Megszűnik az ingyenes tesztelés Németországban – 3 Euró lesz júliustól

Három Euró lesz a tesztelés Németországban júliustól

Jelenleg Németországban minden lakosnak joga van havonta egyszer egy ingyenes koronateszt elvégzésére teszt-központokban, gyógyszertárakban. Az egészségügyi miniszter legújabb bejelentése szerint ez júliustól változik a szűkös költségvetési helyzet miatt. Kivételek lesznek a rizikó csoportba tartozók.




Karl Lauterbach német egészségügyi miniszter pénteken jelentette be, hogy a kormány új teszt-rendeletet hozott, mely június 30-tól lép érvénybe. Ezek alapján júliustól minden un. polgári teszt (Bürgertest) 3 Euróba kerül majd. A sajtótájékoztatón elmondta, erre szükség lehet a jövőben nagyobb rendezvényeken vagy nagyobb családi összejöveteleken.

Kivételek a rizikó-csoportba tartozók, nekik továbbra is ingyenes marad.

Az átlagosan havi 1 milliárd Eurós költséget az ingyenes tesztelési lehetőséghez a kormány az őszre való tekintettel nem engedheti meg magának, magyarázta Lauterbach.

Az új tervek szerint most 2,7 milliárd Euró kiadással számol az év végéig, máskülönben akár 5 milliárd Euró is lehetett volna. A teszt árát a kormány csökkenti 11,5 Euróról 9,5 Euróra. Ebből a kormány a jövőben 6,5 Eurót áll. A tartományoknak megvan a lehetőségük, hogy a 3 Eurós összeget átvállalják más csoporotok számára is.

A veszélyeztetett csoportba tartozók továbbra is ingyen hozzájuthatnak, ideértve a gyermekek 5 éves korig, a terhesség elején lévő nők, valamint a kórházak és idősotthonok látogatói.

Megerősítik az ellenőrzéseket is a teszt-állomásokon, hogy a csalások ne legyenek lehetségesek, amik többször előfordultak.




Christian Drosten virológus a nyári szünet után arra számít, hogy meredeken megemelkedik a fertőzöttek száma.

Ősszel jön az oltási kampány

Lauterbach szerint a tél előtti sikeres oltási kampánynak akár 40 millió embert is el kellene érnie.

Ideális lenne egy oltási kampány 40 millió beoltott emberrel még a tél előtt. A BA5 nem veszélytelen.

– írta Lauterbach péntek este a Twitteren, megismételve Christian Drosten virológus kijelentéseit.

Keine Beschreibung verfügbar.

Lauterbach hozzátette:

A télre nagyon fel kell készülnünk, különben nagy káosz lesz.

Christian Drosten virológus nyilatkozata szerint az időseknek 4 oltást kell kapniuk, a többieknek legalább 3 oltást.  A gyerekek oltása is szükséges lesz, ami idáig alig történt meg.

A lakosság immunizálása és a járvány megszűnése szerinte akár több évbe is telhet.

Sajtótájékoztató a bejelentésről

Forrás

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

További cikkek...

Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!

Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!
A május 14-i sztrájk elmarad! (adsbygoogle = window.adsbygoogle || ).push({}); FRISSÍTÉS! A SZTRÁJK ELMARAD!  Részletek később.  Péntek ...

Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben

Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben
Tragédia a német autógyárban Stuttgart mellett. Május 11-én csütörtök reggel két férfit halálosan ...

Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte

Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte
Néhány napon belül Németországban elindul a 49 eurós jegy használata a tömegközlekedésben, más ...

Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból

Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból
Weddingben az evangélikus egyház Johannesstift Diakonie alapítvány számos idős embernek mondott fel a ...

Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly

Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly
A német rendőrség számai alapján tavaly több mint 23 000 erőszakos bűncselekmény volt, ...

Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban

Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban
Németországban március 1-től, vagyis idő előtt lejárnak a megmaradt országos járványügyi intézkedések is, ...

Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban

Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban
Németországban, Mecklenburg-Vorpommern tartományban egy kis 500 fős faluban, Upahlban, 400 fő menekültet terveznek ...

Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?

Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?
Az uniós országok a hétvégétől kezdve már nem importálhatnak nyersolajtermékeket Oroszországból. Vajon a ...

Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát – több mint 50 esetben robbantottak

Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát - több mint 50 esetben robbantottak
A hollandiai Utrecht és Limburg tartományokban a rendőrség számos épületet átkutatott, és kilenc ...

Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly

Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly
Tavaly az ADAC 474 000 forgalmi dugót számolt össze Németországban, összesen 733 000 ...

Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt – mondta Lauterbach

Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt - mondta Lauterbach
A kijárási tilalmak, a kötelező maszkviselés a szabadban, a játszóterek lezárása a koronajárvány ...