Halálos fenyegetéseket kap Lauterbach német egészségügyi miniszter és a gyermekei is

Halálos fenyegetéseket kap a német egészségügyi miniszter és családja

Lauterbach egészségügyi miniszter nem hagyhatja el a házat személyi védelem nélkül. Régóta halálos fenyegetések célpontja – de nemcsak ő, hanem öt gyermeke is. Bár ebben a tekintetben már sok mindent megszokott, ez mégis megdöbbenti őt.




Karl Lauterbach SPD-s német egészségügyi miniszternek nemcsak a saját maga elleni halálos fenyegetésekkel kell együttélnie, hanem családja biztonságáért is aggódik.

Engem folyamatosan fenyegetnek, és sajnos a gyerekeimet is megfenyegetik megrázó halálos fenyegetésekkel. Egy külvárosban kell leparkolnom az autómat, személyi védelem nélkül sajnos nem tudok kimenni este.

– mondta Lauterbach.

Ezzel kapcsolatban már tavasszal elmondta, hogy védelem nélkül nem tudna sem sétálni, sem étterembe menni:

Veszélyeztetném magamat, de másokat is, akikkel együtt megyek el vacsorázni, vagy akik véletlenül a közelemben vannak.

Gyakran fenyegetik támadással, különböző halállistákon is szerepel. Gyülölői már lefújták kölni és berlini házát is és megrongálták az autóját.

Lauterbach Köln központjában él. Öt gyermeke van – négy felnőtt és egy tizenéves lánya. Hosszú ideje gyűlölködő megjegyzések célpontja, amelyek főként a korona-politikája ellen irányultak.




Lauterbachot a korona-intézkedések ellenzői gyakran támadják tüntetéseken – akár plakátokon, akár beszédekben. Ezen kívül a nyomozók tavasszal lelepleztek egy államellenes, “Querdenkern” (másképp gondolkodók) csoportosulást, amely állítólag az állam megdöntésére irányuló összeesküvés részeként tervezte Lauterbach elrablását.

A rendőrség idén áprilisban meghiúsította az elrablási tervet. A koblenzi ügyészség szerint 12 ember ellen folyt nyomozás súlyos, államot veszélyeztető erőszakos cselekmény kitervelése és más bűncselekmények miatt. A jelentés szerint transzformátorállomások és távvezetékek elleni támadásokat terveztek. A cél állítólag polgárháborúhoz hasonló állapotok létrehozása volt és a kormány átvétele. Lauterbach elrablása is a tervek között szerepelt.

A jelentés szerint a Telegram-csevegésekből kiderült, hogy politikusgyilkosságokról beszélgettek. Az ARD szerint a gyanúsítottak a valóságban is találkoztak, hogy megszilárdítsák szervezeti struktúrájukat.




Október 13-án jelentette be a rendőrség, hogy letartóztatták a csoportnak a vezetőjét. Elisabeth R.-t Közép-Szászországban sikerült letartóztatni, a nő állítólag a Reichsbürger-ek (birodalmi polgárok) tagja.

Lauterbach az egyik legveszélyeztetettebb politikus Németországban, ezért a legmagasabb biztonsági kategóriába sorolják. Ennek megfelelően következetesen minden alkalommal megteszi a feljelentéseket.

Csak Kölnben jelenleg 98 megindított és folyamatban lévő nyomozás van, 65 esetben sikerült megállapítani az elkövetők kilétét” – számolt be Lauterbach áprilisban.

Azért teszem ezt meg minden alkalommal, mert egy oltásellenes aktivista, aki támadással fenyeget engem, valószínűleg a polgármestert vagy más politikust is megfenyegethet. Egy sikeres feljelentés a részemről másokat is megvédhet.

Forrás

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

A Duna forrása a Fekete-erdőben, Donaueschingen-ben

A Duna forrása a Fekete-erdőben, Donaueschingen-ben
Európa második leghosszabb folyama (a Volga után)  1700 mérföldön át, és 10 országon ...
Elolvasom

A német iskolarendszer

A német iskolarendszer
A németországi iskolarendszer más, mint Magyarországon. De Németországon belül is vannak tartományonként némi ...
Elolvasom

Miért van szeptemberben az Oktoberfest és mi a története?

Miért van szeptemberben az Oktoberfest és mi a története?
Ez a világ legnagyobb népünnepélye, amely látogatók millióit csábítja minden évben Münchenbe. De ...
Elolvasom

Mikor mehetünk nyugdíjba Németországban és mire számíthatunk?

Mikor mehetünk nyugdíjba Németországban és mire számíthatunk?
Kedves Olvasó! Először is szeretnék bemutatkozni, Herczeg Tímea vagyok és pénzügyi tanácsadóként dolgozom Konyár-Vonnák ...
Elolvasom

Németországban megnövelik a gyermek után járó betegszabadság napjait

Németországban megnövelik a gyermek után járó betegszabadság napjait
Január 14-én döntött a Bundestag arról, hogy a szülők hosszabb ideig kapják a ...
Elolvasom

BLOG: Magyarország vs. Németország – Miért gyenge a forint és miért mindig a szomszéd füve zöldebb?

BLOG: Magyarország vs. Németország - Miért gyenge a forint és miért mindig a szomszéd füve zöldebb?
A dojcsland.blogger.hu online portálon ír egy volt németországi lakos arról, hogy hogyan érez ...
Elolvasom

Fürdőtavak Németországban – térképen

Fürdőtavak Németországban - térképen
Nagyobb felmérést végeztek 2006-ban, mely tavak milyen tisztaságúak Németországban. Ez látható az alábbi ...
Elolvasom

Munkaszerződés Németországban – legyen írásos!

Munkaszerződés Németországban - legyen írásos!
Nem kevesen dolgoznak munkaszerződés nélkül Németországban, ami a hiedelemmel ellentétben nem szabályos. E ...
Elolvasom

Grindelwald Svájcban, Bernben – Németországból vonattal

Grindelwald Svájcban, Bernben - Németországból vonattal
Tartomány: Bern Cím: Grindelwald GPS: 46° 37′ 26.9904″, 8° 2′ 29.02632″ Honlap: https://grindelwald.ch/ de/sommer/ Grindelwald egy község (Gemeinde) és település Svájc, Bern kantonjában, Interlaken kerületben. Grindelwald régóta kedvelt téli üdülőhely, ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.