Először csak enyhítették a bajor kereskedelem 2G szabályát, most pedig teljesen eltörölték: a bajor közigazgatási bíróság ideiglenesen hatályon kívül helyezte a szabályt. A tartomány kormánya szerint a 2G-t mostantól teljesen felfüggesztik a kereskedelemben.
A Bajor Közigazgatási Bíróság (BayVGH) ideiglenesen felfüggesztette a 2G korlátozást a kereskedelemben, amivel csak az oltottak és a gyógyultak juthattak be az üzletekbe.
A bírók helyt adtak egy freisingi kerületi lámpaüzlet tulajdonos sürgős kérelmének, miszerint a bajor rendelet nem világos. A barkácsáruházakra nem volt érvényes a 2G szabály, és felmerült a kérdés, hogy egy lámpaüzlet részben barkácsüzletnek számít? Mivel a barkácsáruházban árusítanak lámpákat.
Az ügyvéd szerint védence teljesen bizonytalan volt, ezért az ügyvéd szerint nagyszerű, hogy a VGH most megszüntette ezt a bizonytalanságot minden bajorországi kereskedő számára.
A bajor szabályozás nem elég világos
A közigazgatási bíróság már az év végén hozott egy olyan határozatot, amellyel a bajorországi ruhaüzletekre, virág-és könyvesboltokra vonatkozólag felfüggesztette a 2G szabályt azzal az indokkal, hogy azok is a “napi szükségletek fedezésére” szolgáló üzletek. Ezeket ugyanis, akárcsak az élelmiszer üzleteket, nem súlytja semmilyen korlátozás.
De karácsony előtt már a játéküzletekbe is korlátozás nélkül lehetett bejutni.
A bírák most az egész szabályozást hatályon kívül helyezték: habár a járványügyi törvényt jogosnak találták, a bajor rendeletnek azonban egyértelműen és határozottan meg kell határoznia, hogy a rendelet konkrétan mely üzletre vonatkozik.
A bajor rendelet állítólag nem felel meg ezeknek a követelményeknek: a kivételek listája hiányos és a „vegyes választékú” üzletekre vonatkozó rendelet nem egységes.
A közigazgatási níróság határozata ellen fellebbezésnek helye nincs.
Bajorország teljesen felfüggeszti a 2G szabályt az üzletekben
Florian Herrmann (CSU) az tartományi kancellária vezetője bejelentette, hogy Bajorország teljes mértékben felfüggeszti a 2G-t a kereskedelemben, és biztosítja a döntés gyors és megvalósítható végrehajtását.
A 2G szabályt eredetileg tavaly az országos miniszterelnöki konferencia határoza alapján vezette be.
Az FFP2 maszk követelménye az üzletekben azonban továbbra is érvényben marad.
Bajorország egyébként a legfrisebb miniszterelnöki konferencia döntését már át sem vette, amely a gasztronómiában a 2G plus szabályt vezette be ország szerte.
Hubert Aiwanger bajor gazdasági miniszter üdvözölte a Közigazgatási Bíróság döntését:
A kereskedelem már régóta követelte a 2G feloldását, mivel az FFP2 maszk viselésével a fertőzésveszély az üzletekben jelentősen csökkent. Ez tehát most nagy megkönnyebbülés a bajor kereskedőknek.
A felperes a szakmai szabadság megsértését látja
Az állami kancellária szóvivője a BR német online magazin kérdésére azt mondta, hogy a felfüggesztés azonnal életbe lép. A rendelet módosítására nincs szükség.
A 15. bajor járványügyi intézkedésekről szóló rendelet értelmében az üzletekbe csak a gyógyultak és oltottak mehettek be. A napi szükségleteket kielégítő üzletek nem tartoztak ide.
Ezeket a rendelet példák felsorolásával határozza meg, például élelmiszerboltok, gyógyszertárak és benzinkutak.
A felperes ezt a szakmai szabadság és az egyenlő bánásmód elvének megsértésének tekintette.
Alsó-Szászország esetében is meglepő módon a lüneburgi helyi felsőbb közigazgatási bíróság december közepén megdöntötte a kereskedelemre vonatkozó 2G szabályt.
A kereskedelmi szövetség bírálta a 2G szabályt
A Bajor Kereskedelmi Szövetség üdvözli a döntést:
Reméljük, hogy a téma végre lekerült az asztalról.
– mondta Bernd Ohlmann ügyvezető igazgató.
A közigazgatási bíróság döntését sok kereskedő várta. A karácsonyi időszakot ezzel a szabállyal a kereskedőknek már tönkretették, mondta Ohlmann.
A korlátozás nem érte el a kívánt eredményt. Az oltatlanok online vásároltak, de az oltottak is, akiket a hosszú sorbanállás és ellenőrzés elriasztott.
IHK: A döntés világosságot teremt
Az IHK (Industrie- und Handelskammer) müncheni és felső-bajorországi vezérigazgatója, Manfred Gößl szintén üdvözölte a 2G megszűnését a bajor kereskedelemben:
Ez világosságot teremt. A közigazgatási bíróság határozata megerősíti az Ipari és Kereskedelmi Kamara azon értékelését, miszerint a kiskereskedelemben a termékkínálaton alapuló koronaszabályok ellentmondanak az egyenlő bánásmód elvének, és nem tisztességesek és a gyakorlatban nem működnek.
Az FFP2 maszk követelménye és a távolságra vonatkozó követelmények bizonyíthatóan hatékony eszközök a fertőzés kockázatának minimalizálására a kereskedelemben.
Ugyanakkor ez a megoldás sokkal kisebb terhet jelent a kereskedőknek és az ügyfeleknek, mint az eddig szükséges 2G szabályok.
– hangsúlyozta Gößl.
Most Baden-Württemberg tartományban követeli az IHK a 2G szabály megszüntetését az üzletekben.