Késelés Bielefeldben (Nordrhein-Westfalen) – tart a hajtóvadászat a szíriai férfi után

németországban körözik a szíriai késelőt

Vasárnap hajnalban Bielefeld belvárosában (Nordrhein-Westfalen) egy ismeretlen férfi több embert megsebesített, néhányukat súlyosan. A rendőrség egy 35 éves szíriai férfit keres és két városban, Velbertben és Heiligenhausban már megkezdődtek a rendőri akciók.




Frissítés:

Hétfő késő este a düsseldorfi Heiligenhausban letartóztattak egy férfit, akit a bielefeldi támadással hoznak összefüggésbe. Az ügyészség megerősítette, hogy a nyomozás továbbra is zajlik, és minden lehetséges irányban vizsgálódnak. Az ügyészség szóvivője kedd reggel nem adott ki új információt a nyomozás jelenlegi állásáról.

A belügyminiszter megerősítette a körözés sikerét

Észak-Rajna-Vesztfália belügyminisztere, Herbert Reul (CDU) szerint a feltételezett elkövetőt elfogták. „A aprólékos munka meghozta az eredményét, és sikerült váratlanul elfognunk a gyanúsítottat” – nyilatkozta Reul a Német Sajtóügynökségnek.

A nyomozók a „bielefeldi sokkoló támadás” után minden lehetséges nyomot követtek, kihasználva a rendőrség minden rendelkezésére álló eszközét, miközben nagy nyilvános nyomás alatt dolgoztak. „Most válaszokra van szükség, hogy mi motiválta az elkövetőt a tettére” – hangsúlyozta a tartományi belügyminiszter.

A támadás részletei

Váratlan támadás a szórakozó fiatalokra

Vasárnap hajnalban 4:30 körül fiatalok mulattak egy bielefeldi bár előtt, amikor egy férfi minden előzmény nélkül késsel rájuk támadt. A rendőrség szerint a támadó több embert megsebesített, jelenlegi információk alapján legalább öt, 22 és 27 év közötti személy sérült meg, közülük négyen súlyosan. A súlyosan sérültek állapota a rendőrség szerint javult, már nincsenek életveszélyben.

Lehetséges radikalizálódás a háttérben

A WDR információi szerint a feltételezett elkövető nemrég radikalizálódhatott, és érdeklődést mutathatott az Iszlám Állam terrorszervezet iránt. A rendőrség ezt eddig nem kommentálta, de a WDR szerint a hatóságok belsőleg terrortámadásként kezelik az esetet.




Sokkoló eset a bielefeldi bárnál

A támadás helyszínén, Bielefeld északi részén még élénken élnek a vasárnap hajnali események. A bár törzsvendégei és dolgozói megdöbbenve állnak az eset előtt. „Ez a hely nem a balhékról vagy veszekedésekről ismert” – mondta Jacob Adams, egy helyi lakos. A „Cutie” bár üzemeltetője is megrendülten nyilatkozott, köszönetet mondva azoknak, akik gyorsan elsősegélyt nyújtottak. Az egyik áldozat állítólag megpróbálta megállítani a támadót, de később ő maga is életveszélyesen megsérült.

A támadás előtti estén Bielefeld örömittas hangulatban ünnepelt, mivel az Arminia Bielefeld labdarúgócsapata megnyerte a harmadosztály bajnoki címét. Most azonban a „Cutie” átmenetileg zárva tart, és egy közeli bár is lemondta vasárnapi rendezvényét.

hirdetés

Hátrahagyatott nyomok: Táska és gyanús folyadék

A helyszínen a gyanúsított egy táskát hagyott hátra, amelyben személyes okmányokat és egy benzinszagú, ismeretlen folyadékot tartalmazó palackot találtak. A rendőrség késeket is talált, de nyomozati okokból nem árultak el többet. A hatóságok szerint a támadás háttere és az elkövető indítéka egyelőre ismeretlen. „A gyanúsított válogatás nélkül támadt az emberekre” – közölték. A rendőrség és az ügyészség gyilkossági nyomozócsoportot állított fel.

Minden irányban intenzíven nyomozunk” – mondta Herbert Reul (CDU) belügyminiszter hétfőn egy sajtótájékoztató margóján, hangsúlyozva, hogy az elkövető indítéka még nem világos. További részleteket nem kívánt közölni, mert a gyanúsított még szökésben van.




Intenzív hajtóvadászat a szökött férfi után

A feltételezett elkövető elmenekült, a rendőrség nagy erőkkel keresi a szíriai származású férfit, aki legutóbb a Harsewinkelben található menekültszálláson volt bejelentve. A férfi 2023 augusztusa óta tartózkodik Németországban, korlátozott tartózkodási engedéllyel, és eddig nem került összeütközésbe a hatóságokkal. A nyomozás részeként átkutatták a harsewinkeli menekültszállást, de a gyanúsítottat nem találták ott.

Szemtanúk jelentkeztek

A rendőrség kéri, hogy aki bármilyen információval szolgálhat az éjszakai eseményekről, jelentkezzen. Egy harsewinkeli házaspár már kapcsolatba lépett a hatóságokkal, akik állításuk szerint a támadás előtt fél órával találkoztak a 35 éves férfival egy bielefeldi parkolóházban. „Láthatóan részeg volt, és pénzt kért tőlünk” – mesélte a nő. Miután látták a körözési fotót, azonnal értesítették a rendőrséget.

Felhívás az óvatosságra és információadásra

A rendőrség kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a speciális információs portálon itt és senki ne közelítse meg a gyanúsítottat, mert továbbra is fegyver lehet nála. A férfi körülbelül 170 cm magas, fehér pólót, sötét dzsekit és sapkát visel, arcán sérülések lehetnek. Herbert Reul belügyminiszter szerint „testes alkatú, különösen a has és a vállak környékén”.




Forrás


Neked ajánljuk
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.