Napokon keresztül várakozott 180 menekült az Ocean Vikingen. Most az olasz hatóságok megengedték, hogy az emberek elhagyhassák a hajót. De ezután rögtön a Moby Zaza karantén-hajóra kell átszállniuk.
Elhagyhatják az Ocean Vikinget Olaszországban a menekültek. Ezt közölték az olasz hatóságok. A hajó Szicíliában, a Porto Empedocle-n köthet ki, ahol egy olasz karanténhajóra szállítják át az embereket.
Az Ocean Viking előreláthatólag hétfőn érkezik meg a kikötőbe, közölte a segélyszervezet SOS Méditerranée. A karantén hajón az emberek két hétig lesznek, mondta az olasz belügyminisztérium.
Az olasz hivatalok már korábban a hajóra küldtek egy orvosi csoportot, hogy megnézzék a menekültek állapotát és tesztelték őket a koronavírusra.
A segélyszervezet szerint Málta az elmúlt napok segélykéréseit elutasította. Ezután vészjelzést adott le a mentőhajó, mivel a helyzet a fedélzeten kiéleződött.
A segélyszervezet arról tájékoztatott, hogy többen öngyilkossággal fenyegetőztek és összetűzésbe kerültek a menekültek egymással a hajón. Még soha ennyi erőszakot nem láttam egy mentőhajón, mondta az egyik személyzeti tag, Ludovic. Egyes menekültek magát a személyzetet is megfenyegették.
A segélyszervezet tagjai a menekülteket állítólag június 25-30. között mentették ki a Földközi-tengerből. Közöttük 25 kiskorú és egy terhes nő is van.
A hajón nagy örömmel hallották, hogy partra szállhatnak. Többen énekelni kezdtek és tapsoltak. “Nagyon boldogok vagyunk. Hosszú út áll mögöttünk, Líbia maga a pokol és most ennek úgy tűnik vége“, mondta egy 27 éves Bangladesből.
“Azok után, amin Líbiában keresztülmentünk, most egy új élet vár ránk, köszönjük Olaszország, hogy egy új életet kínálsz nekünk és köszönet az SOS Méditerranée-nek, hogy megmentették az életünket“, mondta Emmanuel Ghana-ból.
Seehofer nagyobb részvételt követel
A jövő héten tartott EU-belügyminiszterek találkozója apropójából a német belügyminiszter, Horst Seehofer azt követeli, hogy több ország is vegyen részt a menekültek elosztásában. Seehofer reméli, hogy a németországi EU elnökség idején egy politikai megegyezés fog születni a bevándorlási kérdésről.
Ehhez tartozna, hogy a menekült státusz lehetőségét az EU külső határán ellenőriznék, és adott esetben onnan tudják majd visszafordítani az arra nem jogosultakat. A találkozón a tengeri menekültekről is szó lesz.
“Csak azok lesznek az EU-n belül elosztva, akik valóban védelemre szorulnak és ezt hihetően bizonyítani tudják.” – mondta Seehofer.
Az egyezség a tengeri menekültekről egy “Tervezet Európa egyezségéről” lenne. Ebben azonban egyelőre csak 5-6 ország szándékozik részt venni. “Ez azonban nem maradhat így“.
Hónapról hónapra nagyon sokan próbálnak meg emberek gumicsónakokban Afrikából a Földközi-tengeren keresztül Európába jutni. Az elmúlt évben 1.283-an fulladtak a vízbe, az elmúlt 5 évben 19.000 halott volt.
Olaszország és Málta többször is elutasítják a menekült hajók kikötését. Ők is követelik a többi EU-s ország részvételét, szolidaritását az ügyben. Minden próbálkozás idáig egy igazságos elosztásra Európán belül sikertelen maradt.
Két napja még a kritikus helyzetről tudósított a német TV
FORRÁS: www.ntv.de
Neked ajánljuk
Melyik magyar süteményt kedvelik a németek? – blog
ElolvasomBerchtesgaden Nemzeti Park Bajorországban – lezárhatják a híres Infinity-Pool-t
ElolvasomMagyar ízek Németországban – termékek beszerzése – blog
ElolvasomAnyák napja – Szülés Németországban – blog
ElolvasomKétszer annyi késelés Németországban a vonatokon 2022-ben – nehéz a kitoloncolás
ElolvasomNémet esküvő vs. magyar esküvő – blog
ElolvasomBrüsszelben lelőttek két svéd férfit ma este, a tettes szökésben van
ElolvasomMiért hasznosak az egyesületek Németországban? – blog
Elolvasom2,5 millió ember keres havonta bruttó 2.000 Eurónál kevesebbet Németországban teljes munkaidőben
ElolvasomNéhány alapvető tudnivaló a Kurzarbeit-ról Németországban – ez most sokakat érint
ElolvasomHasznos tudnivalók a németországi óvodákról és bölcsődékről
ElolvasomMunkaszerződés Németországban – legyen írásos!
ElolvasomBemutatkozó: német biztosítási szakember Konyár-Vonnák Orsolya
ElolvasomA Familienkasse 5 trükkje, hogy ne kapd meg a német családi pótlékot
ElolvasomNémetország: Karantén a szabadság ideje alatt?
Elolvasom