Merkel: A harmadik hullámnál tartunk – nyitás gyors-teszttel

Nyitas a gyorsteszttel Németországban

A járványügyi lezárások enyhítéséről folytatott vitában Angela Merkel kancellár óvatosságra intett.

Németország továbbra is nehéz helyzetben van, mondta a koalíció parlamenti ülésén: „Óvatosan  kell cselekednünk, de most már vannak eszközeink a járvány leküzdésére.”





A járványügyi számokra tekintve Merkel szerint nem tagadhatjuk, hogy egy harmadik hullámmal van dolgunk.

A Dél-Afrikai-i vírus mutánsnál fennáll a veszély, hogy az oltások nem úgy működnek, ahogy azt elképzeltük.

Merkel támogatja a német egészségügyi miniszter azon indítványát, hogy a polgárok ingyenes gyors-teszteléshez juthassanak, de ezt az elképzelést először a tartományokkal kell megbeszélni, mondta.





A gyors-tesztek részei a nyitásnak és nem lehet azok nélkül tárgyalni. Spahn az ingyenes antigén gyors-teszteléseket március 1-től tervezte bevezetni, melyet hétfőn Merkel lemondott.

Ezt először a tartományokkal kell megbeszélni március 3-án.

Merkel a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújában elmondta, hogy 3 területen szeretne nyitási lépéseket: a találkozások területén, az oktatásban, harmadikként az üzletek, éttermek és szállodák területén, kulturális intézményekben, sportolási lehetőségekben.





Szerinte fontos, hogy az emberek tudják magukat tesztelni, ez hozzátartozik az un. „intelligens nyitási stratégiához”.

Az embereknek lehetőséget kell adni, hogy a tesztelésen keresztül jobban részt vehessenek a társadalmi életben. Ennek a nyitási stratégiának a kidolgozása márciusban fog megtörténni, mondta Merkel.

A nyitási lépéseket kombinálni kell a gyors-tesztekkel.

Ezt az elképzelést követi Ausztria is, ahol jelenleg fodrászhoz is csak negatív teszttel lehet menni.

Forrás címplafoto

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

További cikkek...

Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!

Figyelem! 50 órás vasúti sztrájk lesz vasárnap estétől egész Németországban!
A május 14-i sztrájk elmarad! (adsbygoogle = window.adsbygoogle || ).push({}); FRISSÍTÉS! A SZTRÁJK ELMARAD!  Részletek később.  Péntek ...

Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben

Lövöldözés a Mercedes gyárban: törökországi politikai vita állhatott a háttérben
Tragédia a német autógyárban Stuttgart mellett. Május 11-én csütörtök reggel két férfit halálosan ...

Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte

Május 1-től használható a 49 eurós Deutschlandticket Németország-szerte
Néhány napon belül Németországban elindul a 49 eurós jegy használata a tömegközlekedésben, más ...

Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból

Kell a hely a menekülteknek: Berlinben 100 nyugdíjast költöztetnek ki egy idősotthonból
Weddingben az evangélikus egyház Johannesstift Diakonie alapítvány számos idős embernek mondott fel a ...

Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly

Ezek voltak Németország legveszélyesebb főpályaudvarai tavaly
A német rendőrség számai alapján tavaly több mint 23 000 erőszakos bűncselekmény volt, ...

Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban

Március 1-től megszűnik a maszk-és tesztkötelezettség az egészségügyben Németországban
Németországban március 1-től, vagyis idő előtt lejárnak a megmaradt országos járványügyi intézkedések is, ...

Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban

Upahl: 400 fős menekültszállót terveznek egy 500 fős faluban Németországban
Németországban, Mecklenburg-Vorpommern tartományban egy kis 500 fős faluban, Upahlban, 400 fő menekültet terveznek ...

Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?

Vasárnaptól lép életbe az embargó. Vajon drágul a dízel Németországban?
Az uniós országok a hétvégétől kezdve már nem importálhatnak nyersolajtermékeket Oroszországból. Vajon a ...

Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát – több mint 50 esetben robbantottak

Elfogták a németországi bankautómata-robbantó bandát - több mint 50 esetben robbantottak
A hollandiai Utrecht és Limburg tartományokban a rendőrség számos épületet átkutatott, és kilenc ...

Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly

Itt voltak a legnagyobb dugók Németországban tavaly
Tavaly az ADAC 474 000 forgalmi dugót számolt össze Németországban, összesen 733 000 ...

Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt – mondta Lauterbach

Hiba volt a kijárási tilalom és a kapcsolattartási szabály a járvány ideje alatt - mondta Lauterbach
A kijárási tilalmak, a kötelező maszkviselés a szabadban, a játszóterek lezárása a koronajárvány ...