Hétvégén és hétfő este is demonstárciók voltak Németország szerte

Tüntetések Németország szerte a járványügyi lezárások ellen

Szászországban a rendőrség hétfő este számos anti-korona tüntetést oszlatott fel, melyen több ezren vettek részt. Egész hétvégén Németország szerte voltak kisebb-nagyobb anti-korona demonstrációk. A politikusok jobboldali erőkről és agresszióról beszélnek.




A rendőrség szerint több százan gyűltek össze Bautzenben, Chemnitzben és Freibergben. Körülbelül százan tüntettek Zwickauban.

Az Érchegységben lévő Zwönitzben körülbelül 60 ember volt; Dippoldiswalde, Freital, Glashütte, Heidenau, Kreischa, Königstein, Neustadt, Pirna és Sebnitz területén (Kelet-Érchegység összes körzete) 20 és 150 fő között.

A rendőrség hétfő este több városban is visszaszorította a tartományi koronaintézkedések elleni tiltakozást.

Megállítottak egy tiltott menetet Freibergben – közölte a rendőrség a Twitteren. Körülbelül 650 ember haladt át a városon a rendőrségi tiltás ellenére.

Újságírók szerint a rendőrök egy mellékutcában körülvették a tüntetőket, és megakadályozták a tiltott felvonulást.

A hangulat nagyon felforrósodott és agresszív volt, és néhány résztvevő pirotechnikai eszközöket gyújtott fel.

Sachsen: Illegale Corona-Demos - Roland Wöller (CDU) will von Kontrollverlust nichts wissen

A rendőrség tájékoztatása szerint 451 ember személyes adatait rögzítették. A tartomány rendőrsége Berlinből kért segítséget és vízágyúkkal is felkészültek.

A tartományban jelenleg max. 10 fős gyülekezés megengedett, Szászországban jelenleg a legmagasabbak a járványügyi számok. A rendőrség határozott fellépést jelentett be a demonstrálók ellen.




Drezdában a koronaintézkedések bírálói az esti órákban 137 járművel vonultak fel a városközpontban, ahogy azt a rendőrség bejelentette.

A chemnitzi rendőrkapitányság kedd este közölte, hogy több városban összesen 717 szabálysértést és több mint egy tucat büntetőeljárást jelentettek.

Roland Wöller (CDU) Szászország belügyminisztere aggodalmának adott hangot a koronapolitika elleni tiltakozások radikalizálódása miatt:

Ez egy drámai helyzet, amely az elmúlt hetekben ismét súlyosbodott. Úgy vettük észre, hogy a tüntetések egyre inkább telnek meg gyűlölettel és erőszakkal.

A kormányzót megvádolták azzal, hogy a jobboldali erőket nem szorítja eléggé vissza, melyet visszautasított.

Németországban hetek óta gyülekeznek kisebb-nagyobb tömegek tiltakozásul a járványügyi intézkedések ellen.

A német médiában azt híresztelik, hogy a demonstrációkon főleg a szélső jobboldali politikai erők képviseltetik magukat.

Nagy port kavart, mikor pénteken a koronapolitika mintegy 30 ellenzője fáklyákkal és plakátokkal tüntetett a szász egészségügyi miniszter, Köpping Petra (SPD) otthona előtt, melyet a politikusok mélyen elítéltek és megfélemlítésnek titulálták.

Türingiában is tüntettek

Türingiában hétfőn este szinte minden körzetben tüntettek a koronaintézkedések ellen. Összesen 24 találkozóhely volt – mondta hétfő este a rendőrség szóvivője.

A résztvevők száma többnyire meghaladta a jelenleg megengedettet. Türingiában jelenleg csak álló, legfeljebb 35 fős gyűlések engedélyezettek. A rendőrség megpróbált minden helyszínen ott lenni és megtalálni a szervezőket, ami azonban nem volt egyszerű, áll a közleményben.




A rendőrség szerint a legnagyobb tüntetések Erfurtban 1.000 fős körüli, Altenburgban 800 fős körüli és Zeulenrodában 600 résztvevővel voltak. A rendőrség szerint az erfurti demonstráció szervezőinek 1.500 Euró körüli bírságot kell fizetniük az összejövetel nagysága miatt.

Eisenachban, Nordhausenben, Arnstadtban, Jénában, Saalfeldben, Sömmerdában és más városokban is voltak tüntetések.

A rendőrség értékelése szerint általában nyugodtabb volt a helyzet, mint a hétvégi tüntetések idején.

