A Kielből Hamburgba (Schleswig-Holstein tartomány) tartó RE 70-es regionális vonaton szerdán Brokstedt kisvárosban több ember megsérült és két ember meghalt egy késes támadásban.
„Egy utas késsel támadt a Kielből Hamburgba tartó Regional Expressz vonaton, legalább öt embert megsebesített és kettőt megölt.” – közölte a szövetségi rendőrség szóvivője.
Ezt Sabine Sütterlin-Waack, Schleswig-Holstein tartomány belügyminisztere is megerősítette.
Legfrissebb rendőrségi jelentések szerint hárman súlyosan, négyen könnyen sérültek.
A tettest letartóztatták. A szövetségi rendőrség szerint a bűncselekmény nem sokkal délután 3 óra előtt történt, mielőtt a vonat megérkezett volna a Steinburg kerületben található Brokstedt állomásra. A segélyhívások az utazóktól érkeztek 14:55 óra körül.
A BILD információi szerint az elkövető egy menekült palesztin, 33 éves és 6 napja még előzetes letartóztatásban, (később a BILD javította, miszerint „börtönben volt”) erőszakos szexuális bűncselekmény miatt.
Újabb friss információk szerint a vonaton kb. 120 utas volt, jelenleg 70 embert kérdeznek ki. A rendőrség elmondása szerint a vonaton hatalmas káosz volt. A tettest Ibrahim A.-nak hívják. Hivatalos információk szerint Németországban 2014-ben kapott menedékjogot, Gaza-ban született.
Kilenc mentőautó, három sürgősségi orvos és egy hamburgi mentőhelikopter volt a helyszínen. A tettes állítólag magát is megsebesítette és menekülni próbált, de a vágányoknál a rendőrök elfogták.
A Bild leírása alapján szemtanúk elmondták, hogy a tettest bőröndökkel dobálták és tartották fel, amíg a rendőrség megérkezett.
A tettes jelenleg kórházban van Neumünster-ben, ahol megfigyelés alatt áll.
Egy férfi azt meséli a Welt híradójában, hogy az első osztályon utazott, amikor látta, hogy az emberek rohannak kifele, miután ő is menekült, látta, hogy a földön mindenhol vér van.
További cikkek...
Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!
Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben
Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte
Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból
Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly
Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban
Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban
Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?
Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát – több mint 50 esetben robbantottak
Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly
Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt – mondta Lauterbach