europol számára nagyobb hatáskört javasol.
2021 májusában új schengeni stratégia kerül bemutatásra, amelyben megerősítik a menedékkérők és egyes harmadik országok állampolgárainak azonosítására szolgáló Eurodac–ot (újlenyomat adatbázis) és az Europolnak is jobb hozzáférést biztosítanak az információkhoz.
“Biztonságos belső határok Európában csak biztonságos külső határokkal létezhetnek” – mondta von der Leyen.
Von der Leyen felszólalt az iszlamista terrorizmus elleni küzdelem fokozott megelőzése mellett is, amelynek a fiatalok jobb kilátásairól is szólnia kell.
Arra is figyelmeztette az EU tagállamait, hogy végre kell hajtani a terrorizmus elleni küzdelemben már elfogadott intézkedéseket. Von der Leyen szerint a fegyverek megszerzéséről és birtoklásáról szóló 2017. évi irányelvből eddig alig lett valami megvalósítva.
Merkel is a külső határok szigorúbb ellenőrzését látja szükségesnek és örül, hogy az EU a következő hónapokban ezzel a kérdéssel aktívan foglalkozni fog. Merkel együtt akar dolgozni az iszlám vallású országokkal annak érdekében, hogy a társadalomban ne alakuljon ki iszlám fanatikusság.
Az egyik fontos lépés lesz Merkel elmondása szerint, hogy a schengeni térség tervezett határregisztrációs IT rendszere (entry-exit system) 2022–ben elkészül.
“Ez azokra az országokra is vonatkozik, ahol vízum mentesség van. Ez nem a schengeni térségen belüli további ellenőrzésekről szól, mert ott vissza lehet térni a szúrópróbaszerű ellenőrzésekre– mondta Merkel.
A holland Rutte szkeptikusabb volt a schengeni övezet jövőjével kapcsolatban és aggodalmát fejezte ki.
“A schengeni koncepció alapjait nem szívesen változtatnák meg, mert ez Európa egyik nagy előnye, hogy nyitva vannak a belső határok. Ezt csak akkor tudjuk fenntartani, ha valóban jól ellenőrizzük külső határainkat. A terrorizmus elleni harcban egész Európában egységesnek kell lennünk, hogy megvédjük az európai értékeinket, életstílusunkat, szólásszabadságunkat, demokráciánkat. Ez nem az vallásról szól, hanem ez egy harc a civilizáció és a barbarizmus között. A szélsőségesség és a terrorizmus nem ismer határokat. Ezért a Frontex és az SIS (Schengener Informationssystem) hatékonyságát fokozni kell – figyelmeztetett Rutte.
Videó a konferenciáról és sajtótájékoztatóról
FORRÁS: www.ntv.de
Címlapfotó: Bundesregierung/Denzel