Meddig lesz még Merkel kancellár

Egyelőre úgy látszik, hogy 2021-ig.

Merkel kancellár decemberben lemondott pártjának, a CDU-nak (Kereszténydemokrata Unió-Christlich Demokratische Union Deutschlands, röviden CDU) az elnökségéről, melyet 2000 óta töltött be, helyére pedig Annegret Kramp-Karrenbauer került, aki köztudottan Merkel nézeteit osztja.

Az elmúlt hetekben pedig felröppentek olyan hírek is, hogy talán Merkel korábban, mint 2021 elhagyhatja kancellári posztját, melyet 2005 óta tölt be. Többen ekkor arra a következtetésre jutottak, hogy ebben az esetben is Annegret Kramp-Karrenbauer követné őt.

Most azonban közvélemény kutatást végeztek a témában, nem csak az emberek között, de a pártok között is.

Az eredmény talán annyira nem is meglepő: a többség arra szavaz, hogy Merkel maradjon kancellár 2021-ig, de ha mégis korábban lemondana, akkor is választásokon keresztül kell az új kancellárt megválasztani.

Az AFD (jobboldal) és szimpatizánsai Merkel mielőbbi lemondását sürgetik.

 

FORRÁS: https://www.n-tv.de/politik/Mehrheit-lehnt-vorzeitiges-Merkel-Ende-ab-article20899545.html

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

Szeretnéd tudni, hogy gazdag vagy szegény vagy Németországban?

Szeretnéd tudni, hogy gazdag vagy szegény vagy Németországban?
A ZDF német állami TV-adó Facebook oldalán a legújabb felmérése szerint az alábbiakat ...
Elolvasom

A Duna forrása a Fekete-erdőben, Donaueschingen-ben

A Duna forrása a Fekete-erdőben, Donaueschingen-ben
Európa második leghosszabb folyama (a Volga után)  1700 mérföldön át, és 10 országon ...
Elolvasom

Németországban a PCR-teszt elvégzése igen költséges lehet

Németországban a PCR-teszt elvégzése igen költséges lehet
A teszteléshez tanácsos először a háziorvost felkeresni, hiszen az ő beleegyezése szükséges a ...
Elolvasom

Németország – Az orvosok szövetsége enyhítéseket követel a koronavírus miatt hozott korlátozásokban

Németország - Az orvosok szövetsége enyhítéseket követel a koronavírus miatt hozott korlátozásokban
A koronavírus fertőzés egyre jobban terjed, de az intenzív ápolást igénylő betegek és ...
Elolvasom

Húsvét Németországban – Tojáslikőrös kuglóf recepttel

Húsvét Németországban - Tojáslikőrös kuglóf recepttel
Húsvét Németországban tojáslikőrös kuglóf recepttel és németországi szokásokkal
Elolvasom

Németország Top 100 fő látványossága 2019 / 2020 egy közvéleménykutatás alapján

Németország Top 100 fő látványossága 2019 / 2020 egy közvéleménykutatás alapján
A Deutschen Zentrale für Tourismus egy közvéleménykutatást végzett, ami 2019-ben kezdődött és 2020. ...
Elolvasom

Miért hasznosak az egyesületek Németországban? – blog

Miért hasznosak az egyesületek Németországban? - blog
Németországban nekem nagyon tetszik, hogy az iskolák, óvodák többsége rendelkezik egy támogató egyesülettel ...
Elolvasom

Magyar horgásztó Baden-Württembergben sok finomsággal

Magyar horgásztó Baden-Württembergben sok finomsággal
Ho … Ho … Ho… Ötisheimi Horgásztó! Sokan úgy neveznek minket, hogy egy ...
Elolvasom

A koronavírus (SARS-CoV-2) munkajogi és munkahelyi egészség és biztonságvédelmi jogi vonzatai Németországban I.

A koronavírus (SARS-CoV-2) munkajogi és munkahelyi egészség és biztonságvédelmi jogi vonzatai Németországban I.
2020.03.25 A koronavírus (SARS-CoV-2) munkajogi és munkahelyi egészség és biztonságvédelmi jogi vonzatai Németországban Otthon maradhatok? Akkor ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.