Fontos levelet kaphatnak a németországi lakosok – ARD/ZDF adategyeztetés lesz januárban

TV-adó ARD-ZDF adategyeztetés lesz Németországban

Németországban hamarosan nagyszabású adategyeztetésbe kezd az ARD/ZDF műsorszolgáltató a díjfizetés miatt. Sokan fognak levelet kapni a korábban GEZ-nek nevezett szolgáltatótól, amit ha figyelmen kívűl hagyunk, fizetésre kötelezhetnek.




Január 10-től várhatóak azok a levelek az ARD/ZDF és a Deutschlandradio-tól, amelyekkel ellenőrizni akarják az összes németországi felnőtt regisztrációs adatait.

A válaszokat a lakcímnyilvántartási hivatal adataival vetik majd össze, céljuk, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy minden németországi felnőtt lakos fizeti a köznyelven TV-és rádió adónak nevezett közszolgálati műsor díjat. Jelenleg hivatalosan a díjat Rundfunkbeitrag-nak hívják, korábban GEZ-nek hívták.

Nem ez az első ilyen alkalom, hogy nyilvántartási adategyeztetésre sor kerül. Ezt törvény szabályozza, és 2013 és 2018 után most kerül rá sor harmadszor.

Amennyiben nem válaszol, előfordulhat, hogy a szolgáltató számlát küld ki, akkor is, ha fizeti a díjat.

Ki kap levelet?

A szolgáltató november elején kapja meg a lakcímnyilvántartó hivataloktól az adatokat. Ez lehetővé teszi a szolgáltató számára, hogy lássa, ki van hozzárendelve egy olyan lakáshoz, amely nincs bejelentve a használati díjra. A leveleknek 2023. január 10. körül kell megérkezniük az érintettekhez, melyben visszajelzést kérnek.




A megkeresett személyeknek haladéktalanul válaszolniuk kell a levelekre, és a nyilatkozniuk kell a lakásukról kért információkról. A válaszadás leggyorsabb módja az online válaszadás, de mellékelve lesz egy papír űrlap is, amelyet kitöltve vissza kell küldeni.

Ha megkapja a levelet, de fizeti a műsorszolgáltatási díjat (Rundfunkbeitrag) és rendelkezik azonosítószámmal (Beitragsnummer), akkor ezt egyszerűen csak ki kell töltenie a válaszlevélben. Ezzel az ügy el van intézve, az adatait állítólag törlik.

Ha azonban nem fizet a szolgáltatásért, akkor autómatikusan regisztrálják a műsorszolgáltatási díjra.

Ha a megkeresett személyek nem válaszolnak a levelekre, a járulékfizetési szolgáltatás automatikusan nyilvántartásba veszi őket és fizetésre kötelezik, mivel a műsorszolgáltatási járulékot a lakcím után kell fizetni.

– folytatódik a közlemény.

A műsorszolgáltatási díj jelenleg 18,36 Euró havonta, és háztartásonként kell fizetni. Ha tehát két felnőtt együtt él egy lakásban, akkor csak egyszer fizetik a díjat, és csak egy azonosítószámmal (Beitragsnummer) rendelkeznek, ezt kell megadni.

Ugyan ez érvényes szobák bérlésekor. A főbérlőtől kell megtudni az azonosító számot, és ezt kell visszaküldeni.




Ha valaki olyan lakásban lakik, amely után valaki már fizeti a használati díjat, akkor nem kell használati díjat fizetnie. Ezt is meg lehet majd adni a válaszlevélben, és nem kötelezik fizetésre.

Ha azt válaszolja, hogy még nem fizetnek díjat a lakásáért, akkor természetesen nyilvántartásba veszik, és megkapja a számlát, vagy levonják a számlájáról az összeget.

Bizonyos esetekben nem kell díjat fizetni, ilyen, ha valaki BAföG-re jogosult (tanulmányi ösztöndíj), szakiskolába jár (Ausbildung), vagy szociális segélyt kap a Jobcentertől (ALG II), de ezt is jelezni kell a szolgáltató felé.

Nem mentesülnek a fizetés alól a munkanélküli segélyen lévők, a lakástámogatásban (Wohngeld) részesülők, vagy akik átmeneti szociális segélyt kapnak (Übergansgeld).

Aki egyedi esetekben segítségre szorul, például a mentesítési lehetőségekkel kapcsolatos kérdésekkel, az hétfőtől péntekig 7 és 19 óra között a 01806 999 555 10-es telefonszámon érheti el a telefonos műsorszolgáltatási díjtanácsadást. 0,20 Euró a hívás díja minden német hálózatból.

Forrás Forrás2

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

További cikkek...

Megkönnyítik a német bevándorlást a szakképzettek számára

Megkönnyítik a német bevándorlást a szakképzettek számára
A német szövetségi kormány tervei szerint a külföldi szakmunkásoknak a jövőben könnyebb dolguk ...

A baden-badeni német gyerekgyilkos életfogytiglant kapott

A baden-badeni német gyerekgyilkos életfogytiglant kapott
Megbízható és szerető apának tartották, aztán a 34 éves baden-badeni útépítő meggyilkolja fia ...

Enyhén csökkent az infláció Németországban – Kelet-Európában viszont nagyon magas

Enyhén csökkent az infláció Németországban - Kelet-Európában viszont nagyon magas
A fogyasztói árak emelkedése Németországban az első jelentések szerint novemberben lelassult. A német ...

Ittas vezetés Németországban és a büntetések

Ittas vezetés Németországban és a büntetések
Németországban különböző véralkoholszint-határértékek vonatkoznak a járművezetésre, amelyek különböző büntetéseket vonnak maguk után. 0,5 ...

Novembertől drágább az állatorvos Németországban

Novembertől drágább az állatorvos Németországban
2022. november 22-től emelkedtek az árak az állatorvosoknál Németországban. Új díjszabás (GOT) lépett ...

Sztrájkol az osztrák vasút nov. 28-án hétfőn! Leáll a teljes vonatközlekedés

Sztrájkol az osztrák vasút nov. 28-án hétfőn! Leáll a teljes vonatközlekedés
A vida szakszervezet ma – 2022. november 28-án, hétfőn – 00:00 órától 24:00 ...

Svájci műsorvezető kritizálta Németországot: “A német kettősmérce visszataszító”

Svájci műsorvezető kritizálta Németországot: "A német kettősmérce visszataszító"
A szivárványos One-Love-Binde karszalag vitája végigsöpört a világbajnokságon, Németország pedig nagyon elszánt volt ...

Stuttgart-Budapest éjszakai vonatjárat minden nap december 11-től

Stuttgart-Budapest éjszakai vonatjárat minden nap december 11-től
Utazás Európán át éjszakai vonattal Stuttgartból. December 11-én új vasúti menetrend lép életbe ...

A Németországban élők az élelmiszereken és a ruhavásárláson spórolnak

A Németországban élők az élelmiszereken és a ruhavásárláson spórolnak
Az magas infláció miatt a németek inkább az olcsóbb vajat választják az élelmiszerüzletekben. ...

Kelta aranyat raboltak el egy bajor múzeumból

Kelta aranyat raboltak el egy bajor múzeumból
A felső-bajorországi Manching Kelta és Római Múzeumot kirabolták. A város lakosai számára azonban ...

84 éves sofőr hajtott az autójával a tömegbe Düsseldorfban

84 éves sofőr hajtott az autójával a tömegbe Düsseldorfban
Sokk a düsseldorfi sétálóutcában: egy terepjáró 84 éves sofőrje elveszítette az uralmát a ...