Iszlám ámokfutó a berlini autópályán, több sérült is van

Kedd este röviddel 19:00 óra előtt Berlinben az A100-as autópályán egy 30 éves iraki férfi több balesetet is okozott autójával, melyben hatan megsérültek, hárman súlyosan.

A tettes akkor állt meg, amikor egy motort hozzányomott egy autóhoz. Ekkor kiszállt,  konyhai kés volt nála, az autó tetejére állított egy dobozt, és azt mondta arabul, hogy aki közelít hozzá, azt megöli.

Ezután kiterítette az imaszőnyegét és imádkozott. Ekkor közelítette őt meg egy arab származású rendőr és beszélt hozzá, majd végül sikeresen elfogta.





A dobozt először átvilágították, majd  speciális módon kinyitották, de csak szerszámok voltak benne.

Mivel a férfi Alahu akbar-t kiáltott és összeköttetésben volt a szélsőséges iszlamista miliővel, ezért a tette iszlamista merényletnek számít.

A Facebookon posztolt két órával előtte, a fotó alá ezt írta arabul: “Pénteken Palesztinába megyünk, Isten nagy, Alahu akbar.”

Ezen kívül még írt egy szót:„Märtyrer“, ez alatt más arab felhasználók áldásukat fejezték ki.

A képen látható Opel Astrával ment neki több motorosnak is, állítólag direkt motorosokat szúrt ki magának. Az egyik súlyos sérült egy munkából hazafele tartó tűzoltó, aki a fején sérült meg életveszélyesen.

Möglicher islamistischer Anschlag in Berlin - Die Gefahr ist real

Foto: dpa / Paul Zinken, deutschlandfunk.de

A 30 éves iraki 1990-ben Bagdadban született, a Facebook profilja alapján művészetet tanult. 2015-ben a menekültáradattal érkezett Finnországba és ott adta be a menekült kérelmét.

2016-ban érkezett Berlinbe, itt egy menekült szállón lakott Treptow-Köpenick-ben. 2019 óta pedig a bátyjánál Renickendorf-ban lakott. A rendőrség számára nem volt ismeretlen. A szomszédok szerint agresszív és hangos volt.

2018-ban a menekültszállón tűnt fel testi sértés miatt. Egy esetben rendőröket is megfenyegetett és akkor is kihajtotta az imaszőnyegét, mint most, és imádkozott. Akkor felmentették. 2018-ban bekerült a pszichiátriára, de röviddel ezután kiengedték, hogy miért, egyelőre nem tudni.





Az ügyészség szerint nem kapta meg Németországban a tartózkodási engedélyét, csak ideiglenes tartózkodásit, mely decemberben jár le.

Valószínűleg a menekültszállón radikalizálódott.

Sarmad A. ellen min. háromszoros gyilkossági kísérlet miatt emeltek vádat és a pszichiátriára vitték, egyes források szerint a zárt osztályra.

FORRÁS: www.tagesspiegel.de  foto: stern.de

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

Családostul kerékpárral a Bodensee és a Duna mentén – blog

Családostul kerékpárral a Bodensee és a Duna mentén - blog
A napokban olvastam egy hírt, amely szerint Németországot kerékpár-országgá akarják tenni. Új kerékpár ...
Elolvasom

Németországban megnövelik a gyermek után járó betegszabadság napjait

Németországban megnövelik a gyermek után járó betegszabadság napjait
Január 14-én döntött a Bundestag arról, hogy a szülők hosszabb ideig kapják a ...
Elolvasom

Kinek kell és kinek érdemes adóbevallást beadni

Kinek kell és kinek érdemes adóbevallást beadni
Kinek kell és kinek erdemes jövedelemadobevallast (Einkommensteuererklärung) beadni Nemetorszagban? Az adóbevallást az adózónak kell beadni, természetesen ...
Elolvasom

Legyél Te is önkéntes Németországban! 1. rész

Legyél Te is önkéntes Németországban! 1. rész
A gimnázium adott nekem lehetőséget, hogy önkéntesként menjek Németországba dolgozni, amit mindenképpen ki ...
Elolvasom

Hiányszakmák Németországban 2019-2020

Hiányszakmák Németországban 2019-2020
Egy tanulmány szerint több, mint 300.000 állás maradt üresen, mert hiányzik a szakember ...
Elolvasom

Ittas vezetés Németországban és a büntetések

Ittas vezetés Németországban és a büntetések
Németországban különböző véralkoholszint-határértékek vonatkoznak a járművezetésre, amelyek különböző büntetéseket vonnak maguk után. 0,5 ...
Elolvasom

A német nyugdíj – az öregségi nyugdíjon túl

A német nyugdíj - az öregségi nyugdíjon túl
Sokaktól hallom, hogy “Jaj, minek a nyugdíjra gondolni, én azt úgysem érem meg“. ...
Elolvasom

Németország: az alapnyugdíjjal sem biztos, hogy elég pénz marad

Németország: az alapnyugdíjjal sem biztos, hogy elég pénz marad
Miután az alapnyugdíj 2021. január 1-jén életbe lépett Németországban, sok nyugdíjas várja a ...
Elolvasom

Mit jelent és honnan származik az “AHA-Regeln” kifejezés?

Mit jelent és honnan származik az "AHA-Regeln" kifejezés?
Az AHA-szabályokat betartani és a fertőzést elkerülni Többször hallhattuk, olvashattuk már, hogy a legfontosabb, ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.