Horror-baleset Kölnben, egy zajvédő betonfal esett egy autósra

Végzetes baleset történt november 13-án pénteken Kölnben, az A3-as autópályán.

Egy 5 tonnás zajvédő betonlap borult egy haladó Volkswagen Polora és ölte meg azonnal a 66 éves női vezetőjét. Az autó teljesen összeroncsolódott.

A hatóság elmondása szerint a falakat, melyek 2007-ben épültek, rendszeresen ellenőrzik.

Az ügyészség ismeretlen tettes ellen hanyagságból elkövetett gyilkosság ügyében kezdett nyomozást. Az első vizsgálatok után kiderült, hogy a betonfal nem megfelelően volt rögzítve.

A 2007-es összeszerelés során a lemezt helyhiány miatt nem helyesen rögzítették, jelentette be a vizsgáló hivatal.




Nem az építési előírások szerint szerelték fel

A szakértők nem feltételeznek bűnözői szándékot az eset mögött. A betonlap tudatosan, rögtönzött megoldással lett rögzítve.

Mivel az építkezési folyamat során valami nem illeszkedett megfelelően, ezért improvizálva, eltekintve az építési előírásoktól, nem számolva a következményekkel, rögzítették a betonfalat.

Foto: Feuerwehr Köln

Nem megfelelő csavart használtak

Ez azt jelenti, hogy a hegesztett csavar nem volt alkalmas a 4-5 tonnás vasbetonból készült darab húzóerejének felfogására. Az útépítési hatóság szerint a szerződéses vállalkozás által végzett kivitelezés nem felel meg a korábbi terveknek.

Ugyanezt a konstrukciót 6 másik zajvédő panelre telepítették, amelyeket most a lehető leggyorsabban eltávolítanak. Addig a két külső sávot lezárják.




További zajvédő paneleket is ellenőriznek

A helytelen felszerelés nem tűnt fel az ellenőrzések során, mivel az rejtve volt. Nem feltételezhető, hogy hasonló szerkezeteknél is veszély állna fenn, mondta egy szóvivő.

Ennek ellenére a hatóság ellenőrzi, hogy Észak-Rajna-Vesztfáliában vannak-e más, hasonló szerkezetű zajvédők.

Az ügyész gondatlanságból elkövetett gyilkosság miatt indított eljárást – első körben ismeretlen személyek ellen.

FORRÁS: www.zdf.de

Címlapfoto: Feuerwehr Köln

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

Szeretnéd tudni, hogy gazdag vagy szegény vagy Németországban?

Szeretnéd tudni, hogy gazdag vagy szegény vagy Németországban?
A ZDF német állami TV-adó Facebook oldalán a legújabb felmérése szerint az alábbiakat ...
Elolvasom

Németország – Az orvosok szövetsége enyhítéseket követel a koronavírus miatt hozott korlátozásokban

Németország - Az orvosok szövetsége enyhítéseket követel a koronavírus miatt hozott korlátozásokban
A koronavírus fertőzés egyre jobban terjed, de az intenzív ápolást igénylő betegek és ...
Elolvasom

Bemutatkozó: német biztosítási szakember Konyár-Vonnák Orsolya

Bemutatkozó: német biztosítási szakember Konyár-Vonnák Orsolya
Kedves Olvasók! Szeretnék bemutatkozni Nektek, mint pénzügyi tanácsadó, és a jövőben hasznos tanácsokkal ellátni Benneteket, ...
Elolvasom

Mennyi fizetést kap a szülő, ha otthon marad a gyerekkel Németországban?

Mennyi fizetést kap a szülő, ha otthon marad a gyerekkel Németországban?
December 16-tól Németországban bezárnak az iskolák és óvodák. Van olyan tartomány, ahol már ...
Elolvasom

Hiányszakmák Németországban 2019-2020

Hiányszakmák Németországban 2019-2020
Egy tanulmány szerint több, mint 300.000 állás maradt üresen, mert hiányzik a szakember ...
Elolvasom

Melyik magyar süteményt kedvelik a németek? – blog

Melyik magyar süteményt kedvelik a németek? - blog
Magyar embernek az ünnepnapok, de gyakran a vasárnapok sem telhetnek el anélkül, hogy ...
Elolvasom

A kedvenc német ételem és receptje – blog

A kedvenc német ételem és receptje - blog
Mi a kedvenc ételem? Tette fel a kérdést egy ismerősöm. Talán a döner, ...
Elolvasom

Schlossanlage Schleißheim Bajorország, kastélyok, múzeumok, csodálatos park egy helyen München mellett

Schlossanlage Schleißheim Bajorország, kastélyok, múzeumok, csodálatos park egy helyen München mellett
Schlossanlage Schleißheim Kastély Schleißheim, Bajorország, 85764 Oberschleißheim Hivatalos weboldala, virtuális túra, valamint aktuális információk itt: ...
Elolvasom

Fürdőtavak Németországban – térképen

Fürdőtavak Németországban - térképen
Nagyobb felmérést végeztek 2006-ban, mely tavak milyen tisztaságúak Németországban. Ez látható az alábbi ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.