Németország: áprilisban is folytatódnának a lezárások egy tervezet szerint

Lezárás Németországban áprilisban

Egy tervezet alapján a lezárások Németországban áprilisban is folytatódnak, döntés hétfőn várható. Regionális különbségek lesznek, vagyis “nyitás bizonyos feltételekkel”, vagyis sok teszteléssel.





A jelenlegi lezárások egy tervezet szerint áprilisban is folytatódnak, egyes hírek szerint április 18-ig.

Pontos dátum még nem ismeretes, az információ egy kormány közeli forrásból származik. A tervezetet hétfőn tárgyalja Merkel és a tartományi vezetők.

Konkrét nyitásokat nem terveznek, azonban a tervezetben az áll, hogy lehetővé kell tenni a tartományokban és régiókban az “ideiglenes mintaprojekteket” annak érdekében, hogy így szigorú intézkedések és tesztelés mellett megnyithassák a közélet egyes területeit.





Ami azt jelenti, hogy a negatív teszt-eredménnyel rendelkezőknek megnyílhatnak bizonyos helyek, szempont lehet egy alkalmazás is, ami a kontakt-követést segíti elő.

Erre példa Tübingen (BW), ahol a mozikat is megnyitották a negatív teszttel rendelkezők számára egy mintaprojekt keretében.

A tervezet azt is fontolóra veszi, hogy a polgároknak lehetővé tegyék az országon belüli utazást az “kontaktszegény nyaralás” elve alapján, ami főleg a teszt-rendszer alkalmazását jelentené.





A beutazásnál kötelezővé tennék a tesztelést és a karantént, függetlenül attól, melyik országból utazik be valaki. Ez rosszul érintenéMallorcára utazókat, ahova most sokan foglaltak utazást, mivel nemrégen került le Németország rizikó-listájáról.

A munkahelyeknek heti két ingyenes gyostesztet kellene biztosítani a tervek szerint a munkavállalóik számára március végétől.

Lauterbach, a német egészségügyi szakértő és politikus szigorú lezárást tanácsol április közepéig, amíg a tesztelések az iskolában is lehetővé válnak.

Merkel a pénteki oltás-csúcstalálkozó utáni sajtótájékoztatóján elmondta, hogy sajnos be kell húzni a vészféket, vagyis nyitásokra ne számítsunk.

Forrás

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

Hiányszakmák Németországban 2019-2020

Hiányszakmák Németországban 2019-2020
Egy tanulmány szerint több, mint 300.000 állás maradt üresen, mert hiányzik a szakember ...
Elolvasom

Neuschwanstein kastély, Bajorország

Neuschwanstein kastély, Bajorország
Németország egyik fő turistalátványossága a németül Schloss Neuschwanstein, magyarul Új Hattyúkő kastély, egy, a ...
Elolvasom

Miért van szeptemberben az Oktoberfest és mi a története?

Miért van szeptemberben az Oktoberfest és mi a története?
Ez a világ legnagyobb népünnepélye, amely látogatók millióit csábítja minden évben Münchenbe. De ...
Elolvasom

Legyél Te is önkéntes Németországban! 1. rész

Legyél Te is önkéntes Németországban! 1. rész
A gimnázium adott nekem lehetőséget, hogy önkéntesként menjek Németországba dolgozni, amit mindenképpen ki ...
Elolvasom

Húsvét Németországban – Tojáslikőrös kuglóf recepttel

Húsvét Németországban - Tojáslikőrös kuglóf recepttel
Húsvét Németországban tojáslikőrös kuglóf recepttel és németországi szokásokkal
Elolvasom

Miért hasznosak az egyesületek Németországban? – blog

Miért hasznosak az egyesületek Németországban? - blog
Németországban nekem nagyon tetszik, hogy az iskolák, óvodák többsége rendelkezik egy támogató egyesülettel ...
Elolvasom

Berchtesgaden Nemzeti Park Bajorországban – lezárhatják a híres Infinity-Pool-t

Berchtesgaden Nemzeti Park Bajorországban - lezárhatják a híres Infinity-Pool-t
A Berchtesgaden Nemzeti Park azt tervezi, hogy lezárja híres Infinity-Pool-t, melyet nem csak ...
Elolvasom

Hulladékszelektálás Németországban magyar szemmel

Hulladékszelektálás Németországban magyar szemmel
Szemét szelektálás Németországban magyar szemmel. Milyen típusú szemetet kell különválasztani? Miért érdemes ezt ...
Elolvasom

Ittas vezetés Németországban és a büntetések

Ittas vezetés Németországban és a büntetések
Németországban különböző véralkoholszint-határértékek vonatkoznak a járművezetésre, amelyek különböző büntetéseket vonnak maguk után. 0,5 ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.