Be nem jelentett találkozó a müncheni Marienplatzon

A rendőrség vasárnap 17 óra körül vett észre egy gyülekezőt a müncheni Marienplatzon: kb. 80 ember találkozott piros-fehér gyertyákkal, amelyek a rendőrség szerint az oltottakat és az oltatlanokat szimbolizálják. A találkozó nem volt bejelentve. A bajor híroldal szerint egy résztvevő megütött egy újságírót.

Frankfurtban is demonstráció volt a hétvégén

Szombat délután a rendőrség Frankfurtban két nagy demonstrációt oszlatott fel. A rendőrség szerint kb. 1.500 fő gyűlt össze az Opernplatzon a 15 óra körüli nagygyűlésre.

Ezzel egyidőben a tőle nem messze fekvő Reuterwegnél megkezdődött a demonstrációs felvonulás, amelyre a rendőrség szerint mintegy 700-an érkeztek. Már az elmúlt hétvégén is kb. 2.000 fős demonstráció volt a városban. A résztvevők „Frieden, Freiheit, keine Diktatur“ szlogent hangoztatták.

Hétvégén több városban is voltak tüntetések

Szombaton csak Hamburgban mintegy 5.000 fő oltásellenes vonult az utcára, amint azt a rendőrség szóvivője elmondta. A hetek óta minden szombaton zajló tüntetés békésen zajlott.

A rendőrség szerint a berlini Friedrichshain kerületben a tiltás ellenére több száz ember tüntetett. Többet letartóztattak a koronaszabályok megsértése és a hatóságokkal szembeni ellenállás miatt. Pénteken az 1.000 fős oltásellenes és intézkedések elleni demonstrációt betiltották. A rendőrség szerint az ok a korábbi megállapítások, hogy a résztvevők rendszeresen figyelmen kívül hagyják a koronaszabályokat.

Trierben kb. 400 fő vonult utcára állítólag agresszív hangulatban.

A Welt is beszámolt a Szászországban történtekről. A felvonulók ellen ezúttal keményebben lépett fel a rendőrség, mivel a gyülekezők vétettek a járványügyi előírások ellen. A politikusok attól tartanak, hogy a kötelező oltás bevezetésekor még erőteljesebben lépnek fel a tüntetők, ezért szigorúbb fellépésre van szükség, mondják. 

Forrás1 Forrás2

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

Mennyi fizetést kap a szülő, ha otthon marad a gyerekkel Németországban?

Mennyi fizetést kap a szülő, ha otthon marad a gyerekkel Németországban?
December 16-tól Németországban bezárnak az iskolák és óvodák. Van olyan tartomány, ahol már ...
Elolvasom

Miért van szeptemberben az Oktoberfest és mi a története?

Miért van szeptemberben az Oktoberfest és mi a története?
Ez a világ legnagyobb népünnepélye, amely látogatók millióit csábítja minden évben Münchenbe. De ...
Elolvasom

Neuschwanstein kastély, Bajorország

Neuschwanstein kastély, Bajorország
Németország egyik fő turistalátványossága a németül Schloss Neuschwanstein, magyarul Új Hattyúkő kastély, egy, a ...
Elolvasom

Németország: az alapnyugdíjjal sem biztos, hogy elég pénz marad

Németország: az alapnyugdíjjal sem biztos, hogy elég pénz marad
Miután az alapnyugdíj 2021. január 1-jén életbe lépett Németországban, sok nyugdíjas várja a ...
Elolvasom

Kinek kell és kinek érdemes adóbevallást beadni

Kinek kell és kinek érdemes adóbevallást beadni
Kinek kell és kinek erdemes jövedelemadobevallast (Einkommensteuererklärung) beadni Nemetorszagban? Az adóbevallást az adózónak kell beadni, természetesen ...
Elolvasom

Családostul kerékpárral a Bodensee és a Duna mentén – blog

Családostul kerékpárral a Bodensee és a Duna mentén - blog
A napokban olvastam egy hírt, amely szerint Németországot kerékpár-országgá akarják tenni. Új kerékpár ...
Elolvasom

Magyar ízek Németországban – termékek beszerzése – blog

Magyar ízek Németországban - termékek beszerzése - blog
Magyarországon ahhoz voltam szokva, hogy a kis autómmal havonta egyszer nagy bevásárlást tartunk ...
Elolvasom

Húsvét Németországban – Tojáslikőrös kuglóf recepttel

Húsvét Németországban - Tojáslikőrös kuglóf recepttel
Húsvét Németországban tojáslikőrös kuglóf recepttel és németországi szokásokkal
Elolvasom

Fürdőtavak Németországban – térképen

Fürdőtavak Németországban - térképen
Nagyobb felmérést végeztek 2006-ban, mely tavak milyen tisztaságúak Németországban. Ez látható az alábbi ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.