Mannheimban és Bremenben is betiltották a szombati anti-korona demonstrációt

Németországban több demonstrációt is betiltottak

A Mannheim-i közigazgatási bíróság (VGH) végül betiltotta a városban a december 5-re tervezett “Querdeneken” tüntetéseket.

A bíróság ezt azzal indokolta, hogy “egyértelmű kétségei” vannak azzal kapcsolatban, hogy a szervező valóban betartatja-e az előre meghatározott feltételeket.

A bíró szerint tehát a gyűlés megszegné az előírt szigorításokat, ami büntetendő lenne, egyben veszélyeztetné a közbiztonságot.

Mannheim korábban engedélyezett egy 200 fős demonstrációt, feltétel volt, hogy a demonstráció egy bizonyos helyen legyen megtartva, betartva a kötelező távolságtartási-és maszkviselési kötelezettséget.





A szervező eközben újabb demonstrációt hirdetett meg, de Mannheim végül minden demonstrációt betiltott a “Querdenken” mozgalomtól december 5-ére.

Bremen-ben hasonlóképpen betiltották a mozgalom demonstrációját. Ennek ellenére a rendőrség nagy erőkkel kellett, hogy kivonuljon, ugyanis a belvárosban nagyobb gyülekezés volt és az ellen-tüntetők is megjelentek.

A rendőrség közölte, hogy meg lesz a következménye annak, aki a tiltás ellenére is kiment az utcára.

Pforzheimban spontán demonstráció lehetett, mivel a német sajtó egyelőre nem ír róla, csak videós beszámolókat láthattunk idáig. Itt mai naptól vezetik be az éjszakai kijárási tilalmat.

www.de.rt.com www.weser-jurier.de Címlapfoto: moinphoto

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

Hulladékszelektálás Németországban magyar szemmel

Hulladékszelektálás Németországban magyar szemmel
Szemét szelektálás Németországban magyar szemmel. Milyen típusú szemetet kell különválasztani? Miért érdemes ezt ...
Elolvasom

5 hasznos érdkesség Németországról

5 hasznos érdkesség Németországról
Mint minden országnak, Németországnak is megvannak a sajátosságai. Ebből foglaltam össze most néhányat, ...
Elolvasom

Kinek kell és kinek érdemes adóbevallást beadni

Kinek kell és kinek érdemes adóbevallást beadni
Kinek kell és kinek erdemes jövedelemadobevallast (Einkommensteuererklärung) beadni Nemetorszagban? Az adóbevallást az adózónak kell beadni, természetesen ...
Elolvasom

Berchtesgaden Nemzeti Park Bajorországban – lezárhatják a híres Infinity-Pool-t

Berchtesgaden Nemzeti Park Bajorországban - lezárhatják a híres Infinity-Pool-t
A Berchtesgaden Nemzeti Park azt tervezi, hogy lezárja híres Infinity-Pool-t, melyet nem csak ...
Elolvasom

Német esküvő vs. magyar esküvő – blog

Német esküvő vs. magyar esküvő - blog
A férjem 14 éve dolgozik ácsként Németországban, én 8 éve élek itt. Ez ...
Elolvasom

EU Bíróság: Jogosult a lengyel apa a német segélyre akkor is ha munkanélküli

EU Bíróság: Jogosult a lengyel apa a német segélyre akkor is ha munkanélküli
Az Európai Bíróság meghatározó ítéletet hozott. Ezek szerint Németországban a munkanélküli uniós országok ...
Elolvasom

Néhány alapvető tudnivaló a Kurzarbeit-ról Németországban – ez most sokakat érint

Néhány alapvető tudnivaló a Kurzarbeit-ról Németországban - ez most sokakat érint
“Kurzarbeitergeld” és segély-csomag a koronavírus miatt: ezek érvényesek a munkavállalókra és a vállalkozókra A politika ...
Elolvasom

Magyaros Ostern – avagy egy magyar család húsvétja Németországban

Magyaros Ostern - avagy egy magyar család húsvétja Németországban
Gyerekkoromban talán ezt az ünnepet szerettem legkevésbé. Persze nem a csoki nyuszit és ...
Elolvasom

Németországban a PCR-teszt elvégzése igen költséges lehet

Németországban a PCR-teszt elvégzése igen költséges lehet
A teszteléshez tanácsos először a háziorvost felkeresni, hiszen az ő beleegyezése szükséges a ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.