Meghalt egy 46 éves ápoló az oltás után Niedersachsen-ben

Meghalt egy 46 éves nő az oltás után Németországban

Niedersachsen, Uelzen körzetében meghalt egy 46 éves ápoló röviddel a Covid-19 oltást követően.

A hivatalok most a boncolás eredményére várnak, egyelőre nem látnak arra utaló jeleket, hogy a halálának köze lehet az oltáshoz.





Oltás utáni haláleset idős, beteg embereknél Németországban már volt több is, de ez az eset most más. A 46 éves ápoló a legfiatalabb haláleset, idáig 56 és 99 évesek voltak az elhunytak a német Paul-Ehrlich-Institut nyilvántartása szerint.

Az egész egy Facebook bejegyzésből derült ki, amikor egy barát pénteken egy részvét nyilvánító üzenetet tett közzé.

Az elhunyt egy 46 éves nő és egy idősgondozó intézetben dolgozott Hülsen-ben, Uelzen körzetben.

Az intézet, a Heiligen-Geist-Stift gGmbH le volt törve a hirtelen halálhír hallatán. Nyilatkozatukban az állt, hogy “Gondolatainkban és imáinkban a család mellett állunk”.





Ebben a körzetben éppen most folynak az oltások, a 46 éves szerdán kapta meg az első injekcióját.

A Heiligen-Geist-Stift gGmbH-nak a városban két intézete is van, ahol összesen 85 lakót és 67 dolgozót oltottak már be az első oltással.

A 46 éves ápoló szerda este otthon aludni ment, később a férje talált rá holtan. Férjét és két gyermekét hagyta hátra.

A boncolást a rendőrség rendelte el, eredmény először hétfőn várható, mondta a Lüneburgi ügyészség szóvivője, Wiebke Bethke.





A Paul-Ehrlich-Institut adatai alapján idáig 645 esetben léptek föl mellékhatások az oltást követően és 21 ember halt meg (14 nő, 7 férfi) az oltás utáni 14 napon belül Németországban.

Az intézet álláspontja változatlan:

“A Covic-19 elleni oltás nem csökkentheti a más okokból bekövetkező haláleseteket. Az oltási kampány során más okból bekövetkezett halálesetek röviddel az oltás után is megtörténhetnek.”

www.az-online.de www.t-online.de

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

További cikkek...

Megkönnyítik a német bevándorlást a szakképzettek számára

Megkönnyítik a német bevándorlást a szakképzettek számára
A német szövetségi kormány tervei szerint a külföldi szakmunkásoknak a jövőben könnyebb dolguk ...

A baden-badeni német gyerekgyilkos életfogytiglant kapott

A baden-badeni német gyerekgyilkos életfogytiglant kapott
Megbízható és szerető apának tartották, aztán a 34 éves baden-badeni útépítő meggyilkolja fia ...

Enyhén csökkent az infláció Németországban – Kelet-Európában viszont nagyon magas

Enyhén csökkent az infláció Németországban - Kelet-Európában viszont nagyon magas
A fogyasztói árak emelkedése Németországban az első jelentések szerint novemberben lelassult. A német ...

Ittas vezetés Németországban és a büntetések

Ittas vezetés Németországban és a büntetések
Németországban különböző véralkoholszint-határértékek vonatkoznak a járművezetésre, amelyek különböző büntetéseket vonnak maguk után. 0,5 ...

Novembertől drágább az állatorvos Németországban

Novembertől drágább az állatorvos Németországban
2022. november 22-től emelkedtek az árak az állatorvosoknál Németországban. Új díjszabás (GOT) lépett ...

Sztrájkol az osztrák vasút nov. 28-án hétfőn! Leáll a teljes vonatközlekedés

Sztrájkol az osztrák vasút nov. 28-án hétfőn! Leáll a teljes vonatközlekedés
A vida szakszervezet ma – 2022. november 28-án, hétfőn – 00:00 órától 24:00 ...

Svájci műsorvezető kritizálta Németországot: “A német kettősmérce visszataszító”

Svájci műsorvezető kritizálta Németországot: "A német kettősmérce visszataszító"
A szivárványos One-Love-Binde karszalag vitája végigsöpört a világbajnokságon, Németország pedig nagyon elszánt volt ...

Stuttgart-Budapest éjszakai vonatjárat minden nap december 11-től

Stuttgart-Budapest éjszakai vonatjárat minden nap december 11-től
Utazás Európán át éjszakai vonattal Stuttgartból. December 11-én új vasúti menetrend lép életbe ...

A Németországban élők az élelmiszereken és a ruhavásárláson spórolnak

A Németországban élők az élelmiszereken és a ruhavásárláson spórolnak
Az magas infláció miatt a németek inkább az olcsóbb vajat választják az élelmiszerüzletekben. ...

Kelta aranyat raboltak el egy bajor múzeumból

Kelta aranyat raboltak el egy bajor múzeumból
A felső-bajorországi Manching Kelta és Római Múzeumot kirabolták. A város lakosai számára azonban ...

84 éves sofőr hajtott az autójával a tömegbe Düsseldorfban

84 éves sofőr hajtott az autójával a tömegbe Düsseldorfban
Sokk a düsseldorfi sétálóutcában: egy terepjáró 84 éves sofőrje elveszítette az uralmát a ...