Jár a minimálbér Németországban a külföldi otthoni idősgondozóknak is!

minimálbér a német idősgondozásban

A számítások szerint több százezer olyan külföldi, főleg kelet-európai ápoló dolgozik Németországban, akik 24 órában otthon ápolnak idős németeket, de gyakran erősen alulfizetettek. A mostani bírósági ítélettel ők is megkaphatják a német minimálbért, de a szakma tart ettől a döntéstől.




Egy bolgár nő indított peres eljárást Berlinben a munkaügyi bíróságon, mivel egy több, mint 90 éves nőt ápolt éjjel nappal, (24 órás) a hét minden napján, de a szerződésében mégis 30 órás munkahét állt és ez alapján fizették. Most, az ítélet szerint utólagosan megkapja a munkabérét, ha bizonyítottan 24 órában dolgozott.

A nő egy bolgár cégnél van alkalmazásban és egy német cégen keresztül közvetítették őt egy német családhoz. A követelése 42.636 Euró utólagos kifizetés, levonva a már eddig kifizetett 6.680 Eurót.

Egy mérföldkőnek számító ítéletet hozott a német bíróság: azok a Németországban dolgozó külföldi ápolók, akik otthon ápolnak idős embereket és segítenek a háztartásban, szintén jogosultak a német minimálbérre. És ez az ügyeleti időre is vonatkozik.

Az ítélet főleg a Kelet-Európából érkező nőket érint.

A rendszer összeomlásától félnek

A szakmai szövetségek anyagi összeomlástól tartanak, de attól is, hogy több lesz a feketemunkás.

Bármennyire is érthető a döntés, ez a döntés egy cunamit vált ki azok számára, akik külföldi gondozók támogatását veszik igénybe otthon. A külföldi ápolók nélkül már összeomlott volna a rendszer.

– mondta Eugen Brysch, a Német Betegvédelmi Alapítvány igazgatósági tagja.

A VdK társadalmi egyesület elnöke, Verena Bentele az ítélet után az otthoni gondozásban lévő Armageddonról beszélt.




Fenntarthatatlan munkakörülmények

A Verdi szakszervezet, amelynek a felperes is tagja, és a Linke párt üdvözölte az ítéletet és bírálta a szakma olykor kizsákmányoló körülményeit.

Szégyenletes, hogy hazánkban sok gondozásra szoruló embernek és családjuknak ilyen ellátást kell igénybe venniük, mert a hivatalos rendszer nem nyújt kellő támogatást. Az a modell, amely szerint többnyire kelet-európai országokból származó nők élnek és dolgoznak a rászorulók háztartásában a törvény szisztematikus megsértése.

– mondta Sylvia Bühler, a Verdi igazgatóságának tagja.

A közvetítő cégek a német segítséget kérő családnak azt az ígéretet adják, hogy 24 órás ápolót tudnak nekik közvetíteni, kevés pénzért.

Ilyenkor a német család a közvetítő cégen keresztül fizeti ki az ápolót, akik Bulgáriából, Romániából, Lengyelországból és Ukrajnából származnak és sokszor nem tudnak németül. A kizsákmányolás adott.




A politikusok is reagálnak

A német munkaügyi miniszter Hubertus Heil (SPD) az ítéletet úttörőnek és helyesnek ítélte.

Egy nyilatkozatában elmondta, hogy “A munkának mindig megvan az értéke, függetlenül attól, ha Bukarestből vagy Bottrop-ból jön. Ha valaki dolgozik, akkor megérdemli a megfelelő munkadíjat.”

Westerfellhaus ápolóügyi megbízott Jens Spahn mellett szintén üdvözölte a döntést, és elmondta, hogy jó, ha végre átláthatóbb lesz az ápolók fizetése. Mint mondta: „Eddig túl kevés dolog került nyilvánosságra ez ügyben, a legtöbb ilyen ápolót nagy jogi rizikóval dolgoztatják, olyan körülmények között, ami büntetendő.

Jens Spahn német egészségügyi miniszter azonban nem látja szükségesnek a 24 órás ápolók helyzetének megváltoztatását.

Forrás  Forrás2

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

Mikor mehetünk nyugdíjba Németországban és mire számíthatunk?

Mikor mehetünk nyugdíjba Németországban és mire számíthatunk?
Kedves Olvasó! Először is szeretnék bemutatkozni, Herczeg Tímea vagyok és pénzügyi tanácsadóként dolgozom Konyár-Vonnák ...
Elolvasom

Fürdőtavak Németországban – térképen

Fürdőtavak Németországban - térképen
Nagyobb felmérést végeztek 2006-ban, mely tavak milyen tisztaságúak Németországban. Ez látható az alábbi ...
Elolvasom

Németország: októbertől aktuális a téli autógumi – Tudod mi az “O bis O” szabály?

Németország: októbertől aktuális a téli autógumi - Tudod mi az "O bis O" szabály?
Melegrekord 20 fokkal, és mindez november elején? Az enyhe hőmérséklet miatt kevés járművezető ...
Elolvasom

Németország: 2021-től tilos lesz a fölösleges terhességi ultrahang

Németország: 2021-től tilos lesz a fölösleges terhességi ultrahang
Tilos lesz 2021. január 1-től Németországban a terhesség alatti ultrahang vizsgálat, amely orvosilag ...
Elolvasom

Hasznos tudnivalók a németországi óvodákról és bölcsődékről

Hasznos tudnivalók a németországi óvodákról és bölcsődékről
Mit kell tudni a németországi óvodai és bölcsődei ellátásról? Néhány fontos tudnivaló a ...
Elolvasom

Ittas vezetés Németországban és a büntetések

Ittas vezetés Németországban és a büntetések
Németországban különböző véralkoholszint-határértékek vonatkoznak a járművezetésre, amelyek különböző büntetéseket vonnak maguk után. 0,5 ...
Elolvasom

Német családi pótlék ügyintézés – Nyáry Gusztáv bemutatkozása

Német családi pótlék ügyintézés - Nyáry Gusztáv bemutatkozása
Tisztelt Olvasó! Németországban élő magyarokat ill. Magyarországon élő családjukat segítem elsősorban német családi pótlék ...
Elolvasom

BLOG: Magyarország vs. Németország – Miért gyenge a forint és miért mindig a szomszéd füve zöldebb?

BLOG: Magyarország vs. Németország - Miért gyenge a forint és miért mindig a szomszéd füve zöldebb?
A dojcsland.blogger.hu online portálon ír egy volt németországi lakos arról, hogy hogyan érez ...
Elolvasom

Családostul kerékpárral a Bodensee és a Duna mentén – blog

Családostul kerékpárral a Bodensee és a Duna mentén - blog
A napokban olvastam egy hírt, amely szerint Németországot kerékpár-országgá akarják tenni. Új kerékpár ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.