“Nehéz ősz előtt állunk”, mondta Lauterbach – tanácskoztak a német egészségügyi miniszterek

Nehéz ősz előtt állunk, mondta a német egészségügyi miniszter

Még az egészségügyi miniszterek konferenciája után sincs pontos terv arra vonatkozóan, hogy a kormány és tartományok vezetői miként kívánják kezelni a járványhelyzetet a nyár után. Ennek ellenére a miniszterek az egységet hangsúlyozzák.




A tartományok egészségügyi minisztereinek konferenciáját június 23-án tartották Magdeburgban (Szász-Anhalt). Lauterbach egészségügyi miniszter ezután bejelentette, hogy pénteken, július 1-én újból találkoznak egy különleges konferencia alkalmából, és csak ezután ismertetik az őszi járványügyi tervet.

Karl Lauterbach (SPD) a konferencia utáni sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, hogy a kormány és a tartományok vezetői megegyeztek az együttműködésről.

Ugyanakkor elmondta, hogy Németország nagyon nehéz ősz előtt áll. Lauterbach szerint az ukrajnai háború hatásai mellett komoly koronahullámra is kell számítani.

Nehéz ősz előtt állunk az infláció miatt, az emelkedő energiaárak miatt, és a nyári koronahullámot követni fogja az őszi hullám. Nagyon nehéz idők állnak előttünk. Szeptemberben újabb oltási kampányba kezdünk és elegendő oltásnak kell rendelkezésre állni.

– mondta.

A tervek

Amikor az egészségügyi miniszterek július 1-jén ismét találkoznak, a hangsúly azon lesz, hogy a felülvizsgált járványügyi törvényben milyen intézkedéseket kell meghozni a járvány leküzdéséhez a tartományok számára.

A jelenlegi járványügi törvény szeptember 23-án lejár.




Lauterbach nemrég prezentált egy 7 pontos tervet az őszre vonatkozólag az alábbiak szerint:

  1. Oltási kampány: A kormány több féle oltás beszerzéséről gondoskodik, beleértve az Omicron változathoz igazított vakcinákat is. Ily módon mindenkinek lehetővé kell tenni, hogy az adott helyzetben a legjobb vakcinát kínálják.
  2. Tesztelés: Nyáron is marad a tesztelési lehetőség (júliustól a gyorsteszt 3 Euró lesz)
  3. Kezelési módszerek: A COVID-19 elleni hatékony gyógyszereket (pl. Paxlovid) gyakrabban és gyorsabban kell alkalmazni. A kormány szakértői tanácsa ennek kezelési koncepcióját dolgozza ki.
  4. A rizikó-csoportok védelme: A gondozói intézményeknek higiéniai felügyelőt kell kijelölniük. Ezenkívül mindenkit be kell oltani és a rendelkezésre álló gyógyszereket felhasználni. (lásd a 3. pont)
  5. Az adatok könyebb hozzáférhetősége: A COVID-betegek által elfoglalt ágyak áttekintését jelentősen javítani kell. Ennek érdekében a kórházak kötelesek az adatokat a meglévő rendszeren (DEMIS) keresztül naponta jelenteni az RKI felé.
  6. Óvodák és iskolák: Az egységes higiéniai koncepció célja a gyermekek és fiatalok jobb védelme az iskolákban és az óvodákban. Az RKI támogatja a tartományokat ebbéli munkájukban.
  7. Járványügyi törvény: A cél a járványügyi törvény reformja, amikor az szeptember 23-án lejár.

Videó a sajtótájékoztatóról

Forrás

Ez itt az Ön hirdetésének helye. Hirdetés elhelyezésével kapcsolatban írjon nekünk!

Neked ajánljuk

5 hasznos érdkesség Németországról

5 hasznos érdkesség Németországról
Mint minden országnak, Németországnak is megvannak a sajátosságai. Ebből foglaltam össze most néhányat, ...
Elolvasom

Mennyi fizetést kap a szülő, ha otthon marad a gyerekkel Németországban?

Mennyi fizetést kap a szülő, ha otthon marad a gyerekkel Németországban?
December 16-tól Németországban bezárnak az iskolák és óvodák. Van olyan tartomány, ahol már ...
Elolvasom

A Duna forrása a Fekete-erdőben, Donaueschingen-ben

A Duna forrása a Fekete-erdőben, Donaueschingen-ben
Európa második leghosszabb folyama (a Volga után)  1700 mérföldön át, és 10 országon ...
Elolvasom

Neuschwanstein kastély, Bajorország

Neuschwanstein kastély, Bajorország
Németország egyik fő turistalátványossága a németül Schloss Neuschwanstein, magyarul Új Hattyúkő kastély, egy, a ...
Elolvasom

Szakmánkénti minimálbérek Németországban

Szakmánkénti minimálbérek Németországban
Oktatás és képzés (Ausbildung és Weiterbildung) A képzésben és továbbképzésben dolgozók országszerte óránként legalább ...
Elolvasom

Németország: az alapnyugdíjjal sem biztos, hogy elég pénz marad

Németország: az alapnyugdíjjal sem biztos, hogy elég pénz marad
Miután az alapnyugdíj 2021. január 1-jén életbe lépett Németországban, sok nyugdíjas várja a ...
Elolvasom

Néhány alapvető tudnivaló a Kurzarbeit-ról Németországban – ez most sokakat érint

Néhány alapvető tudnivaló a Kurzarbeit-ról Németországban - ez most sokakat érint
“Kurzarbeitergeld” és segély-csomag a koronavírus miatt: ezek érvényesek a munkavállalókra és a vállalkozókra A politika ...
Elolvasom

Mit jelent és honnan származik az “AHA-Regeln” kifejezés?

Mit jelent és honnan származik az "AHA-Regeln" kifejezés?
Az AHA-szabályokat betartani és a fertőzést elkerülni Többször hallhattuk, olvashattuk már, hogy a legfontosabb, ...
Elolvasom

Hogyan adjunk kölcsönt barátnak Németországban?

Hogyan adjunk kölcsönt barátnak Németországban?
Nem kérdés: A barátoknak segítünk. De ettől függetlenül ne feledjük a mondást, miszerint pénzügyekben ...
Elolvasom
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.