Levelet írtak Merkelnek a kereskedők, de a szolgáltatók is bajban vannak Németországban

Levél Merkelnek Németországban a kereskedőktől

Angela Merkel (CDU) és Olaf Scholz német pénzügyminiszternek (SPD) írt levelében a kiskereskedelmi szektor ismételten rámutatott az iparágban várható csődhullámra, és gyorsabb, nem bürokratikus korona-támogatást kért az államtól.

“A pénzügyminiszter teljes mértékű több milliárdos állami támogatást jelentett be, mely a kereskedőket nem érinti!”

– áll a Merkelnek szóló január 7-i segélykérő levélben




“Arra kérjük Önöket, hogy Scholz alkancellár tartsa be a szavát és a pénzügyi segélyeket komplikációk nélkül gyorsan juttassa el a kereskedőknek”

A Scholznak írt levelében ez áll:

„Már többször felhívtuk az Ön és a kormány figyelmét a kiskereskedelem katasztrofális helyzetére a lezárás miatt, és kértük a szükséges mielőbbi korrigációt a gazdasági támogatásban. Úgy tűnik, ez nem talált nyitott fülekre, sőt. Arra szólítjuk fel Önt, hogy tartsa be a szavát és intézze el, hogy még januárban megkapják a kereskedők a pénzügyi segítségüket.”





Scholz havi 11 milliárd Eurót ígért a kiskereskedőknek, de olyan akadályokat állítottak, melyek lehetetlenné tették a kereskedőknek a segélyek igénylését.

A lezárás legérzékenyebben a cipőket / bőrtermékeket (82%) és ruházatokat, textileket (76%) árusító üzleteket érintette.

A téli árukat gyakorlatilag nem lehet eladni a december 16-a és január vége közötti lezárás miatt. A turisták kiesése is forgalom hiányt okozott.

Most jön a tavaly nyáron megrendelt tavaszi áru, amelyet azonnal ki kell fizetni. Ehhez azonban hiányzik a pénz, amely általában novemberben / decemberben folyik be a kasszába.

Az eladatlan téli áruk pedig csak rendkívüli kedvezménnyel adhatók el jövő télen. Sok üzlet a bérleti díjat már nem tudja fizetni, vagy csak részlegesen.

A kereskedők elítélik a német pénzügyminisztert.




“Ha az állami támogatás csak március végén kezd el befolyni, amint azt a tartományi vezetők bejelentették, a pénz sok esetben mehet egyenesen a behajtóhoz”

– mondta Böckenholt a szövetségtől.

Annak érdekében, hogy a kiskereskedők gyorsan megkapják a pénzüket, a kereskedelmi szövetség egy átalány kifizetését tanácsolta, a havi költségeket és a forgalmi bevételt alapul véve.




A fodrászatok is gondban vannak

Hetek óta bezártak Németországban a fodrász-és kozmetikai szalonok.

Egy Darmstadt-i fodrász is levélben fordult a nyilvánossághoz, amiben a 39 éves üzletasszony leírja, hogy a tavaszi lezáráskor minden spórolt pénzét felhasználta, hogy a két alkalmazottját és a lakását fizetni tudja, számol be róla a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Nyáron valamennyire egyenesbe jött és Jens Spahn egészségügyi miniszter is nyomatékosan megígérte, hogy nem kell a fodrászatoknak többet bezárniuk.

A szalontulajdonos becsapva érzi magát. Sok pénzt fektetett bele, hogy a szolgáltatása megfeleljen az új higiéniai szabályoknak.





Most adótanácsadóra kell költenie, hogy megigényelhesse az állami segélyt, de januárnál tovább már nem fog tudni kitartani, ha nem kap addig pénzügyi segítséget.

Idáig a decemberi rövidített munka (Kurzarbeitergeld) pénz sem érkezett meg a számlájára, és attól fél, hogy a decemberi segély is csúszni fog.

Elmondása szerint a szabályok rendkívül bürokratikusan és komplikáltan vannak kitalálva, amit szinte alig lehet megérteni, ez hátráltatja a segély mielőbbi folyósítását.

Az is bosszantja, hogy a fodrászoknak be kellett zárniuk, miközben a szolárium és kutyaszalon üzemeltetők nyitva maradhattak.

www.faz.net

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

A 15 legfotogénebb kisváros Németországban

A 15 legfotogénebb kisváros Németországban
A német kisvárosok unalmasak lennének? Vannak köztük világhírűek, amik többet kínálnak, mint szűk ...
Elolvasom

A koronavírus (SARS-CoV-2) munkajogi és munkahelyi egészség és biztonságvédelmi jogi vonzatai Németországban I.

A koronavírus (SARS-CoV-2) munkajogi és munkahelyi egészség és biztonságvédelmi jogi vonzatai Németországban I.
2020.03.25 A koronavírus (SARS-CoV-2) munkajogi és munkahelyi egészség és biztonságvédelmi jogi vonzatai Németországban Otthon maradhatok? Akkor ...
Elolvasom

Hulladékszelektálás Németországban magyar szemmel

Hulladékszelektálás Németországban magyar szemmel
Szemét szelektálás Németországban magyar szemmel. Milyen típusú szemetet kell különválasztani? Miért érdemes ezt ...
Elolvasom

Hiányszakmák Németországban 2019-2020

Hiányszakmák Németországban 2019-2020
Egy tanulmány szerint több, mint 300.000 állás maradt üresen, mert hiányzik a szakember ...
Elolvasom

Anyák napja – Szülés Németországban – blog

Anyák napja - Szülés Németországban - blog
A saját tapasztalatomat szeretném átadni a várandós magyar anyukáknak, akik a nyelvvel hadilábon ...
Elolvasom

Legyél Te is önkéntes Németországban! 1. rész

Legyél Te is önkéntes Németországban! 1. rész
A gimnázium adott nekem lehetőséget, hogy önkéntesként menjek Németországba dolgozni, amit mindenképpen ki ...
Elolvasom

Schlossanlage Schleißheim Bajorország, kastélyok, múzeumok, csodálatos park egy helyen München mellett

Schlossanlage Schleißheim Bajorország, kastélyok, múzeumok, csodálatos park egy helyen München mellett
Schlossanlage Schleißheim Kastély Schleißheim, Bajorország, 85764 Oberschleißheim Hivatalos weboldala, virtuális túra, valamint aktuális információk itt: ...
Elolvasom

Az elvált és külön élő szülők gyermekei után is jár a német családi pótlék – Mit érdemes tudni

Az elvált és külön élő szülők gyermekei után is jár a német családi pótlék - Mit érdemes tudni
Elvált és külön élő szülők gyermeke(i) után is jár a német családi pótlék ...
Elolvasom

A Familienkasse 5 trükkje, hogy ne kapd meg a német családi pótlékot

A Familienkasse 5 trükkje, hogy ne kapd meg a német családi pótlékot
A német családi pótlék egy jogosultság – a feltételeket lásd itt -, amely ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.