Hamarosan jön a segítség a szállítmányozóknak – ígéri a közlekedésügyi miniszter Németországban

Németország ellátása a zökkenőmentes teherszállítástól függ. De a kamionsofőrök, teherautósofőrök jelenleg nagyon rossz körülmények között dolgoznak a koronavírus elleni harc miatt. A közlekedésügyi miniszter Scheuer reméli, hogy egy sztrájk elkerülhető – jó szóval és mosakodó konténerekkel biztatja őket.

A közlekedésügyi miniszter, Andreas Scheuer beleegyezett, hogy javítsanak a teherautósofőrök jelenlegi helyzetén. “Nem tartom elfogadhatónak, hogy a sofőrökkel rosszul bánjanak. Mindig kell, hogy legyen lehetőségük kezetmosni” – mondta a CSU politikus.

Ezért a logisztikai ágazattal együttesen egy új kezdeményezésbe kezdett: “Mosdó-és WC konténereket akarunk felállítani olyan helyekre, ahol ezekre különösen nagy szükség van.”

A határlezárások miatt a sofőröknek gyakran több napot kellett várakozniuk. Ráadásul a legtöbb hely, ahol mosakodásra lehetőség lenne, be van zárva. A teherautósofőrök központi szerepet játszanak az élelmiszer ellátásban és egyéb, létfontosságú termékek szállításában.

Scheuer felszólítja a sofőröket, akik időközben már sztrájkkal fenyegetőznek, hogy a nehézségek ellenére is folytassák a munkájukat és tartsanak ki. Több helyről is érkezik már a segítség.

A kamion és teherautósofőrök igazi hősök, mondta Scheuer. “Ők gondoskodnak arról, hogy a lakosság folyamatosan el legyen látva. Ezért őket is biztosítani kell arról, hogy jól el legyenek látva étellel, mosakodási lehetőséggel és mellékhelyiségekkel az autópályákon és a logisztikai centrumokban.”

Andreas Scheuer

FORRÁS: www.ntv.de


Neked ajánljuk
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.